A horrorfilmek Jolly Jokere. Ki ne szeretné, ha a gyerekszobában egy ilyen édes kis majmocska kezdene rá éjjel a cintányérozásra... magától?
Nehéz eldönteni, hogy mit gondoltak a játéktervezők, mikor megalkottak egy pálcika testű kisfiút, aminek feje egy babáé. (És még a Barbie-ra mondják, hogy testképzavart okozhat a gyerekeknél...) Az egészben a legjobb, hogy lehetett hozzá venni egy hasonló kaliberű lánykát és egy kutyát, ami inkább egy blöki fejét magával cipelő pókra emlékeztetett.
A Furby első ránézésre aranyos kis plüssjószág, de amint elkezd beszélni, mozgatni a szemét és még ki tudja melyik részét, hirtelen olyanná válik, mint egy gonosz kis manó. Lehetséges, hogy ők Yoda unokatestvérei, csak az erő sötét oldalára álltak.
Ezt mégis ki és hogyan gondolta? Vajon borotvát vagy gyantázókészletet is lehetett hozzá kapni?
Vélhetően ő volt Krumplifej elődje, de lássuk be, a Toy Story figurája jóval kevésbé ijesztő. Hugót, az ezerarcú embert valahol a hálószobánk előtt tudom elképzelni, ahogy altest nélkül, összevissza kavargó arccal próbálja elérni a kilincset az éjszaka közepén.
Nagy tapsot az ötletgazdának! Bravó! „Ölj meg pár pingvint és fókát a kis narváloddal, amíg fürdesz, kicsim!"
Az 1800-as évek Franciaországában az ilyen babákat remek ajándéknak érezték a szülők. Elvileg ezeket a fürdőkádban lehetett úsztatni, hogy a gyakorlatban mit játszhattak velük a gyerekek, belegondolni sem merünk.
Nem, ez nem egy orvostanhallgatóknak szánt bemutatóeszköz, ez, kérem, egy japán terhes-szülő porcelánbaba. A 19. század elején biztos nagyon sok kislány gondolkodott el azon – kezében ezzel a szépséggel -, hogy miért is nem született inkább fiúnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.