Vége a bujkálásnak! Körözést adtak ki Nkuya Sonia ellen
![](https://cdn.life.hu/2023/12/s-pb7iHs_Xdfi1srEKM5cHV5j1O2clf6u-Pn88BzTFI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTllNGU1Yzc3NjQyNzBiNjNkY2MzNzdlYTRmODhj.jpg)
Ahogy a Life.hu is megírta, az egykori Megasztáros először bujkált kislányával, majd úgy döntött, feldja magát a rendőrségen. Ugyanis Sonia a kislánya édesapja akarata ellenére Magyarországra hozta a gyermeket. Azonban a törvények szerint ezt nem tehette volna meg. A bíróság úgy határozott, Annabellát vissza kell vinnie Londonba, ahol párjával éltek, mielőtt megromlott volna a kapcsolatuk – írja a Blikk.
Állítólag Sonia „önkéntes feladással" is próbálta már menteni magukat. Az átadási kötelezettség előtt másfél órával ügyvédje útján értesítette a végrehajtót, hogy eleget tett a határozatnak, a kislányt Londonba vitte. "Mindezt egy repülőjegy-foglalással és a repülőn készült fotókkal kívánta igazolni. Csakhogy az angol hatóságoknál nem jelezte, hogy a kicsit átadta volna és nem is tette. Egyre jobban rettegek, hogy viselkedése miatt a kislányunk intézetbe kerül, ha a hatóság fogja el valahol" – mondta az apa, aki állítása szerint hónapok óta nem tudott beszélni Soniával.
"Bujkál. Pedig, ha engedte volna rendszeresen látni Annabellát, pár napot együtt tölteni vele, beleegyeztem volna, hogy maradjon nála" – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.