Boggie külföldön tarol, itthon nem kell

Forrás: Ringier -
Boggie siker énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 2014-es BRAVO Otto-díjátadón az év videoklipjéért kapott díjat Boggie. A Parfüm című dal videója hatalmas sikert aratott Magyarországon, de külföldről is szép számmal gratulálnak a "photoshopos lány"-nak.

Két országban építi zenei karrierjét a fiatal énekesnő, akinek speciális zenei világa kilóg a magyar rádiók zenei kinálatából, így nem is játsszák a dalait. Külföldön viszont keresett, bár ott is inkább interneten terjednek a dalok. Boggie az amerikai billboard lista harmadik, és egy másik kategóriában a 17. helyet hódította meg, álma, hogy külföldön és itthon is karriert építsen. Ehhez viszont olyan dalokra van szükség, amik mindenhol népszerűek.

Forrás: Ringier

Az énekesnő ma már megszokta a felhajtással járó figyelmet, és várja az új kihívásokat: „Nagyon nagy felelősségnek érzem a sikert, és mindemellett nagy boldogságnak is. Mindig erről álmodtam. Kislánykorom óta szerettem volna énekelni, és már öt éve építgetem a karrieremet. Úgy érzem, elég érett vagyok erre a dologra, és teljes mértékben el tudom viselni ezt a felhajtást. Engem az tesz boldoggá, hogy ennyi embernek mosolyt csalok az arcára, és mi másért csinálná az ember, ha nem ezért. Most építgetem a kapcsolataimat. Elképesztő sok megkeresést kapok, lassan nem is látjuk a fától az erdőt."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.