Kecsegtető munkabér szerződés nélkül - Így lesz a diákmelóból rabszolgamunka

Forrás: Thinkstock -
munkaszerződés diákszövetkezet nyári munka tudnivaló diákmunka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenéves lányok a fagyispult mögött, árufeltöltő fiúk a hipermarketekben és egyetemisták garmada a gyorséttermekben - bizony lassan beköszönt a nyár, ezzel párhuzamosan pedig diákmunkások serege lepi el a megüresedett állásokat. 
Forrás: Thinkstock

A nyári diákmunka egyrészt jó dolog, hiszen a fiatalok megtapasztalhatják, milyen is, amikor a saját erejükből kell megkeresniük a kenyérrevalót - na jó, sörre- vagy fröccsrevalót -, vagy akár besegíthetnek keresetükkel a család büdzséjébe. Van azonban a dolognak árnyoldala is: ha a fiatalság nem elég előrelátó és óvatos, könnyen elmaradhat a várva várt fizetés, és a diákmunkának indult elfoglaltságból véget nem érő rabszolgamunka válhat.

Átvertek! Most mit tegyek?

"Daninak hívnak, és tavaly nyáron egy ismerősöm révén besegítést vállaltam. Munkaszerződést nem kötöttek velem, de az órabér igen kecsegtető volt, így elvállaltam a munkát. A fizetést minden hét végére ígérték készpénzben. Az első hét után nem kaptam semmit, de még bizakodó voltam, így a következő héten folytattam a munkát. Három hét után fordultam a főnökömhöz, aminek az eredménye további ígérgetés volt. Ez után megelégeltem a helyzetet, és többet nem mentem vissza dolgozni."

Dani esete nem egyedülálló, a MŰISZ Iskolaszövetkezet közleménye szerint a nyár végén nagyon sok diák fordul hozzájuk hasonló problémákkal: feketén dolgoztak, nem kapták meg a munkájuk után járó bérüket, nem biztosították a munkavégzéshez szükséges körülményeket, nem a munkakörnek megfelelő munkát várták el tőlük.

Forrás: Thinkstock

Annak érdekében, hogy a nyári munka ne egy keserű élményként maradjon meg a fiatalok emlékezetében, néhány alapvető szabályt mindenképpen be kell tartani.

  • Ha a diák még nem múlt el 18 éves, a törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy munkát vállalhasson.
  • Fontos, hogy a munkáltató bejelentse a diákot, hiszen ennek hiányában rengeteg probléma adódhat. (Például az is megeshet, hogy a munkáltató kevesebb munkabért fizet majd ki, mint amiben korábban a diákkal megegyezett, de egy munkahelyi baleset esetén sem lehet majd bizonyítani a dolgozó munkaviszonyát.)
  • A különböző diákszervezeteken keresztüli munkavállalás megkönnyítheti a tanulók helyzetét, de ehhez mindenképpen szükséges egy nappali tagozatos tanulói/hallgatói jogviszony.
  • Érdemes észben tartani azt is, hogy egy fiatalkorú hivatalosan nem végezhet éjszakai munkát, a munkaideje pedig maximum napi 8 óra lehet.
  • Az „egyenlő munkaért egyenlő bér elve" alapján egy diákmunkás nem kaphat kevesebb bért ugyanazért a munkaért csak azért, mert diák.
  • Jogsérelem esetén a diákmunkásoknak is lehetőségük van a munkaügyi felügyelőséghez vagy a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz fordulni.

Átvertek? Van megoldás!

A jogsérelem orvoslásának elsődleges fóruma a diák munkavállalók esetében is a közigazgatási és munkaügyi bíróság, amely a fővárosban és megyénként működik. A diákok tapasztalatlansága, valamint az eljárás körülményessége miatt azonban csak ritkán fordul elő, hogy egy nyári diákmunkával kapcsolatos problémát a bíróság előtt orvosolnak.
Gyorsabb és jóval egyszerűbb az az eljárás, ha a diák vagy a törvényes képviselője a sérelem miatt az erre hivatott hatósághoz, a munkaügyi felügyelőséghez fordul, amely a panaszt rövid időn belül kivizsgálja, és annak megalapozottsága esetén intézkedik a jogsértő munkáltatóval szemben. A munkaügyi felügyelőségek a fővárosban és valamennyi megyeszékhelyen a kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervein belül működnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.