Ha rosszkor jön a baba - Abortuszon átesett nők történetei

Botás Enikő

2015.09.29.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Bármelyik nő kerülhet olyan élethelyzetbe, mikor a terhességi teszt két kis csíkja láttán az öröm helyett mérhetetlen kétségbeesés önti el a szívét. A terhességmegszakítás a nők személyes döntése, de annak, aki ezt az utat választja, nemcsak a saját bűntudatával kell megküzdenie, hanem a társadalom gyakran elítélő, álságos hozzáállásával.

A hazai terhességmegszakítások száma nagyjából 1969 óta tendenciózusan csökken: míg 1989-ben közel 207 ezer abortuszt végeztek, addig 2014-ben összesen 32 700-at. Ez a látványos visszaesés pedig főként a hormonális fogamzásgátlás egyre szélesebb körű elterjedésének köszönhető.

Hiába azonban a fogamzásgátló módszerek egész tárháza, mivel egyik módszer sem nyújt 100 százalékos védelmet, akár védekezés mellett is megfoganhat egy új élet. Egy nem várt terhesség pedig egy perc alatt felforgatja a nők egész addigi életét. Az abortuszt választó nők döntése mögött ezerféle indok megbújhat: az egészségi problémáktól kezdve az anyagi bizonytalanságon át egészen a párkapcsolati problémákig.

Bármi is álljon azonban a háttérben, utólag minden abortuszon átesett nő traumaként raktározza el lelke legmélyére a magzat életének kioltását, még akkor is, ha látszólag könnyedén dolgozza fel a történteket.

A témával kapcsolatban megkérdeztünk két érintettet, akiket nevezzünk most Évának és Laurának, meséljék el, ők milyen élethelyzetben döntöttek a terhességük megszakítása mellett, és miként vészelték át ezt az időszakot.

Éva, 25 éves

Mindössze 20 éves voltam az abortuszom idején. A magzat édesapja egy megbízhatatlan, kicsapongó, felelőtlen férfi volt. Életemben az egyetlen védekezés nélküli együttlétem volt, amely egyébként maximum egy percig tartott. Terhes lettem, összedőlt a világ, nem akartam feladni a fiatalságomat. Édesanyám azonnal megérezte, próbált győzködni, hogy tartsam meg, de nekem és annak a kis lénynek abban a helyzetben szerintem ez volt a legjobb. Erős nő vagyok, de ez mégis összetört, sokáig képtelen voltam gyerekekre ránézni, a közelükbe menni. Azóta eltelt 5 év, és tudom, jól döntöttem. Férjnél vagyok, csodálatos ember feleségeként, és tervezzük a babát! Nem félek, hogy nem sikerül, hiszen szervi bajom nem lett, és igazi szerelemgyerekként születne.

Laura, 30 éves

16 évesen ismerkedtem meg egy sráccal, akivel két évig együtt voltam. Édesanyám 17 évesen elvitt nőgyógyászhoz gyógyszert íratni, tehát védekeztem, mégis, gyógyszer mellett teherbe estem. Mindeközben édesapám elvesztette a munkáját, édesanyám pedig egyébként is háztartásbeli volt. Anyukámmal éjszakákat sírtunk át a döntés miatt, végül úgy határoztunk, hogy az abortuszt kell választanom, mert nem tudnánk eltartani még egy kisbabát. A barátom, a baba édesapja, amikor megtudta, hogy terhes vagyok, szakított velem. A kórházban kaptam hideget, meleget. Az orvosok megvetően néztek rám, a nővérek is folyamatosan aláztak. »Sírtál volna, amikor felcsináltattad magad« - mondták. Akkor haragudtam anyukámra, hogy a műtét mellett kellett döntenünk. Ma már megértem, egy olyan anyagi bizonytalanságba, egy tiniszerelemből fogant gyereket megtartani felelőtlenség lett volna. Mégis, a mai napig tisztán bennem vannak az emlékek és az érzések.

Sok esetben van, hogy a környezet az abortusz előtt nem segít, utána viszont azt érzékelteti, tulajdonképpen elkerülhető lett volna a halálos beavatkozás, vagyis "csak" az anyán múlt a dolog, viselje a teljes felelősséget, annak minden fizikai-lelki következményével együtt.

Az abortuszon átesett nők lelkében valójában szinte minden esetben súlyos dráma zajlik, és a magzatát elveszítő nő önbecsülése is a babával együtt vész el, ahogy az addig dédelgetett világképe is, amely az abortuszig kiegyensúlyozott és stabil volt, örökre eltűnik.

Mint ahogy egy szerettünk halála feldolgozásánál, úgy egy magzat elvesztésénél is van egyfajta gyászidő, amin a legtöbb abortuszt megélt nő átesik, hogy feldolgozza és elengedje a vele történt traumát. A gyászidővel kapcsolatban Gazdag Enikő pszichológus mondta el a Life.hu-nak szakértői véleményét.

Gazdag Enikő pszichológus véleménye:

"Még ha a nő a saját elhatározásából is dönt az abortusz mellett, nehéz helyzetbe kerül, hiszen az abortusz fájdalmas, szörnyű veszteség, amit el kell gyászolni. Gyász olyan értelemben is, hogy egy potenciális jövőkép (gyerekvállalás) nem teljesül be, ezt kell elengedni. Ha ez kimarad, a lezáratlanság vagy trauma tüneteket okozhat. A gyász fejeződjön ki szimbolikus formában, ahogyan az illető nőnek megkönnyebbülést vagy vigaszt nyújt, pl. ültet egy fát vagy gyújt egy gyertyát. Ez a folyamat hozzásegítheti az abortuszon átesett hölgyet az elengedéshez."