"Oldd meg! Légy kreatív!" - Vajon ez lehetséges? Így fejleszthető a kreativitás

Hányan hallottuk már ezt a mondatot? „Oldd meg, legyél kreatív!”

De mi is az a kreativitás?

A kreativitás, vagy más kifejezést használva a fantázia a tévhittel ellentétben nem adottság, mint mondjuk a festők kézügyessége vagy a profi táncosok ritmusérzéke, hanem fejleszthető, és épp emiatt rontható képességünk. Mint például az olvasás vagy a fejszámolás.

A kognitív tudományok (azaz a megismeréstudomány) kutatóit régóta foglalkoztatja a fantázia mibenléte, mérési lehetőségei, és egyáltalán, hogy hogy lehet egyes embereknek szárnyaló, míg másoknak sekélyes képzelete.

A kérdés napjainkban egyre aktuálisabb, hiszen a kereskedelem, a gazdaság, a divat és a média fejlődésének hála, a legkeresettebb és legjobban fizetett szakmák nagy része épp a kreativitásra épül. Gondoljunk csak a reklámírókra, marketingszakemberekre, divattervezőkre, forgatókönyvírókra. Ezek a szakemberek elképzeltek dolgokat, és megtalálták azt a területet, ahol "azt a bizonyos dolgot" még pont nem képzelte el senki úgy, abban a kontextusban.

Ne csak egyféleképpen lássuk a világot!

A kreativitás fejlesztése éppen erről szól: hozzászoktatni az agyat ahhoz, hogy olyan dolgokat, amiket a körülöttünk élő világ csak egyféleképpen lát, elképzeljen egy másik kontextusban is.

Az interneten böngészve még hasonló, kreativitást fejlesztő játékkal találkozhatunk, főleg gyerekek fejlesztésével foglalkozó oldalakon.

Megdöbbentően hangzik így leírva, igaz? Egyes emberek fantáziájának szárnyalása mások fantáziájának rombolását okozhatja. Miért is?

Meséljünk vagy filmezzünk?

A kisgyerekek, mikor világra jönnek, még semmit sem tudnak arról, nem tudják, hogy amit látnak, az kék, cica, mentőautó. Ezeket a környezetüket figyelve, abban élve tanulják meg, az új információk alakítják a gondolkodásukat és a világról alkotott elképzelésüket, a képzeteiket – a képzeletüket.

Amikor a szüleik mesélnek nekik a napjukról, elolvasnak nekik egy történetet, vagy a saját gyerekkori élményeikről beszélnek, akkor azt a gyerekek elképzelik. Egy képzeletbeli filmet forgatnak. Minden újabb alkalommal, mikor meghallgatják ugyanazt a történetet, egy kicsit változtatnak rajta, a képzeletbeli filmjükön az aktuális hangulatuk, az anya hanglejtése vagy épp az időjárás alapján. Újabb és újabb filmeket alkotnak – a fejükben, a fantáziájukat használva.

Ellentétben a mesékkel. Megnézik a rajzfilmeket vagy a családi mozikat, és aztán megnézik azokat újra és újra, és azok mindig ugyanazok maradnak, ugyanúgy néznek ki. Semmi változás, semmi fantáziamunka.

ami valaki másnak a fantáziafilmje volt egyszer. Lehet, hogy korábban a sárkányokat a mesékben sokkal ijesztőbbnek, vagy éppen sokkal vörösebbnek képzelték el, vagy néha több fejjel.

A mesében a sárkány pont zöld és egyfejű, és már el sem kell képzelni, hiszen ott van, látja, nem kell leforgatnia a filmet az agyában, elképzelni a füstöt, ahogy az orrlyukaiból gomolyog kifelé, és a villogó tekintetét, ahogy hunyorítja a szemét, mielőtt tüzet okádna... Ugye mindenki megpróbálta elképzelni? Vajon hányan ismerik fel, valamelyik nemrég látott mozifilm főhősét az imént elképzelt sárkányban? Akik igen, azoknak talán jól jönne egy kis fantáziafejlesztés.

A gyerekek esetében persze ennek a típusú agymunkának a hiánya több és szerteágazóbb problémával is összefügg. A csak filmeken felnövő gyerekek szókincse lényegesen alacsonyabb, mint azoké, akik könyvből felolvasott meséket is hallanak – és ez csak egy a sok közül.

A fantáziát ugyanúgy kell edzeni, mint a test izmait, hiszen ha mindig más cipeli haza a két karton ásványvizet, akkor az ő karjai izmosodnak a miénk helyett!

Támogatott tartalom.