Az emberkereskedők a gyanútlan munkavállalókra vadásznak

Ausztriai és németországi hostess munkákra keresünk 18-25 év közötti hölgyeket. Kiemelkedő fizetés, bejelentett munkaviszony, jó társaság. Szállást, ellátást, kiutazást biztosítunk. Alapozd meg a jövődet, jelentkezz a hostess1munka@yahoo.com címen.

Jól fizető, előképzettséget nem igénylő könnyű fizikai munka, Nyugat-Európai régióban. Szállás, kiutazás biztosított. Jelentkezz a dolgozzkulfoldon123@gmail.com címen!

A kiutazók gyakran az adott ország nyelvét sem beszélik, papírok, pénz és helyismeret nélkül pedig szinte lehetetlen kikerülniük ebből a helyzetből.

Gipszkartonozással foglalkoztam kb. 15 évig különféle építőipari cégeknél. Napról-napra kevesebb megrendelés érkezett, kevesebb lett a munka és a pénz is.

"El is kezdtem az online álláshirdetések között keresgélni: állás építkezésen, nyelvtudás nélkül. Rengeteg remek lehetőség kínálkozott. Az egyik különösen tetszett, építkezésre kerestek embert Németországba. Szóltam egy haveromnak is, hátha őt is érdekli. Érdekelte.

Rögtön másnap mehettünk is állásinterjúra. Egy panellakásba. Fura volt. Egy huszonéves forma srác fogadott minket. Jó volt az ajánlata: korrekt fizetés, ingyen kaja, biztosítás, stb.. Igaz, nem beszéltünk németül, de azt mondták, nem gond. Hülyék lettünk volna nem elfogadni. Kezet ráztunk, azt mondták a munkaszerződést majd kint intézzük.

Egy hét múlva busszal érkeztünk meg Münchenbe. A pályaudvaron egy magas, kopasz férfi köszöntött, széles vigyorral az arcán. Aztán autóval elvitt minket az építkezésre. Ott egy bódéban várt az építésvezető és a munkaszerződésünk. Németül volt. Egy szót se értettünk belőle. A vigyorgós csóka azt mondta, hogy az van benne, amiben megegyeztünk otthon. Hittem neki. Egyszerű gipszkartonozásról van szó, ezzel nem nagyon tudnak variálni. Az iratainkat elkérték, hogy lefénymásolják a szerződésünkhöz.

Egyből munkába is állhattunk. Nyomtuk egész nap, aztán este kaptunk egy-egy hálózsákot. Abban kellett aludnunk, a szomszédos raktárépületben. Nem volt túl kényelmes, de nyilván ez csak átmeneti állapot, és hamarosan kapunk egy szobát valami munkás-szállón – gondoltuk mi. A kaja se volt az igazi, a szalámi széle kicsit zöldült, és a kenyér is száraz volt. De megettük, mert éhesek voltunk. Ez van. Minden kezdet nehéz.

De a helyzet később sem javult. Napi 12-15 órákat dolgoztunk. Rendes szállásunk továbbra se volt. A kaja pedig maradt ugyanolyan pocsék. A heti bérünket egyszer se láttuk. Ahogy az iratainkat se. Amikor a haverommal emiatt szóltunk a górénak, egy németül is beszélő kollégánk tolmácsolásával elmagyarázta, hogy ne is számítsunk semmire, amíg tartozásunk van a cég felé. Nem értettük, hogy miről van szó. Aztán folytatta, hogy nekik milyen sokba került, hogy ide kijöjjünk, meg itt lehessünk. És hogy ezt az összeget előbb le kell dolgozzuk, csak aztán lesz fizu meg iratok. Elsápadtam. Úgy éreztem magam, mint aki csapdába esett. Pörgött az agyam, kerestem a kiutat. Európa kellős közepén ilyen megtörténhet?! De nem volt mit tenni. Pénz meg iratok nélkül úgyis esélytelen lett volna hazajutni.
Majdnem fél évig tartott az építkezés. Minden átkozott nap ugyanúgy telt el. Felkelés, 12-15 óra munka, aztán lefekvés abban a szörnyű gyárépületben. Végig a családomra gondoltam. Ők úgy tudták, hogy minden rendben van velem. De lehetőségem se volt szólni nekik, mert a telefonom már vagy egy hónapja lemerült. A folyamatos monoton munka és a kilátástalan helyzet felőrölte az idegeimet. Teljes volt a bizonytalanság.

Aztán egyik nap, amikor már véget ért az építkezés, behívott minket a bódéba a főnök. Kezében 1-1 boríték. Biztosak voltunk benne, hogy a fizetésünk az! Amikor kinyitottam a borítékot, nem hittem a szememnek. Ugyan pénznek pénz volt, de nagyjából egy buszjegy ára. A csávó gúnyos mosollyal közölte, hogy a tartozásunkat kiegyenlítettük, ez pedig a bérünk. De ha szeretnénk valamiből hazajutni, akkor tud egy újabb munkát. Először nemet mondtam, és követeltem vissza az irataimat, amik még mindig nála voltak. De nem adta oda. Utána a rendőrséggel fenyegetőztem. A képünkbe röhögött, hogy illegális külföldi munkásokként jobb, ha veszteg maradunk, a hatóságok úgyis neki fognak hinni. Nem volt választás. El kellett vállalni. Csak reménykedni tudtunk, hogy ezúttal tényleg keresünk is annyit, hogy elhúzhassunk innen. De a helyzet még rosszabb lett."

A teljes történet a Ne hagyd! oldalon olvasható.

Ne hagyd!

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat munkatársai napi 24 órában várják a bajba jutottak és hozzátartóik hívását a +36-80-20-55-20-as telefonszámon.