Nem nőknek való vidék: Jemen

A statisztikák szerint a jemeni nők hetven százaléka analfabéta, a legtöbb lány az általános iskolát sem fejezi be, mivel a szülőknek általában csak egy gyermek taníttatására van pénzük, azt pedig fiúkra költik. Bár ma már a Szanaai Egyetemre járóknak körülbelül 50 százaléka nő, tanulmányaik befejeztével a legtöbbjük nem talál munkát.

Az országban nagyon gyakori a gyerekházasság, a nyomorgó szülőknek sokszor anyagilag is megéri férjhez adni kilenc-tíz éves lányaikat. Jemenben egyébként korábban már érvényben volt egy törvény, amely megtiltotta a 15 évesnél fiatalabbak kiházasítását, ám a parlament a kilencvenes években ezt a szabályozást eltörölte, arra hivatkozva, hogy a szülőknek jogukban áll akkor férjhez adni lányaikat, amikor csak akarják. A jemeni szociális minisztérium adatai szerint 2010-ben minden negyedik menyasszony még nem töltötte be a 15. évét, amikor megköttetett a házasság.

Jemenben a férj és feleség kapcsolatát nagyon szigorú törvények szabályozzák: a többi között a nőknek még a házat sem szabad elhagyniuk a férjük engedélye nélkül, a házaséletet szabályozó passzus pedig megengedi a házasságon belüli nemi erőszakot.

Maha Assabalani újságíró a blogjában számolt be arról, milyen érzés jemeni nőként egy távoli országban új életet kezdeni.

Egy jemeni nőnek a "nemek" körül forog az élete. Nem kerékpározhatnak, nem maradhatnak ki sokáig a barátokkal, nem beszélgethetnek a politikáról vagy vallásról, nem halogathatják a férjhez menést, nem válhatnak el, nem járhatnak fedetlen hajjal, nem tanulhatnak tovább, nem utazhatnak egyedül, és nem lehetnek férfi barátaik. Csupán azért, mert nőnek születtek.

Sokan talán nem is hallottak még Jemenről, vagy valami távoli, talán nem is valóságos vidéknek gondolják. Pedig Jemen létezik. Egy csodálatos és titokzatos szépségű ország, amit a háttérben diktatórikus hatalmak irányítanak.

Ezt a helyet olyanok irányítják, akik háborút szítanak, vallási konfliktusokat és politikai nyugtalanságokat okoznak. A szunnita és síita vallási konfliktusok és a korrupt vezetők tönkreteszik a jemeniek életét, gazdaságát.

2011-ben, az arab tavaszt követően engem is elkapott a lelkesedés, és többé nem voltam hajlandó hallgatni azokra, akik azt mondták, hogy nőként ne folyjak bele az eseményekbe.

Először elkerültem Damaszkuszba, és ott tartózkodásom alatt figyelemmel kísérhettem a Szíriában zajló forradalmi változásokat. A lázadó szellem magával ragadott, és elhatároztam, mostantól kiállok minden igazságtalanság és zsarnokság ellen. Végül azonban be kellett látnom, hiába az elhivatottságom, sokkal nagyobb erők kellenek a változáshoz. El kellett hagynom Szíriát, és Párizsba költöztem. Most - néhány évvel később - erős lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem vagyok ott Szíriában azokkal, akik olyan nagy hatással voltak rám, és nem vagyok a családommal sem Jemenben. És félek, hogy eljön az idő, amikor már nem fogok emlékezni rájuk.

Ma is fájdalommal látom, hogy Jemenben polgárháború zajlik, és már nem a népem jogaiért folyik a küzdelem, hanem ismét egy olyan háborút vívnak, ahol ártatlan életeket oltanak ki. A vezetők az emberi jogokról papolnak, de valójában ők is az erőszakot szolgálják. Nem tudok azonosulni azokkal, akik erőszakra szintén erőszakkal válaszolnak, és számos civilt veszélyeztetnek. A szüleim, a családom, a barátaim, a népem továbbra is szenved, és egyelőre senki nem segíti őket.

Nőként továbbra sincs sok szavam, de ami tőlem telik, megteszem. Nem akarok mást, csupán azt, hogy fejezzék be a háborúskodást a hazámban, hogy a hozzám hasonló nők a férfiakkal együtt végre elkezdhessenek felépíteni egy új országot.