Nem nőknek való vidék: Afganisztán

A Thomson Reuters Foundation által közzétett feketelistán már évekkel ezelőtt Afganisztán szerepelt, mint a világ legveszélyesebb helye a nők számára.

Afganisztán közel három évtizede különféle háborús konfliktusok színhelye: a szovjet elnyomástól kezdve (1979–1989), a törzsi polgárháborúkon át (1990–1996) a tálibok erőszakos hatalomra kerüléséig (1996–2001). A konfliktusok eredményeképp Afganisztán infrastruktúrája és gazdasága rendkívül elmaradott, az ország jelenleg a világ egyik legszegényebb helyének számít.

A szovjet elnyomás és a tálib hatalomátvétel előtt Afganisztán viszonylag szabad ország volt, ahol a kormányzásban részt vevők 50 százaléka, a tanárok 70 százaléka, az orvosoknak pedig 40 százaléka nő volt.

A tálib uralom alatt számos, nőket sújtó szankciót vezettek be: a nőknek egész testüket elfedő burkát kellett hordaniuk, és az otthonukon kívül munkát sem vállalhattak. Megtiltották számukra az iskolába járást, a kerékpározást, a színes ruhák viseletét, illetve a hangos nevetést is. A háborúk miatt közel egymillió nő maradt özvegyen, akik mögött nem állt senki, aki támogatta volna őket.

Később az Egyesült Államok bevonulása az országba számos pozitív változást hozott. A többi között a 2004-ben elfogadott új alkotmány értelmében a nők és a férfiak egyenjogúvá váltak, az új parlamentben pedig a mandátumok 25 százalékát nők birtokolják. A látszólagos fejlődés mögött azonban továbbra is súlyos problémák húzódnak. Az afgán nők élete a mai napig siralmas.

Noha a törvények már nem írják elő, az afgán nők számára továbbra sem szabad burka nélkül megjelenni az utcán, a lányok továbbra is nagyon alulképzettek, a 15 év felettieknek csupán 12,6 százaléka tud írni-olvasni, szemben a férfiak 43,1 százalékával, és csupán 40 százalékuk jár általános, illetve 6 százalékuk középiskolába. Jelenleg hetven magánegyetem van Afganisztánban, amelyekbe több mint 200 000 diák jár, ám csupán 18 százalékuk lány.

Az iszlám fundamentalisták továbbra is nagy befolyással vannak az afgán kormány nőpolitikájára, így a nők és lányok elleni fizikai, lelki, szexuális és családon belüli erőszak a mai napig mindennapos, sőt talán még súlyosbodott is a helyzet.

Ha egy nő él a jogaival, és kilép a hagyományos asszonyi szerepkörből, dolgozni kezd, vagy esetleg közszerepet vállal, még több fizikai támadásnak teszi ki magát.

Az afgán nőket gyakran kényszerítik hozzá idősebb férfiakhoz, a legtöbb 16 éves lány már házasságra készül úgy, hogy jövendőbelijét gyakran csak az esküvő napján látja először. Ennek a hagyománynak a következtében riasztóan magas az öngyilkosok aránya.

A siralmas állapotokra a megoldást az oktatás jelenthetné. Számos tanulmány kimutatta már, hogy azok a nők, akik jártak iskolába, felnőttként nagyobb arányban találnak állást, később mennek férjhez, kevesebb gyerekük lesz, és többet keresnek. Csak úgy lehetne megóvni ezeket a nőket a kiszolgáltatottságtól, ha segítik őket abban, hogy részt vegyenek az általános, a középiskolai és a felsőfokú oktatásban, hiszen így lesz lehetőségük arra, hogy megismerjék a jogaikat, és ki tudjanak állni a saját érdekeikért.