A gyereknevelés és az anyai megítélés sarkalatos pontja: a szoptatás

A szoptatás igencsak sarkalatos pontja a gyereknevelésnek. A közvélekedés szerint, ha egy nő nem szoptat, akkor önző szívtelen, egyszóval rossz anya, mert biztosan félti a melleit és nem akarja vállalni a kezdeti nehézségeket, a kisebesedő, begyulladó melleket.

Az élet első heteiben az édesanya még tanácstalan, nem tudja, mivel is tenne legjobbat a gyermekének. Többszöri, igény szerinti etetéssel vagy a napirendet kőkeményen betartó következetességgel? A választ erre majd a baba fogja megadni. Az viszont biztos, hogy az újszülöttnek alvásra, sok szeretetre és élelemre van szüksége. Hogy ez utóbbit milyen formában kapja, szinte lényegtelen. Senkit sem szabad elítélni azért, mert szoptatja vagy éppenséggel nem szoptatja a gyermekét.

Sokat hallani az anyatej mással pótolhatatlan egészségvédő hatásairól. A szoptatás viszont nem csupán táplálási módszer, hanem hatékony eszköz a baba megnyugtatására és az anya-gyerek kötődés kialakítására. A legtöbb anyuka tehát valószínűleg arra készül, hogy szoptassa gyermekét, hiszen egy újszülött táplálásának ez a legegyszerűbb és legtermészetesebb módja. Korántsem olyan magától értetődő viszont ráérezni a megfelelő technikára, mint azt gondolnánk.

Ha ugyanis egy édesanyának sikerélménye van, megjön a kedve és az önbizalma a szoptatáshoz.

A szoptatás megítélése kapcsán Ildikó nem az össztársadalmi véleményeket hangsúlyozza, hanem a családon belül megjelenő, különböző korosztályokhoz köthető, eltérő nézőpontokat.

Gondoljunk hát, bele, milyen nehéz helyzetben lehet az az anya, akinek a saját családja vonja kérdőre anyai képességeit egy olyan fontos témában, mint a gyermeke táplálása. Ezek után nem is csodálkozunk tehát azon, hogy a kismamák gyakran belebotlanak a környezetükben vadidegenek elítélő véleményébe. Rendszeresen visszatérő hír a különböző sajtóorgánumokban, hogy éttermekből, egyéb közösségi helyszínekről dobtak ki anyákat azért, mert éppen ott szoptatták gyermeküket. Ha követjük ezt a logikát, akár azt is betilthatnák, hogy valaki az utcán egye meg a szendvicsét vagy a buszra várva igya meg az elvivős kávét.

Aki pedig nevelt már szilárd táplálékot még nem fogyasztó babát, tudja, ha a gyermek éhes, ott nincs mellébeszélés, enni kell. Pontosabban etetni. Kérdés persze, hogy hol és milyen körülmények között tudja ezt megtenni az ember. A nyilvános szoptatás ellenzőinek érdemes lenne csak néhány középületben és bevásárló központban megtenniük egy kört, és feltérképezniük a kulturált szoptatási lehetőségeket. Mert diszkréten, elvonulva persze szinte bárhol lehet szoptatni, csak nem biztos, hogy az ember ezt bírja gyomorral. Egy koszos, büdös vasúti kocsi WC-je például nem a legmegfelelőbb helyszín arra, hogy az ember a gyermekét etesse. Nem tudom, hogy egy pár hónapos kisbaba mennyit fog fel a körülötte lévő világból – valószínűleg nem túl sokat. De az biztos, hogy ha én nem szívesen táplálkoznék egy ilyen helyen, a gyermekemnek sem kívánhatom, hogy ennyire civilizálatlan körülmények között egyen.

Etetni tehát kell, ha nyilvánosan, akkor nyilvánosan! Egy diszkrét kendővel, egy félreeső sarokban vagy a tömegnek hátat fordítva elkerülhetők a néhol kíváncsi, néhol megvető pillantások. Vadidegenek elítélő véleménye helyett gyermekünk – és a saját – igényeinket helyezzük ebben a témában az első helyre! És ha úgy gondoljuk, másokat is szívesen meggyőznénk ennek a témának a fontosságáról, lépjünk bátran a nyilvánosság elé! A Szoptatásért Magyar Egyesület és a La Leche Liga a Szoptatás Világhetéhez csatlakozva sétát szervez augusztus 4-én 16 órakor a Városligetben, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket. A szoptatás a világ legtermészetesebb dolga, ne stigmatizáljuk hát azt, aki így eteti gyermekét, de azt sem, aki máshogy!