Nyílt levél egy tanárhoz, aki elcsábította a diákja édesanyját

Így történt ez az alábbi levél szereplőivel is. Egy meggondolatlan új szerelem széthullott családot és magányt hagyott maga után.

Gratulálok, szép munka volt. Értem én, hogy az ember szerelmes lesz. Ez megtörténik. Hiszen ön egy szingli fiatalember, aki szinte csak nőkkel dolgozik, a feleségem pedig egy csinos, idősebb nő, aki egyértelműen vonzódott önhöz.

Tény, hogy férjként hibáztam, túl nagy volt rajtam a stressz, csak arra koncentráltam, hogy eltartsam a családom, és nem figyeltem arra, mire vágyik igazán a feleségem.

Arra lennék kíváncsi, hogy a viszony közepén, amikor még ön és a feleségem is tagadta az egészet, és folyamatosan hazudoztak, hogyan tudták tiszta lelkiismerettel elviselni a tényt, hogy a legkisebb gyerekem az iskolából hazatérve azt meséli nekem, miket tanult öntől, miközben ön éppen tönkretette a családomat.

Hogy most miért írok? Nos, mert miután megtaláltam az összes SMS-t, amit ön és a feleségem váltottak, egyszerre dühöt és szomorúságot éreztem.

Igen, erről van szó. Az SMS-ekben szót sem ejtettek a gyerekekről, hogy velük mi lesz. Csak két felnőttről volt benne szó, akik úgy viselkedtek, mint a gyerekek, akiket tanítottak. És a rettegés amiatt, hogy én – a szörnyű, kiállhatatlan férj – majd rájövök a viszonyra, és tönkreteszem mindkettőjük karrierjét.

Néha azt kívánom, bárcsak ezt tettem volna. De számít ez? A feleségem önt védte szemben velem, szemben a gyerekekkel, szemben mindennel, amiért addig együtt dolgoztunk. És arra egyikőjük sem gondolt, hogy mindez hogyan érinti a gyerekeket? Hogyan fognak ezután érezni azokkal a felnőttekkel kapcsolatban, akikben bízniuk kellene, akiket tisztelniük kellene? Akik most elárulták őket?

Amikor mindenre rájöttem, és megkérdeztem öntől, hogy szereti-e a feleségem, ön csak hímezett-hámozott, és végül – miután kierőszakoltam – kinyögte, hogy igen, szereti. Ekkor én minden férfiúi hiúságom legyűrve azt javasoltam, hogy ha igazán szeretik egymást, akkor becsüljék meg ezt a kapcsolatot, mert az ilyen igaz szerelem tényleg ritka, és még azt is felajánlottam, hogy ha kell, én segítek a gyerekekkel kapcsolatban.

Erre ön mit lépett? Elmenekült.

A feleségem büszke nő, úgyhogy, gondolom, nem nehezítette az ön dolgát.

Tudja, én nagyon szerettem a feleségemet, a gyerekeim anyját, és ha ezt az egészet tisztességesen intézte volna, akkor minden másként alakult volna. Annyi lehetőségük lett volna, de nem éltek vele.

Az életünk azóta igen megváltozott. A házunk odalett, a baráti társaságunk szétszakadt, a család szétszakadt. A volt feleségem és én is egyedül vagyunk, alig találkozunk valakivel, de gondolom ön továbbra is éli világát. Azonban a gyerekeim, minden csalódás és fájdalom ellenére, jól vannak, és bízom benne, hogy becsületes, bátor felnőtté válnak.

Ahogy talán egy nap ön is...