Nem kellett a korona Kocsis Korinnának

korona szépségverseny Miss Intercontinental bojkott Kocsis Korinna A királynő (tévéműsor)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombat este A Királynő című műsor élő adásában az egyik díjazott, Kocsis Korinna nem vette át a koronát a tavalyi szépségkirálynőtől.

Tatár Csilla még próbálta győzködni Kocsis Korinnát a színpadon, hogy legalább fogja meg a koronát, amit megnyert, de hiába. A fiatal lány először le akart mondani egy másik versenyző javára az elismerésről, majd amikor közölték vele a műsorvezetők, hogy ezt nem teszi lehetővé a műsor szabályzata, akkor tüntetőleg visszavonult a helyére, és nem vett tudomást a megtisztelő elismeréséről a továbbiakban.


Forrás: TV2
Forrás: TV2

A Királynő című műsor további díjazottjai: Kocsis Korinna lett az idei közönségdíjas és a Miss Intercontinental cím is neki járna, aminek koronáját nem vette át. A 2013-as Miss universe Hungary: Kárpáti Rebeka lett. A Miss World Hungary pedig Rákosi Annamária.

Korinna a műsor után nem sokkal a saját közösségi oldalának adatlapjára a következőket írta ki:

"Kedves Barátaim és Ismerőseim!

Mindenek előtt nem győzöm hálámat kifejezni azért a sok biztatásért és szeretetért, amit a közösségi média nyilvános és privát oldalain az elmúlt napokban fejeztetek ki számomra.

Mindez sok erőt és kitartást adott számomra, hogy az elmúlt másfél hétben a maximumot hozzam ki magamból a végső győzelem érdekében, még ha ez most sajnos az eredményben nem is tükröződik.

Nagy szükségem volt erre, mert annak ellenére, hogy elsőként jutottam be a válogatóról a verseny döntőjébe, a verseny hivatalos Facebook oldalán a legnagyobb számban, (majd 1400) lájkolt kép rólam került ki, a legfontosabbnak tartott háziversenyt a Miss Beauty Face-t megnyertem, két ponttal maradtam le a Miss Bikini címről, majd nektek köszönhetően a Facebookon közzétett szavazás alapján legtöbben engem szerettetek volna végső győztesnek is látni - jelentős és folyamatos 'ellenszélben' kellett helytállnom a versenyen.

Ahogy a Miss Intercontinental címről történő lemondásra vonatkozó döntésemet sem hirtelen és a helyszínen hoztam meg, úgy ezeket a sorokat is még a döntő előtt egy nappal írtam meg, annak tudatában, hogy nem én nyerem a Miss World és Miss Universe Hungary címek egyikét sem.

Az okokról bővebben nem áll módomban információkat megosztani Veletek, mivel jelenleg köt a Magyarország Szépe Kft-vel kötött szerződésem, - annyit szeretnék elmondani, hogy miután a Miss Intercontinental címnél nemzetközileg magasabbra rangsorolt, Miss Earth Hungary címet már 2009-ben elnyertem, legfőbb célom ezzel a lemondással az volt, hogy ne fosszam meg egy általam már átélt nagyszerű élménytől azt a szépségkirálynő-jelölt versenytársamat, aki a zsűri pontszámai alapján utánam következve, a negyedik helyet szerezte meg.

Gratulálok a győzteseknek!

Kocsis Korinna"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.