Anya, szeress akkor is, ha rosszkedvű vagy!

Mi az az érzelmi intelligencia?

Andrea példája konkrétan mutatja, hogy a szülői viselkedés milyen módon rombolja a gyerek későbbi életét. Mielőtt azonban rátérnénk arra, hányféle módon lehet óvatlan mondatokkal tönkretenni gyermeked érzelmi intelligenciáját, fontos meghatározni, mit is takar az érzelmi intelligencia fogalma. Az érzelmi intelligencia nem más, mint az a képességünk, amely segítségével a saját és a többi ember érzelmeit felismerjük (beazonosítjuk), értelmezzük és kezeljük. Az érzelmi intelligencia segíti mozgásunkat, működésünket emberi kapcsolatainkban, enélkül folyamatosan falakba, pontosabban konfliktusokba futnánk, hiszen a legegyszerűbb emberi interakció során is éreznünk kell, hogy a másik személy milyen szándékkal viszonyul hozzánk és nekünk is a megfelelő módon kell tudni kezelni a vele kapcsolatos érzelmeinket.

Az érzelmek szabályozásáról és az érzelmek kifejezésének módjáról is szól a dolog, amely azonban már nem feltétlenül a többi ember felé irányul, hanem a szituációk kezelését is jelenti: hogyan viseljük kudarcainkat, milyen stílusban, erősséggel képviseljük érzelmeinket, ha öröm, ha csalódás ér minket, ha megoldhatatlannak tűnő feladat elé állít az élet, ha frusztráltak vagyunk, fáradtak vagy szomorúak.

A siker második kulcsa

Ma már egyre több kutatás igazolja azt, hogy sikereink nemcsak intellektuális képességeinken múlnak, hanem azon is, mennyire fejlett és egészséges az érzelmi intelligenciánk.

Az érzelmi intelligencia fejlődése egy elmélet szerint már az anyaméhben elkezdődik, és a kicsi abból a készletből gazdálkodik majd, amit magával hoz, így az anya várandóssága idején megélt érzelmei, viszonyulása magzatához és az utódvállaláshoz is nagy hatással lehet a kicsi érzelmi intelligenciájára. A szülői felelősség azonban az utód egész gyermekkorán át tart, és a legnagyobb rombolást tudattalanul vihetik végbe a szülők.

Mikor ártunk?

Az első törés akkor következhet be, amikor az anya fittyet hány gyermekének alapvető érzelmi megnyilvánulásaira. Már a csecsemőkori sírásra adott reakció is megnyugtató-fejlesztő vagy éppen ellenkezőleg, elutasító, dühös - vagyis romboló lehet az anya részéről. A gyerekek rettentően sebezhetőek érzelmileg és három olyan szülői kommunikáció is létezik, amellyel egy életre komoly sebet ejtünk az érzelmi intelligenciájukon.

1. Nem ismerjük el, súlyosan le- vagy alábecsüljük érzéseiket, érzelmeiket

Ki ne ismerné a szituációt, amikor a járni tanuló kicsi felsebzett térdeivel vigaszért fordul a szülőhöz, és a szülő a jogos vigasz helyett elmaszatolja a történteket. "Ugyan már, ez semmi, ez csak egy kis horzsolás!" Pedig mondhatná azt is: "Látom, hogy fáj a térded, gyere, megsimogatom." Meg is ölelhetné a kicsit, és tehetné mindezt úgy, hogy nem csinált közben a bolhából elefántot, ugyanakkor hitelesítette a kicsi fájdalmát, szomorúságát.

Mert a gyereknek is joga van átélni a horzsolás "tüzét", joga van kifejezni, megfogalmazni (sírással is!) a panaszát, és mert a kicsi érzi, hogy a szülő elutasító, lebecsülő reakciója nincs a helyén, összezavarodik. Ha mindez folyamatos a gyerek életében, az a tudat rögzül benne, hogy neki nincs joga kimutatni, felvállalni érzelmeit, hiszen abban úgysem erősítik meg. Vagyis érzelmei tiszta, bátor felvállalása helyett megtanulja azokat elrejteni.

