Én, én és én – A narcisztikus nemzedék

A generációelmélet szerint a társadalmat különböző szeletekre oszthatjuk.

• A baby boom generáció tagjai 1946 és 1964 között születtek, ők a második világháború utáni népességrobbanás első generációja, akik életük első felében merev hierarchiához és tekintélyelvűséghez szoktak, a Ratkó Anna nevével fémjelzett korszak miatt gyakran nevezik őket Ratkó-gyerekeknek.

• Őket követik az 1965–1979 közöttiek, azaz az X generáció. Tagjai a Kádár-korszakban nőttek fel, amikor a Nyugat még csak vágyálom volt számukra, és bár a digitális technikákkal már relatíve fiatalon megismerkedtek, a következő generációkhoz képest csak „digitális bevándorlóként” emlegetik őket.
• Az 1980–1995-ösök az Y generáció, ők a mai huszon- és harmincéves korosztály, a digitális nemzedék első hulláma, akik már igen fiatalon megismerték az internetet, és magánéletükben is nap mint nap használják.
• Az 1996 után születtek pedig már a Z generációhoz tartoznak, ők az igazi „digitális bennszülöttek”, akik már beleszülettek a digitális világba.

Az előbbi elnevezéseken kívül pedig van a tágabb értelemben vett millenniumi nemzedék, akik alatt az 1980 és 2000 között született fiatalokat értjük, tehát nagyjából az Y és a Z generáció tagjait. Ők azok, akiket a közvélemény gyakran narcisztikusnak, beképzeltnek és önelégültnek tart, akikről úgy gondolják, hogy saját magukon kívül nem érdekli őket sem a közélet, sem a társadalom. A szelfi- vagy más néven éngeneráció megteremtői.

Az éntelt generáció a szakértők szemével

Jean Twenge, a San Diegó-i Állami Egyetem (USA) pszichológusa az „Éngeneráció” című könyvében nagyon jól rámutatott a túlzott önbecsülés árnyoldalára. Könyvében beszámolt arról a kutatásról, amelyet évente végeznek az amerikai egyetemi hallgatók körében, és amelyből kitűnik, hogy a fiatalok önértékelési szintje a 60-as évek közepétől folyamatosan növekszik.

Twenge az adatokkal kapcsolatban az aggodalmát is kifejezte, szerinte mindez egyfajta üres önértékelés eredménye, azaz a mai generációk csupán már azért is különlegesnek érzik magukat, mert léteznek. Véleménye szerint a fiatalok kizárólag a saját boldogságukra törekednek, és figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az önértékelésnek kell, hogy legyen alapja.

Igor Grossmann, a Waterlooi Egyetem (Kanada) pszichológusa a Psychological Science című lapban közzétett tanulmányában is arról számolt be, hogy az elmúlt században számos jele volt az individualizmus megjelenésének, ilyenek például az egyre sokasodó különféle önmegvalósító könyvek, az egyre egyedibb és furcsább gyereknevek megjelenése vagy az egyre kevésbé összetartó családi szerkezetek.

A Journal of Personality and Social Psychology című lapban megjelent tanulmány pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a mai amerikai társadalomban a gyerekek részéről az engedelmességet kevésbé értékeli, mint az elődök idején, és a társas együttműködést sem tartják annyira fontosnak a sikeres élethez.

Az egoizmus és a közösségi média

A narcisztikus személyiségjegyek előtörése vitathatatlanul összefügg a digitális világ újdonságaival. Ma a fiatalok életében a Facebook körülbelül olyan szerepet tölt be, mint az elvarázsolt kastélyban a tükör: az online térben reprezentált énjük a valódinak egy eltúlzott változata.

Ezeket a gyerekeket a szüleik úgy nevelték, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyenek, mindenben a legjobbnak kell lenniük. Az internet csalóka világa pedig ehhez a lehetőségek tárházát kínálja fel nekik. A makulátlan szelfik, káprázatos nyaralások fotói mind egy idealizált világot mutatnak be, amelyek gyakran köszönő viszonyban sincsenek a valóssággal. Tökéletesebbnek és szebbnek tudják mutatni magukat, mint amilyenek, kialakítanak egy „online brand”-et, amivel az esetleges önértékelési problémáikat is kompenzálhatják.

Tény, hogy az ember a lényéből fakadóan mindig is önzésre és dicsekvésre volt hajlamos, ám ehhez az életformához a közösségi média korlátlan lehetőséget biztosít, akár a nap 24 órájában.

Míg az X vagy a baby boom generáció számára a közösségi oldalakon való jelenlét csupán egy eszköz, addig a mai fiataloknak a konkrét életterük.

A narcizmus árnyoldalai

A millenniumi generáció tagjai gyakran túlbecsülik magukat és képességeiket, irreális elvárásokat támasztanak magukkal szemben, és rosszul tűrik a kritikát. Ebből kifolyólag, amikor a rózsaszín elképzeléseik után szembetalálják magukat a szürke valósággal, a hétköznapjaikon gyakran lesz úrrá a depresszió.

Erre a nemzedékre jellemző az idősíkok kitolódása is. Mivel elhiszik a közösségi média által sugallt sikersztorikat, ők is úgy gondolják, hogy álmaikat egyről a kettőre meg tudják valósítani.

A valóság viszont az, hogy a sok önjelölt szupersztár jellemzően túltolja az iskolát, akár harmincéves koráig is a szülei nyakán él, idősebben találnak komoly párkapcsolatot, és később alapítanak családot.

Így van rendjén?

Egyes értelmezések szerint valójában nem ezzel a nemzedékkel van a baj, sokkal inkább maga a társadalom vált annyira individualistává az elmúlt évszázad alatt, és olyan társadalmi-gazdasági változások következtek be, amiknek mindez egyenes következménye lett. Továbbá a szakemberek szerint minden bizonnyal minden generáció az utána jövőt látja a valaha élt legegoistább nemzedéknek, és ez már az 1930-as években is éppen úgy lehetett, ahogyan ma.

A különböző szakemberek abban egyetértenek, hogy a generációs változások mérésénél még nehezebb megállapítani azt, hogy miért változnak a nemzedékek, és miért alakulnak ki generációs szakadékok. A szülői nevelés és a technológia terén bekövetkező változások mellett pedig a városiasodást, a szekularizálódást, sőt még az egyre gyakoribb természeti katasztrófákat is fel szokták hozni kiváltó oknak.