"Senki nem mondta, hogy lehet, hogy idő előtt megszületik a baba" - egy koraszülött kislány története

Petra már négyéves nagylány, senki nem mondaná meg róla, hogy extrém koraszülöttként jött világra. Az anyukájában, Eszterben azonban a mai napig él az az aggódás és fájdalom, amit Petra korai születésénél, és az azt következő hetek alatt átéltek. Ahogy mondta, egy gyászhoz hasonló lelkiállapotba került, amiből időbe telik, hogy felépüljön az ember. Nem így tervezte, nem erről álmodott. A legjobbat szerette volna gyerekének és úgy érzi, nem sikerült nyugodt életkezdést adnia neki.

Az fájdalom ellenére történetük mégis pozitív és erőt adó minden sorstársuk számára: Petra küzdelmének, élniakarásának; a szülők kitartásának és szeretetének valamint egy jó adag csodának hála, az alábbiakban egy makk egészésges kislány történetét mutathatjuk be.

Petra tervezett gyerek volt, készültetek rá?

Első és abszolút tervezett, várt baba volt. Ahogy elhatároztuk, hogy családot alapítunk, meg is fogant. Ez a része teljesen rendben zajlott, az örömünk azonban sajnos nem tartott sokáig. A 9. héten vérzést tapasztaltam, amitől nagyon megijedtem. Volt fogadott orvosom, akihez rendszeresen, talán kicsit túl gyakran is jártam és most is hozzá mentünk, hogy meg tudjuk mi a baj. Megállapította, hogy a méhszájon alakult ki egy polip, de azt mondta, hogy ez a terhességtől teljesen független dolog és a magzatot nem érinti. Több olvosnál is jártunk, voltam ügyeleten is, de mindig ezt a választ kaptam, azt mondták nincs semmi probléma.

Meg tudtak nyugtatni?

Nyílván ezután még sűrűbben mentem vizsgálatokra, kéthetente mindig látott az orvosom, sőt mikor nagyon stresszeltem többször az ügyeletre is bementem, úgy voltam vele, hogy inkább többször feleslegesen. És természetesen továbbra is próbáltak megnyugtatni, de

Aztán a 16. hét környékén levált ez a polip, ezzel pedig végülis a propléma is megszűnt. Ezután egy sokkal jobb szakasz következett, minden rendben volt, a genetikai ultrahangon sem találtak semmi eltérést, Petra szépen növekedett. Akkor már én is elhittem, hogy nincs baj, minden a legnagyobb rendben lesz.

Az idilli állapot azonban nem tartott sokáig...

Sajnos nem. A 25. héten fellépett egy újabb probléma. Egyik nap úgy éreztem, mintha nem mozogna a baba. Elmentem az orvosomhoz, megvizsgált és azt mondta, hogy nincs semmi baj, van ilyen, hogy nem mozog annyit a baba, vagy többet alszik. Az anyai megérzésem azonban rosszat sejtett. Éreztem, hogy valami megváltozott, éreztem ugyan, hogy mozog, de nem úgy és nem annyit, mint korábban. A korábbi túlaggodásom miatt azonban úgy éreztem, most nem vesznek elég komolyan.

És innentől kezdve a baba szokatlan mozgása állandósult?

Igen. Idönként éreztem, tehát tudtam, hogy ott van, de ez egészen más volt.

Mindemellett persze próbáltam bízni az orvosomban és elhinni, hogy tényleg nincs baj. Aztán egyszercsak ismét újabb vérzést észleltem. Nem volt sok, de mivel már hetek óta nem jelentkezett, a férjemmel elmentünk az ügyeletre. Az ügyeletes orvos megvizsgált, de azt mondta, nem lát semmi különösebbet.

Azt nem tudták megmondani, hogy mi okozza a vérzést?

Az ügyeletes orvos azt mondta, hogy szerinte a polip helye. Azt is mondta, hogy bár a protokoll szerint bent kellene tartania, de ha vesznek mintát, utána ő a saját felelősségemre hazaenged. Mi viszont úgy éreztük, hogy a korházban biztonságban vagyunk, ha bármi történne és inkább maradtunk. Másnap bejött a választott orvosom, ő is megvizsgált, 890 grammra tippelte a babát, a levett vérmintát elküldte vizsgálatra.

Aztán délután egyszer csak felment a vérnyomásom. Az orvosok toxémiára gyanakodtak, de a vizsgálatok nem igazolták. Kaptam antibiotikumot, sőt tüdőérlelő injekciót is,

Este az ügyeletes orvos megultrahangozott és kiderült, hogy nagyon kevés a magzatvizem, mindössze egy deci, valamint a köldökzsinor állapotát sem látta jónak. Kiderült, hogy rés keletkezett a magzatburkon, a magzatvíz pedig szétfolyt a szövetekben, a vérnyomásomat is ez nyomhatta fel.

Az ügyeletes orvos közölte velem, hogy

Ez a mondat a mai napig a fülembe cseng.