Különösen fiúk esetében veszélyes a terep, hiszen a szülők egy része, egy hamis ideának megfelelően el is várja a fiúgyerekektől, hogy fájdalma őszinte kifejezése helyett mutasson olyan bátorságot, amelynek nincs birtokában. Az első álarcot, az érzések elrejtésére, éppen a szülők ragasztják a gyermek arcára.

2. Agresszív módon várunk el a gyerektől érzelmeket

A gyermeknek - ahogy a felnőtteknek is - joga van minden érzelemhez, amely megszületik benne. Amiben korlátokat állíthatunk, az a cselekedet. Előfordulhat például, hogy nem kedveli valamelyik rokonunkat és ezt ki is mutatja. Néha csak tartózkodással, vagy azzal, hogy nem ad puszit a nagynéninek, unokatestvérnek, és az érzelmeibe való meglehetősen durva beavatkozásnak éli meg, ha látható ellenérzései dacára arra kényszerítjük, hogy ölelje meg, adjon puszit annak, akit nem kedvel (vagy fél tőle), és még súlyosabb hiba, ha akár ki is mondjuk: "Éva nénit szeretned kell, mert ő anya legjobb barátnője, testvére."

Nyilván halálosan megsértődnénk, zavarba jönnénk és dühödt éreznénk, ha a főnökünk elvárná tőlünk és ennek hatalmi szóval hangot is adna, hogy szeressük a munkahelyünkre időről időre belibbenő feleségét, pedig számunkra az említett hölgy kifejezetten ellenszenves.

Amikor a gyereket arra kényszerítjük, hogy valós érzelmei fordítottját mutassa, és verbálisan is kommunikálja, akkor a beláthatatlan következményekkel is számolnunk kell: emberi kapcsolataiban nem fogja felvállalni valós érzéseit, és ez nemcsak azért baj, mert később sem meri majd ellenszenvét intelligens módon kifejezni, hanem valódi, feltörő, pozitív érzelmeit sem fogja-akarja majd tisztán kimutatni. Érzelmeit elfojtja, és látszólag közömbös magatartást mutat majd akkor is, ha lángolóan szeret valakit.

Amiben segíthetünk az az, hogy megtanítjuk, milyen elfogadható módon fejezheti ki negatív érzelmeit, anélkül, hogy megsebezné vagy megsértené a másikat.

3. Hamis érzelmeket közvetítünk a gyereknek

Gyakori szituáció, hogy egy hosszú, idegőrlő nap után hazaérünk, és a nekünk őszintén örülő, a hátunkon táncoló gyerekre ripakodunk: "Nem igaz, hogy ennyire rossz vagy! Hagyj már békén egy kicsit! Te soha nem tudsz nyugton maradni?!"

Mit üzenünk az érzelmeit szabadjára engedő gyereknek? Egyrészről azt várjuk el tőle, hogy érzelmeit fogja vissza, tartsa kordában a jelenlétünkben - pedig mihez lenne több joga a saját gyerekünknek, mint hogy felénk érzett szeretetét kimutassa? Másrészt meg is vádoljuk azzal, hogy túl nyugtalan, túl eleven, túl rendetlen (ha a kommunikáció ilyen irányba fordul), ahelyett, hogy azt mondanánk: "Imádom, hogy ennyire örülsz nekem, de ÉN most nagyon fáradt vagyok. Kaphatok egy órácskát arra, hogy pihenjek? Utána lovagolhatsz a hátamon."

Ellenkező esetben hiába tudjuk, hogy az ingerültségünk nem a gyerek rosszaságának szól, hanem arról, hogy pocsék munkahelyen dolgozunk, ahol kifacsarnak minket, vagy arról, hogy elégedetlenek vagyunk a saját életünkkel - mindezt három jól elhelyezett, bántó mondattal áthárítjuk a gyerekre és tönkrezúzzuk ártatlan, áradó örömét és érzelmeit.

Mit tanul meg mindebből? Azt, hogy érzelmeit óvatoskodva adagolja, vagyis hogy soha nem engedhet szabad utat a tomboló örömnek, mert ha otthon apával-anyával is óvatosan kell bánni, akkor a többi emberrel való kapcsolat alapja is a bizonytalanság és a tartózkodás lesz.