Jógaórával leptük meg Iszak Esztit

bikram VIVA TV műsorvezető Iszak Eszter jóga gerinc edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyönyörű műsorvezetőt elcsaltam egy jógaórámra, és bár sejtettem, hogy ügyesen végrehatja majd a nehezebb testtartásokat is, arra nem gondoltam, hogy remek jógatársra lelek benne.

Iszak Eszti sportos és egészséges életmódot folytat, és ez látszik is rajta, hiszen az arcbőre csodaszép, a testalkata pedig hibátlan. A műsorvezető pillanatok alatt ráhangolódott a jógaórámra, és csak apró javításokkal kellett segítenem neki egy-egy ászana kivitelezésénél.

Fotó: Marton Szilvia/Origo
Fotó: Marton Szilvia/Origo

„A jógát először Kínában próbáltam, amikor jó pár évvel ezelőtt ott dolgoztam modellként. A társaimmal ellátogattunk egy órára, de mivel minden kínaiul volt kiírva, és az oktató sem beszélt angolul, így elég viccesre sikeredett az első próbálkozásom. Ennek ellenére tetszett, és azonnal megfogott a hangulata" – kezdte Eszti. A Bikram-jóga a kedvence, aminek az a lényege, hogy 42 fokosra felfűtött jógateremben végzik az ászanákat.

Fotó: Marton Szilvia/Origo
Fotó: Marton Szilvia/Origo

„A Bikram-jógát azért is szeretem, mert imádom a meleget és a szaunát, így a mozgást összeköthetem azzal, hogy átmelegszem. Az első alkalom megterhelő volt, hiszen a statikusan kitartott pózok még nehezebben mentek, de a második alkalomtól egyre jobban haladtam, és mára csak az élvezet maradt. Szeretem, ahogy megnyúlnak az izmaim, és a lelkemre is hatással van a jógaóra. Számomra ez olyan, mint egy meditáció: kitisztítja a gondolataimat, és testileg is felfrissít" – mesélte Eszti, aki amikor csak tud, időt szán az edzésre, és maga is rendszeresen ad életmód- és szépségápolási tanácsokat a VIVA Tükröm, tükröm című népszerű műsorában.

Fotó: Marton Szilvia/Origo
Fotó: Marton Szilvia/Origo

„Ha nincs sok időm, gyorsabb és intenzívebb edzésre járok, ami hamar átmozgat és formában tart. Amikor pedig van 2-3 órám, megyek jógázni, mivel itt nagyon fontos, hogy időt szánjunk a ráhangolódásra, és eleve 90 percesek az órák" – magyarázta a műsorvezető, akinek a közös jógaóránk után kíváncsi voltam a véleményére.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

„Nagyon tetszett az órád, és bár sokkal dinamikusabb volt, mint a Bikram, jó volt megtapasztalni a légzéssel összehangolt mozgást. Az erősebb ászanák is mentek, és az nagyon kellemes, hogy ez az óra a gerinc egészségének helyreállítása és megőrzése mellett erősít, nyújt és átmozgat" – mosolygott Eszti.

Így jógáznak a Life.hu-val a sztárok

Istenes Bencét is kicsavartuk egy jógaórán, a Barátok közt sztárját, Józan Lászlót fejre állítottuk, Molnár Anikót jól megdolgoztattuk, Szinetár Dóra profi módon mutatta be az ászanákat, A Hot Men Dance szexi táncosai tökéletes felsőtestet villantottak. Molnár Andi lement nekünk spárgába. Sarka Katán csavartunk egyet. Larion Zoé és Müller Attila pedig páros jógán tündökölt.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.