A 27. héten elindították a szülést?

Aznap még nem. Másnap reggel jött a saját orvosom, aki az ügyeletes orvossal szemben azt mondta, hogy magzatvíz még újratermelődhet, és hogy szerinte van esély rá, hogy bent maradhasson. Végül az orvosi konzílium mégis úgy döntött, hogy császármetszést végeznek.

Toltak-vittek, azt sem tudtam, hol vagyok. Mondták, hogy a PIC-re fog kerülni a baba, amiről akkor még fogalmam sem volt, hogy mit jelent. Ma már persze tudom, a koraszülötteket ellátó speciális, úgynevezett Perinatális Intenzív Centrumot rövidítik így. Nem tudtam mire számítsak, közben pedig azon gondolkodtam, vajon kifejlődött-e már mindene?

Mondtak valamit Petra esélyeiről?

Ekkor még nem. Csak azt, hogy ha bent hagyják, nincs esélye. Mindenki meglepődött, mikor Petra rögtön felsírt és, hogy önállóan képes volt lélegezni. Annyit mondtak, hogy nagyon kicsike, 600 gramm volt és hogy ennél ilyen korban már nagyobbak szoktak lenni.A születése után nem mutatták meg, rögtön elvitték, csak másnap mehettem be hozzá először. Akkor jött be a PIC főorvosa is, hogy elmondja Petra életesélyeit. Megnyugtatott minket, hogy az állapota stabil, minden szerve a korának megfelelő fejlettségű, de az első két hét kritikus. Számos probléma léphet fel az agyvérzéstől kezdve emésztési gondokig, látás vagy halláscsökkenésig. Azt is mondta, most

Meddig kellett Petrának a kórházban maradnia?

Tíz hetet töltött bent, mikor elérte az egykilós súlyt, hazavihettük. A világért nem hagytunk volna ki egyetlen látogatási alkalmat sem, az viszont nagyon megterhelő volt, hogy napont mindössze háromszor 15 percet lehettünk bent nála. Egyébként az egyesülettel egyebek mellét azt is el szeretnénk érni, hogya PiC-en a szülők családiasabb környezetben lehessenek minél többet gyermekükkel.

Mivel Piliscsabán lakunk, szinte egész napunk a közlekedéssel telt, a kórház és az otthonunk között. Aztán egy szerencsés véletlen folytán megoldódott ez az ingázás. A testvérem a kórháztól öt percre lakik és a lakásukkal szemben lévő egyik ingatlant éppen árulták. Felhívtuk a számot, elmondtuk a tulajdonosnak a történetünket és megkérdeztük, nem adná-e ki egy időre nekünk albérletet. A tulaj pedig gondolkodás nélkül odaadta, még bérleti díjat sem kért, csak a rezsit kellett fizetnünk. Berendezkedni viszont egyáltalán nem szerettem volna. Úgy éreztem nem jó ómen, lelkileg az tartott bennünket, hogy tudtuk, mi a kórházból haza fogunk menni hamarosan hárman.

De hiába voltunk ott minden nap, minden látogatáskor, legbelül mérhetetlen tehetetlenséget éreztünk. Attól viszont egy kicsit hasznosabbnak éreztem magam, hogy volt tejem, tudtam fejni és vinni be a kórházba. És ez is nagy csoda, mert úgy, ahogy Petra aprócska szervezete, az én testem sem volt még kész.

Petra most volt októberben 4 éves, életvidám és egészséges. A hazatéréstől számítva nehéz volt idáig eljutni?

Hat-hét hónaposan kicsit le volt maradva, feltűnt, hogy a mozgása nem fejlődik normálisan, egyáltalán nem tudott például forogni. Azt tudni kell, hogy a kórházban betanították nekünk a Katona-féle tornát, amit rendszeresen csináltunk is itthon. Ám, amikor feltűnt, hogy nincs minden rendben, elvittük Dévény-tornára. Nagyjából két-hátom alkalom után már látványos fejlődést tapasztaltunk, átfordult, mászott és felült szépen egymás után, ahogy kell. Tizenhat hónapos korára behozta a lemaradást és az utógondozáson is mindig azt mondták, hogy teljesen rendben fejlődik, hogy egy valódi sikertörténet.

Hiába lett boldog vége a történetnek, egy ilyen traumát nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni.

Sokáig egy gyászhoz hasonló lelkiállapotban voltam, gyászoltam azt, hogy nem sikerült egy nyugodt életkezdést adni a gyerekemnek. Ma már sokan mondják, hogy próbáljunk meg egy újabb babát, viszont mi most határozottan úgy érezzük, hogy nem szeretnénk még egy gyereket. Ha úgy alakulna, természetesen megtartanánk, de tudatosan nem szeretnénk.

Valami nem működött nálam, és nem szeretnénk kockáztatni. Szerintem egy gyerek nem olyan, mint mondjuk egy nyelvvizsga, amivel lehet próbálkozni.