A sikerkorszak alkonya: Mekkora árat fizetsz azért, hogy többet keress?

Világszerte már szervezik az ellenakciót, csak mint minden más, hozzánk ez is a késleltetett kielégülés sebességével érkezik. Valahol a világban diagnosztizáltak már egy boldogtalan generációt, egy olyan fiatal menedzsernemzedéket, akik a gyors karrier után már harminc alatt kiégtek. Ráuntak a soha tetten nem érhető siker hajhászására, a megállás nélküli felfelé törekvésre, az állandó hajtásra, és arra, hogy mindig többet és többet kell akarniuk.

Sokak számára ismerős lehet az érzés, egyelőre azonban kevesek merik bevallani maguknak, hogy igenis érzik a változás szelét. Hogy időnként el-elgondolkodnak azon, vajon tényleg jobb lesz-e az életük a hőn áhított előléptetés után. Hogy boldogabbak lesznek-e attól, ha jobban fognak keresni. Több idejük lesz-e önmagukra és a szeretteikre akkor, ha bicikli helyett kocsival járnak majd, vagy ha az albérletet öröklakásra cserélik. Jobban fogják-e szeretni a munkájukat akkor, ha nagyobb irodájuk lesz, vagy kevésbé lesznek-e stresszesek, ha végre valahára a csúcsra érnek. A válasz pedig egyre gyakrabban a boldogító nem.

A sikered átölel éjszaka?

Beférkőzik az agyukba a kétség, hogy mégis ki határozta meg anno a siker fogalmát, ami után egyébként évek óta loholnak. Felteszik maguknak a kérdést, mire mennek még több pénzzel, ha az állandó időhiány miatt semmi sem maradt már a munkán kívüli életükből, a szüntelen stressz és túlhajszoltság miatt pedig az egészségükből. Ők azok, akik a karrierlépcsőház egyik fordulójában azt mondják, hogy másszon tovább az, akinek van még miért, ők inkább félúton kimennek a teraszra és élvezik a tájat, a napsütést. Ők lesznek végül azok, akik azért nem jutnak a csúcsra, mert nem akarnak odajutni, és kész. Mert egész egyszerűen nem akarják megfizetni a jólét árát...

Nyilvánvaló, hogy nem újkeletű 2014-ben a kiégés fogalma, az elmúlt negyven évben is, amióta Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus először körülírta ezt a fogalmat, milliók jutottak el a teljes apátia fázisába. Csak éppen ez mindezidáig nem a huszonéves középvezetők rinyája volt, hanem a késő harmincas, korai negyvenes, cinikus milliomosoké. Mára az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) felmérése szerint a burnout szindróma 2030-ra az első helyen áll majd a leghalálosabb betegségek között, megelőzve a szívinfarktust és az AIDS-t is.

Amikor a világ egyik legsikeresebbnek tartott nője ájultan esik össze a kimerültségtől (a vélhetően ki nem fizetett túlórájának alkonyán), akkor itt az ideje, hogy mindenki elgondolkodjon azon, vajon a megfelelő prioritások szerint éli-e az életét. Igaz, hogy Ariana 2007-ben omlott össze (szó szerint és lelki értelemben is), de hozzánk mostanra ért el asztalra borulásának lökéshulláma. De így legalább mi még időben tehetünk ellene.

"Mivel napjainkban sok stresszforrás éri az embert munka közben, valószínűleg a megnövekedett bizonytalanság, a romló munkafeltételek, a szervezeten belül keletkező feszültségek együttesen vezetnek a kiégés terjedéséhez" - nyilatkozta korábban Fülöp Emőke, a Budai Egészségközpont klinikai szakpszichológusa, amikor a HR Portál neki szegezte a kérdést, hogy mégis hogyan jutottunk ide. Ezen cikk kommentjei között erősítette meg mindezt Kovács Tünde, az Európai Üzleti Iskola oktatási igazgatója is. "30 évvel ezelőtt az ötvenes éveik végén járó munkavállalók között találkozhattunk kiégett emberekkel. 20 évvel ezelőtt már az ötvenes éveik elején járók között is gyakori volt a kiégés. Az utolsó 20 évben rohamos gyorsasággal jön életkorban lefelé ez a jelenség. Manapság 27-30 év közötti magasan képzett fiatalok is szenvednek bornout szindrómában."

Itt találod a burnout szindróma legvalószínűbb kiváltó okait. Te hányat érzékelsz közülük nap mint nap? (Több válasz is jelölhető!)

Te is lehetsz célváltó!

Nem arról van szó, hogy még ma mondj fel a munkahelyeden, holnap pedig alapíts egy startup vállalkozást, ahol a magad ura vagy, és ahol van alvókapszula az irodádban, akárcsak a Huffington Post szerkesztőségében. Nem várhatod el azt sem, hogy a munkáltatód lemondjon a profitról a te, vagy a kollégáid boldogságának kedvéért. Sem a szervezeti kultúra, sem a fizetésed, sem pedig a szabadságolási rendszer nem fog egy csapásra megváltozni, és ugyan jó lenne eljutni egy céges önismereti tréningre, vagy legalább szervezeti egységenként egy doboz ingyen kávékapszulát kapni a közös konyhai géphez, ez aligha fog bekövetkezni. Magadnak kell felismerned, ha már csak a szentlélek tart vissza a kiégés poklába való zuhanástól, és attól, hogy egyszer kialvatlanságodban te is megfejeld az irodai asztalodat. És neked kell megtalálnod a módjait is annak, hogyan élhetsz egy olyan teljes életet, amelyben nem a munkád osztogatja a lapokat és enged, vagy éppen nem enged élni...