A mobilfüggőség veszélyei – akár a gyerek életébe is kerülhet!

Forrás: Thinkstock -
játszótér felelősség szülő gyerekek baleset okostelefon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Okostelefon vagy gyerek – te melyiket választanád? Azt gondolod, hogy mindenki számára egyértelmű a döntés? Akkor most meg fogsz lepődni! Egy kutatás szerint ugyanis a kisgyermekek gyakran azért szenvednek játszótéri baleseteket, mert szüleik ahelyett, hogy gyermekeikre figyelnének, SMS-eznek vagy beszélgetnek a mobiltelefonjukon.

A New York-i Cohen Gyermekkórház kutatói 50 szülő-gyermek párost vizsgáltak hét játszótéren. A gyerekek 18 hónapos és 5 éves kor között voltak, egy kutató a szülőt, egy másik pedig a gyermeket figyelte meg 10-20 percig. A vizsgálat eredménye megdöbbentő lett: a szülők figyelme az idő 74 százalékában elterelődött: a figyelem elterelődésének 33 százalékáért a más felnőttekkel folytatott beszélgetés volt felelős, ezt követte 30 százalékkal a telefon vagy egyéb elektronikai eszköz használata. A fennmaradó 37 százalékáért az evés, ivás, olvasás és a táskák vagy pénztárcák nézegetése volt felelős.

Forrás: Thinkstock

És hogy mit csináltak ez idő alatt a gyerekek? A lurkók közel egyharmada bizony veszélyes dolgokat művelt, például felmásztak a csúszdán, fejjel előre csúsztak le, leugráltak a mozgó hintáról, vagy lökdöstek más gyerekeket. Ráadásul a kutatók azt is észrevették, hogy az oda nem figyelő szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel viselkedtek veszélyesen, és a megfigyelt esések háromötöde akkor következett be, amikor a gondviselő nem figyelt oda.

Íme, Budapest legmenőbb játszóterei!

Használd ki a jó időt, fáraszd le a gyerkőcöt Budapest egyik jól felszerelt játszóterén! Szerencsére ma már nem kell sokat keresgélni, a főváros szinte minden pontján elég jó a felhozatal. Mutatjuk a Life.hu top 5 listáját.
Forrás: Thinkstock

A kutatás eredményei pedig, úgy tűnik, a való élet statisztikáin is tükröződnek: az Egyesült Államok Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottságának (CPSC) adatai szerint az Egyesült Államokban évente több mint 200 ezer 14 éven aluli gyermek köt ki a sürgősségi osztályon játszótéri balesetek következtében.

Mi állhat a jelenség hátterében?

Gazdag Enikő pszichológus, a Life.hu szakértője szerint egyrészt az lehet a probléma, hogy a szülők túlságosan is megbíznak a gyerekekben, ezért kisebb energiát fordítanak az odafigyelésre. Másrészt pedig ezek az anyukák úgy érezhetik, hogy a virtuális világ sokkal érdekesebb számukra, mint a való élet, egy közösségi oldalon szörfölve, képeiket megosztva sokkal több visszajelzést, pozitív megerősítést kaphatnak, és a folyamatos ingerek elszakíthatják őket a pillanatnyi valós helyzettől. Az ingeréhségük miatt egyszerűen nem tudnak hosszabb időre elszakadni a virtuális világtól, ezzel együtt a telefonjuktól sem, így viszont könnyedén megtörténhet a baj.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.