Motorok hegyekben – egy elhagyott kereskedés képekben

Amerika kereskedés motor elhagyott helyek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhagyatott helyek című sorozatunkban ezúttal egy amerikai motorkereskedést mutatunk be, ahol több mint 25 éve érintetlenül áll a több száz járgányt magába foglaló teljes árukészlet.   

A Kohl Cycle Salvage elnevezésű motorbicikli-kereskedést eredetileg egy lelkes amerikai férfi nyitotta, aki korábban csődbe ment kereskedőktől vásárolta fel a kétkerekű járgányokat fillérekért. Az üzlet egy ideig virágzott, olyannyira, hogy az 1970-es években Kohl meg is vette azt a hatalmas, raktárral egybefüggő épületet, ahol a kereskedést üzemeltette. Később azonban, 1990-ben a vállalkozását – immár anyagi okok miatt – eladni kényszerült. A felvásárló – egy szintén amerikai férfi – korántsem volt képes a kereskedés egykori fénykorát visszavarázsolni, a vállalkozás tehát csődbe ment. Sőt! Mivel adóügyekben összetűzésbe is került a város vezetésével, a telepet végleg bezárták. Az akkori tulajdonosnak 2010-ben azonban sikerült bejutnia az épületbe, és néhány motorkerékpárt kicsempésznie, amiket aztán értékesített. A többi jármű azóta is ott áll az elhagyott kereskedésben.

/1407/A_Koh20147715513

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.