Az X generációs szülők (1960-1979 között születtek) számára nagyon nehéz a gyermekeik életritmusát, közlésformáit megszokni. Ők még a szabadban való játék, a csocsó, a számháború korában nőttek fel, így számukra rendkívül nagy erőfeszítésbe kerül elfogadni és megérteni, hogy gyermekük miért szeret videojátékkal játszani, miért bújja egész délután a telefonját, és miért készít a barátaival szelfie-hegyeket. Ez sok konfliktust szül köztük, mely a szülő-gyermek kapcsolatban komoly negatív vágányokat idézhet elő.
Megfigyelhető, hogy generációról generációra gyorsulunk: gyorsabban beszélünk, gyorsabban gondolkodunk, nehezebben fogadjuk el, ha várnunk kell, ha nem kapunk azonnali visszacsatolást.
Egyre több ingerre, több adrenalinra van szükségünk. Egyrészt ehhez a világ alkalmazkodik, másrészt mi alkalmazkodunk a felpörgetett világhoz.
Egy Z vagy Alpha számára elképzelhetetlennek tűnhet, hogy a szüleik még mobiltelefon nélkül találkoztak a barátaikkal, levélben, és házi telefonon kommunikáltak. Bár ők elhűlve és lesajnálva tekintenek anyjuk és apjuk gyerek-, valamint fiatalkorára, ugyanezt már szüleik nem tehetik meg velük szemben. Hiába érzik azt, hogy a virtuális térben eltöltött játék, vagy a videók nézegetése, esetleg a közösségi média „görgetése" elpocsékolt idő, ha ennek folyton hangot adnak, úgy a gyerek be fog zárkózni. Helyette inkább meg kell próbálni megérteni, hogy miért is szereti a gyerek ezzel tölteni a szabadidejét.
A Z generáció társas kapcsolatainak fele már az online térben zajlik.
Ez nem jelenti azt, hogy sosem találkoznak egymással, hogy nem ülnek be egy gyorsétterembe dumálni a barátaikkal, nem mennek el bringázni, vásárolgatni. Ők csupán kihasználják a modern technika eszközeit. Ha azt vesszük, még több interakció is lezajlik köztük egy nap, mint anno az X-ek idejében.
A minap átjött hozzánk a 14 éves mostoha fiam, aki imád videojátékozni. Többféle játéka van: lövöldözős, stratégiai, film ihlette. Miközben játszott, beszélgettünk, drukkoltunk neki, tanácsokat adtunk, jókat nevettünk. Egyfajta közös időtöltésként fogtuk fel. Később csatlakoztak hozzá online az iskolás barátai is, és onnantól kezdve mi ki lettünk zárva. Velük beszélgetett és javarészt nem a játékban éppen történő dolgokról. Szóba került az aktuális házi, a tanárok, más barátaik, napi aktualitások... lényegében olyan volt, mint amikor mi régen összejöttünk valakinél, és beszélgettünk, miközben nyomkodtuk a tetrist. Ezek az online játékok egyébként rengeteget is tanítanak: együttműködés, helyzetfelismerés, logika, kreativitás... stb.
Addig tehát, amíg a virtuális valóságon és téren kívül is megvannak a normál szociális kapcsolatai, addig nem kell aggódni... vagy mégis?
A konfliktuskezelés és konfliktustűrés általában a Z generációs fiatalok esetén igen gyenge.
Azzal, hogy bármikor letilthatnak valakit, kiléphetnek egy frusztráló játékból, párbeszédből, csak ritkán kényszerülnek a konfliktuskezelő stratégiák alkalmazására. A gyakorlásukról már nem is beszélve. Emellett pedig igen öntörvényűek és egocentrikusak is. A visszautasítást és a kudarcot nehezen fogadják. Az imént felsoroltak pedig komoly együttműködési zavart eredményezhetnek.
A késői X, és a korai Y generáció gyermekei még túl fiatalok ahhoz, hogy komoly hosszú távú következtetéseket lehessen levonni. Ami azonban biztos, hogy, ha a Z-k beleszülettek, úgy az Alphák „belefogantak" a digitális világba. Egy 2007 után született gyermek már pocaklakóként kapcsolatba kerül a virtuális világgal, mely egyre csak erősödik – felkerülnek róla ultrahangfotók az Instagramra, a szülők külön Facebook-profilt hoznak létre neki, hogy a közös családi képeken be lehessen őt jelölni, a YouTube-on százan, ezren nézhetik meg, ahogy elszavalja az Anyám tyúkját. Emellett pedig mit lát egész nap? Anya nyomkodja a telefonját, apa a laptopot püföli, a nagytesó videojátékozik. Számára tehát természetes, hogy bébitévézik a szülő notebookján, miközben az orvosi rendelőben várnak. Gyakran egy páréves gyerek hamarabb és jobban megtanulja kezelni a nagyi új okostelefonját, mint maga a nagyszülő.
A digitalizáció része a jelenünknek, és még nagyobb része lesz a jövőnknek. Nincs tehát értelme teljesen eltiltani tőle se a kicsiket, se a nagyokat.
Érdemes azonban az offline és az online interakciókat, kapcsolatokat, élményeket minimum egyensúlyban tartani. Intő jel lehet például, ha a gyerek nem akar játszótérre menni, mert inkább a YouTube-on nézne meséket. Ha a normál papír-filctoll helyett, az online színezővel alkotna. Egy kisgyermek egészséges mentális fejlődéséhez elengedhetetlen a mindenkori biztonság érzése. Ebben pedig jelentős szerep jut az életében lévő kiszámítható eseményeknek, rutinoknak. A hektikusság elkerülése érdekében, érdemes meghatározni, hogy mikor és mennyit kütyüzhet. Emellett pedig fontos minőségi offline alternatívákat biztosítani a számára.
A jövőbe senki sem lát bele – vagy legalábbis nem mesél róla -, így a jelenből vagyunk kénytelenek következtetni. Ez alapján az valószínűnek tűnik, hogy a Z és Alpha generáció tagjai nehezebben teremtenek majd offline kapcsolatokat – főként az idősebb generációkkal -, életükben még nagyobb szerephez jut a digitális világ, ám ez nem jelenti azt, hogy boldogtalanabbak lesznek, mint szüleik, akik az erdőben fogócskáztak, vagy a Commodore 64-en játszottak iskolaszünetben.
Amennyiben a gyerek kezébe kerül bármely olyan eszköz, mellyel el tudja érni az internetet, úgy érdemes szűrőprogramokat telepíteni, és/vagy folyamatosan figyelemmel követni, hogy épp mit néz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.