„Hiszek abban, hogy értéket teremtenek” – Önkifejezés, ahogy azt csak ők tudják

A foglalkoztató bejáratánál már egy másik csoportban alkotó lány köszönt minket hangosan, mosolyogva. Belépünk a terembe, ahol a csoportot vezető fotográfus, Bege Nóra mellett hét résztvevővel találkozunk – utóbbiak mindannyian középsúlyos értelmi fogyatékkal élnek. Már az első percekben kiderül róluk, hogy igénylik a szereplést, és persze az, hogy nemcsak érdeklődőek, olykor hangosak, de szerelmesek is tudnak lenni.

a pár férfi tagja, Árpi már – a mellette ülő – kedvese, Viki eljegyzését fontolgatja.

Miután gyorsan átbeszélték, kinek hogy telt a húsvét, Nóra segítségével kezdésként egy kártyajátékkal mozgatják meg fantáziájukat; ez egy jó lehetőség arra, hogy kreativitásukat beindítsák az adott napi feladatokhoz. Mindenki, aki húz egy kártyát, az éppen aktuális hangulata, érzése által elmondja, mit váltanak ki belőle a rajta szereplő motívumok és alakok.

A következő percekben „műtermet varázsolnak”, ahogy Nóra fogalmazza, azaz beállítják a szükséges fényeket; jobb híján a rendelkezésükre álló szoba falát fogják be háttérként, ráadásul a résztvevők épp most ismerkednek meg a fotózás egyik fontos alapkellékével, a derítőlappal. „A gyakorlati foglalkozásokon két megközelítést szeretnénk használni. Az egyik az önkifejezés egyik formájaként a fotográfiához kapcsolható alkotófolyamat élményének megtapasztalása, a másik az alkotás (fotó, illetve a fotográfiát felhasználó grafikák) befogadása közben létrejövő érzések, gondolatok kifejezése, valamint ezek képekhez való társítása” – mondja Nóra.

Nóra hat évvel ezelőtt került kapcsolatba a Down Alapítvánnyal, több projektben is együttműködtek, amikor a fotográfusnak eszébe jutott, hogy mi lenne, ha fotóterápiával fejlesztenék a Down-szindrómásokat – addig erre nem volt példa Magyarországon. „Három éven keresztül pályáztunk támogatásért, végül ősszel váratlanul megnyertünk egy pályázatot, így januártól tízalkalmas foglalkozás keretén belül tudunk foglalkozni a kiválasztott érintettekkel. Nagyon szeretik a foglalkozásokat, és egyértelműen látszik rajtuk a fejlődés. Az első alkalommal megmutattam nekik, hogy a gépet miért kell a nyakukba tenni, és hogyan kell biztonsággal tartani – most már ösztönösen tudják ezt, és aktívan fényképeznek is. A ki- és bekapcsoláson kívül a zoomolást is megtanítottam nekik, és a fényforrások használatával is megismerkedhettek. Szabadon választhatják meg azt is, hogyan és mit szeretnének fényképezni egy adott helyszínen.”

Fotóterápiás foglalkozásaimon sem az lesz a legfontosabb célom, hogy megtanítsam őket a fényképezés technikai és kompozíciós szabályaira, hanem az, hogy képesek legyenek érzéseiket, hangulataikat, az adott témakörhöz kapcsolódó véleményüket vizuálisan (is) kifejezni. Alkotás közben a belső érzések kívülre kerülnek, így objektívebben szemlélhetőek, mind az alkotó, mind a befogadó számára. A kép hatása a lényeg, ami beindítja az érzelmi folyamatokat, és nem minősíti a kép készítőjének másságát. Az alkotás közben lezajló lelki folyamatok, a pozitív élmények megtapasztalása segítséget nyújthat a személyiség fejlődésében” – mondta Nóra.

A terápiás foglalkozás alatt mindenki sorra kerül és szerepel. A lelkesedés egy cseppet sem hagyott alább a kezdéshez képest; a végén egy körben ülve mindenki egyesével elmondja, mi és miért tetszett neki az órán. Az érzelmeik kifejezésében sincs hiány, mindannyian elmondják, mennyire szeretik Nórát és a módszerét.

„Sokszor észre sem vehető a különbség a sérült vagy az egészséges alkotó képei között – ugyanúgy érezhetőek a lelki indíttatások, az, hogy mit szeretnének közvetíteni a külvilág számára. A fotográfia segítségével megtanulhatnak másként tekinteni a világra. A kamerán keresztül felfedezhetnek olyan részleteket, amelyek a hétköznapokban észrevétlenek maradnak. Hiszek abban, hogy értéket teremtenek.”

Alábbi képeinken láthatod, hogy tekintenek a világra Nóra tanítványai.