A Rising Star tehetségkutató válogatóján jártunk! Íme, a jövő sztárjai

Forrás: Pál Anna Viktória -
TV2 válogatás Karczagi Józsika Rising Star tehetségkutató Az ének iskolája Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu újságírója a TV2 ősszel induló zenei tehetségkutató válogatásán járt, ahol egyből belebotlott Király Viktorba és kis tanítványába.

A Rising Star, amely egy izraeli formátum, de már az Egyesült Államokban is debütált, jelenleg a világ legtrendibb tehetségkutató műsora. A nézők már első pillanattól kezdve részesei lesznek a történteknek és egy ingyenes telefonos applikáció segítségével élőben szavazhatnak és döntenek az énekesek továbbjutásáról. Az előválogatások már javában zajlanak, ahol Az ének iskolájának tehetségei is sorra feltűntek.

Király Viktor és tanítványa Radics Jani Forrás: Pál Anna Viktória

Már a bejáratnál Király Viktor várt minket, és perceken belül az is kiderült, hogy kis tanítványát, Radics Janit kísérte el és szurkolt nekik a szerkesztők mellett. Jani ismét kitett magáért, produkciója után pedig testvére is a bírák elé állt. Radics Fernándónak azért még van mit tanulnia öccsétől, de egyértelmű, hogy tehetséges. A két fiú nagyon reménykedik, hogy esetleg együtt jutnak majd be a műsorba.

„Véletlen vagyok itt! Megtudtam, hogy meghallgatás van és itt lakom a közelben. Gondoltam, félbe szakítom a stúdió munkáimat és lejövök, hogy a jelenlétemmel segítsem Janit" – mondta Viktor.

„Teljes mértékben nyugtatóan hatott rám Viktor. Ő már Az ének iskolájában is sokat segített nekem. A tesóm szerintem nagyon jó, ha mindketten bekerülünk, akkor sem gondolnánk egymásra ellenfélként" – mosolygott Jani.

Radics Jani és Fernándó Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

A fiúk után egy elbűvölő páros lépett elő a kulisszák mögül. Sárközi József és Sárközi Lili elvarázsoltak minket és azonnal továbbjutattuk volna őket, de az eredményt majd a nyár folyamán tudhatják meg a jelentkezők.

Sárközi Lili és József Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

„Apukánktól tanultunk gitározni és jártunk a Snétberger tehetséggondozó központba" – mondta a tehetséges Lili.

A páros után egyszer csak Karczagi Józsika, Az ének iskolája apró tehetsége futott be nagy villamosával. Meglepetésünkre azonban a kisfiú leült a zsűriasztal mögé és apukája állt a mikrofonhoz. A klasszikus műfajban jártas Karczagi János operaénekeseket meghazudtolóan énekelt.

Forrás: Pál Anna Viktória

„Szó sincs arról, hogy megirigyeltem volna a fiam sikereit. Egyértelmű, hogy régebben énekelek, mint ő. Nálunk nem fia, hanem apja folytatja a pályát. Őrülök, hogy ezzel a műfajjal megpróbálkozhattam és megmutathattam, hiszen 12 éve klasszikus éneklést tanulok. A magyarországi cigányság között tudtommal én vagyok az egyetlen, aki az operával próbálkozik" – magyarázta János.

Végül a furcsa nevű Nagy Apolka következett, aki tavaly a szépségkirálynők között próbálkozott és be is jutott a legszebbek közé. Fél éve azonban úgy döntött, az éneklés az ő igazi útja, és ezért próbálkozik a Rising Starban.

Nagy Apolka Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

„Mindig is az éneklés volt fontos a számomra. A szépségkirálynők között jól éreztem magam, önbizalmat szereztem. Nagyon jó lehetőségnek tartom, de nekem a zenében kell kibontakoznom, mert egy súlyos betegségből a zene segítségével sikerült meggyógyulnom" – mondta Apolka.

/1406/Risin2014627165547

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.