Tények és tévhitek: családon belüli erőszak

Ezek a tévhitek - melyeket a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület munkatársai gyűjtöttek össze - csaknem kivétel nélkül az áldozatot teszik felelőssé a bántalmazó erőszakos viselkedéséért, illetve az elkövetőt patologizálják: sérült, tetteiért felelni képtelen szerencsétlennek állítják be – összegezte a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület. A valóság azonban ennek ritkán felel meg: az elkövetőt ismerősei és tágabb családja rendes, jóravaló embernek ismeri, ezért ha az áldozatok beszélni kezdenek, sokszor senki sem hisz nekik.

Tévhit: A nők is verik a férjüket.
Tény: A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95 százalékában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5 százalékot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják.

Tévhit: A bántalmazás a lakosságnak csak egészen elenyésző hányadát érinti.
Tény: Minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere. Ez jelenleg Magyarországon mintegy félmillió bántalmazott nőt érint.

Tévhit: A családi ügyekbe való rendőri beavatkozással könnyű visszaélni. Sok nő csak bosszúból vádolja a partnerét.
Tény: A nyugati statisztikák szerint a családon belüli erőszak miatti téves letartóztatások aránya megközelítőleg kettő százalék: éppen annyi, mint a többi bűncselekmény esetében. Továbbá minden törvénnyel vissza lehet élni - a biztosítási ügyek jelentős része csalás, ám a visszaélés ténye miatt mégsem akarnánk megszüntetni a kárvallottak biztosításhoz való jogát.

Tévhit: A bántalmazás főleg az iskolázatlan, szegény rétegek körében elterjedt.
Tény: Minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal.

Tévhit: Egy pofon még belefér a szerelembe: levezeti a feszültségeket, és aztán minden rendbe jön.
Tény: A "pofonra csók" sztereotípia csak a tévéfilmekben működik. A gyakorlatban a pofonok nem kölcsönösek, és nem múlnak el nyom nélkül. Az első pofont követni fogja a többi, és a bántalmazás egyre szélsőségesebb és durvább lesz.

Tévhit: A bántalmazott nők mazochisták. Élvezik a verést, különben nem maradnának.
Tény: A mazochizmus egy pszichés betegség, amely körülbelül olyan gyakori, mint a skizofrénia vagy a többszörös személyiség. Valószínűtlen, hogy a nők többsége (illetve a nők mazochizmusáról szóló vélekedés szerint mindegyike) ebben a súlyos betegségben szenvedne. A nők nagyon gyakran hisznek vagy reménykednek a bántalmazó ígéreteiben: ilyesmi többé nem fordul elő többé. Gyakran anyagilag is függnek házastársuktól, nincs hová menniük, vagy félnek, hogy házastársuk bosszút áll, ha elhagyják. Megdöbbentő tény az is, hogy a bántalmazott nők számára a statisztikailag legveszélyesebb időszak a válás vagy szakítás után kezdődik.

Tévhit: A nők néha kiprovokálják, hogy verjék őket.
Tény: Senki sem érdemli meg, hogy megverjék még akkor sem, ha idegesítően vagy zavaróan viselkedik. Egy érett személyiségű felnőtt képes felelősséget vállalni a cselekedeteiért. A felelősség azt terheli, aki ütésre emeli a kezét.

Tévhit: A családon belüli erőszakot az alkohol okozza.
Tény: Az alkohol önmagában senkit nem tesz erőszakossá, viszont feloldja azokat a gátlásokat, amelyek máskor kordában tartják az erőszakra való hajlamot. Az ivás és a bántalmazás két különböző probléma. Ha az egyiket megszüntetik, attól a másik még nem múlik el.

Tévhit: A legtöbb ember elítéli a családon belüli erőszakot.
Tény: Sok ember elzárkózik az áldozatoktól, és efféle magyarázatokat gyárt: „Szabad emberek, nekik biztos így jó”, vagy „Semmi közöm hozzá, hogy mi történik mások otthonában” vagy "Engem is vertek gyerekkoromban, mégis tisztességes ember lett belőlem". A gyakorlatban az áldozatokat messze kevesebben támogatják, mint az elkövetőket.

Tévhit: Ami az otthon falai között történik, ahhoz a külvilágnak semmi köze. A magánéletbe nem lehet beleszólni.
Tény: A verés és a bántalmazás számos esetben bűncselekmény, ezért nem menthető fel azzal, hogy otthon történik. Magyarországon a meggyilkolt nők 60 százaléka házastársa vagy élettársa áldozata. Ez nem egyéni, hanem társadalmi probléma.

Tévhit: Aki egyszer bántalmazó volt, az is marad.
Tény: Egyes nyugati országokban célzott egyéni vagy csoportterápia segítségével (amit gyakran kísér felfüggesztett börtönbüntetés) a bántalmazó férfiak képesek felhagyni a nőpartnerük elleni fizikai erőszakkal.

Tévhit: Aki egyszer bántalmazott nő volt, az is marad.
Tény: A tapasztalatok és a statisztikák azt mutatják, hogy az a nő, akinek sikerül végleg kimenekülnie egy bántalmazó kapcsolatból, és szakszerű segítséget kap a feldolgozásban, hamarabb észreveszi a korai figyelmeztető jeleket, és már idejekorán kilép a kapcsolatból.

Tévhit: Ha a nő nem ad okot rá, akkor nem is bántják. Csak tudni kell irányítani a férfit.
Tény: A bántalmazónak bármilyen indok elég lehet arra, hogy verést kezdeményezzen. Gyakori, hogy indokai teljesen ellentmondanak egymásnak.

Tévhit: Egy gyerekszüléssel megmenthető a kapcsolat. Ha megszületik az első gyerek, a bántalmazás abbamarad.
Tény: A családon belüli erőszak áldozatainak több mint 25 százalékát akkor is megverik, amikor terhes. Az ilyen esetek 10 százalékában a verés vetélést okoz. Sokszor épp a terhesség ideje alatt kezdődnek a verések, vagy akkor válnak súlyosabbá.

Miért tűrik a nők a családon belüli erőszakot?

Számtalan oka lehet annak, hogy a nők nem lépnek ki egy erőszakos kapcsolatból. A leggyakrabban a gyerekekkel takaróznak: „A gyerekeknek szükségük van apára. Egy erőszakos apa is jobb a semminél.” – mondják sokan. De nagyjából ugyanennyien vélik úgy, hogy a házasság szent köteléke halálig tart, legyen az olyan, amilyen. Sokan azzal áltatják magukat, hogy amikor éppen nem történik bántalmazás, akkor boldogan élik a mindennapokat, és a szerelem majd megváltoztatja a bántalmazót. A szégyenérzet és a bűntudat is szerepet játszik abban, ha egy nő eltűri, hogy a férje bántalmazza, ráadásul sok nőnek nincs önbecsülése, vagyis úgy hiszi, úgysem találhat ennél a kapcsolatnál jobbat. A leggyakrabban félelemből nem cselekszenek, hiszen sok esetben a férfi gyilkossággal fenyegetőzik, ha kilátásba kerül a szakítás gondolata. Vannak, akik beletörődtek abba, hogy a férfi az erősebb, és nem hiszik, hogy változtatni tudnának ezen a helyzeten – az anyagi függés pedig szinte minden esetben fennáll.