A szupertrendi háromévesek és menedzsermamik beteg világa - szakértő szemével

Az internet és vele együtt a különböző közösségi oldalak elterjedése megváltoztatta az emberek kommunikációját, sőt igazából fenekestül felfordította a mindennapjainkat. Tizenöt éve, az okostelefonok előtt, az analóg fényképezőgépek korában vajon mennyien készítettek naponta 4-5 fotót a reggelijükről, kávéjukról, a délutáni nasiról, és előhívás után mennyien ragasztották mondjuk ki a lépcsőházba vagy az utcájuk hirdetőtáblájára, hogy bárki megcsodálhassa? Valószínűleg nem sokan.

Ezzel egyáltalán nem a a digitális technika vívmányai ellen beszélek, nem tartom ördögtől valónak a Facebookot vagy az Instagramot, hiszen én magam is szeretem és használom.

Pontosítok, addig a pontig, amíg az ember "csak" saját magáért felel, magyarán magáról oszt meg nyilvánosan intim fotókat, addig nincs is probléma. Egy felnőtt embernek bizony el kell tudni dönteni, hogy mi fér bele, és mi nem, a közösségi média világába, és vállalnia kell döntései következményét.

De az, amikor egy szülő nem magáról, hanem néhány éves gyermekéről oszt meg mindenki számára elérhető képeket, az már más tészta. És most nem a cuki családi képekről van szó, bár ezek feltöltésével is valamilyen szinten kockázatot vállal a szülő. De a kertben kutyával viháncoló kisgyerek képe azért a közelében sincs a cikkünkben bemutatott fotóknak.

Most arról van szó,

Őszinte leszek, én ledöbbentem a képek láttán. Nem mellékesen pedig az is ledöbbentett, hogy a különböző életmóddal, divattal foglalkozó külföldi és hazai online magazinok ezeket a képeket ilyen és ehhez hasonló szövegekkel mutatták be: "Az Instagram gyereksztárjai, akiktől te is elleshetsz néhány öltözködési trükköt".

Szubjektív véleményem szerint ez se nem trendi, se nem cuki, sokkal inkább hátborzongató. Mondom mindezt úgy, hogy nem tartom magam vaskalaposnak, sőt.

Ahogy a korábbi cikkemben is írtam, a kislányokat látván nekem rögtön az amerikai gyermekszépségversenyek borzalmas világa jutott eszembe. A gyermekszépségversenyek az USA-ban egyrészt igen nagy népszerűségnek örvendenek, de – érthető módon – meg is osztják a társadalmat. A kicsik szinte minifelnőttekként szoktak vonulni a színpadon, ahol kissé esetlenül ringatják a csípőjüket, és kacér pillantásokat vetnek a zsűritagokra. A szülők pedig eközben büszkén vigyorogva terpeszkednek a színpad előtt, és élvezettel figyelik, ahogy az apróság sokszor az ősi mesterséget űző nőkre emlékeztet.

Az apró szépségeket menedzselő mamák persze mindig elmondják, hogy csakis gyermekük szeretne részt venni a versenyeken, ők semmit nem erőltetnek, és ők csak addig fogják támogatni a 4-6 éves gyerekeket, amíg örömet találnak a "minifelnőttségben". Ilyen mondatok után azonban talán jogosan merülhet fel egy kívülállóban a kérdés, hogy vajon egy 3-4 éves kislány hogyan és milyen módon képes eldönteni, hogy neki a versennyel járó hercehurcákra szüksége van?

Hasonló kérdés jutott eszembe a szuperstílusos hároméveseket látva is,

És vajon mi lesz ezekből a gyerekekből 15 év múlva? Természetesen lehet, hogy legtöbbjük agykutató vagy közgazdászi pályára lép. De milyen értékrend alakul ki bennünk, ha egészen néhány éves koruktól azt érzékelik, hogy a sikerük záloga a megjelenésük, és hogy a csücsörítést és csábos pózt elismeréssel – itt éppen lájkokkal – jutalmazzák?

Ahogy a cikk elején is írtam, olvasóinkat megosztotta a téma, ez a két hozzászólás nagyjából hűen tükrözi a két oldal véleményét.

Kontra

Pró

Hogy ne csak mi, laikusok nyilvánítsunk véleményt, megkerestem a témával a Life.hu szakértőjét, Majsai László pszichopedagógust is.

Maximum abban az esetben mondaná cukinak, amennyiben a cukiság azt jelenti, hogy egy szülő "gyurmának" tartja a gyermekét – azt gondolván, hogy azért, mert ő "hozta létre", azt csinál vele, amit akar –, neki tetsző "szobrocskát" alkothat belőle, ezzel nyilvános "sikert" aratva a hozzá hasonló gondolkodású, ízlésű emberek között.

Az egyik legösszetettebb kérdésre, hogy vajon mi motiválhatja a menedzsermamikat néhány éves gyerekük megosztó sztárolásában, Majsai László elmondta, hogy szerinte egyfajta büszkeség/elfogultság – de leginkább meggondolatlanság – lehet a háttérben. Hozzátette, hogy

Felnőtti szerepeket ruháznak rájuk, és ez nem csak az öltözék stílusából, a kiegészítők viseléséből, a sminkből ered, de

Olyanok, amik nem ösztönösek és nem belőlük jövők, így hála istennek roppant keveset értenek belőlük, legfeljebb a hatását fogják fel, azt, hogy nevetnek rajta, vagy "cuki-lájkot" kapnak rá.

Szakértőnk szerint a gyerekek azt tanulhatják ebből, hogy a "sikerhez" elég, ha valami olyat tesznek, vagy úgy néznek ki, ami nem ő maguk, amit valaki rájuk erőltet, vagy – ami még rosszabb – amit a szüleik kedvéért, megfelelési kényszerből tesznek, vagy később más, számukra fontos személy kedvéért. És ez sem kis veszély.

Persze mindenki büszke szeretne lenni a gyerekére, és egyébként mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy miként neveli csemetéjét, de nem lenne jó, ha hagynánk a gyerekeket gyerekként élni? Szerinted?