Az 5 legagresszívebb ráktípus, amelynek túlélési esélye alacsony

rák elleni küzdelem világnapja, daganatos betegség
Shutterstock/Copyright (c) 2019 SewCreamStudio/Shutterstock. No use without permission. - SewCreamStudio
daganat agresszív ráktípus rák
Hogy egy rákbetegség a legagresszívebbek közé tartozik-e, az számos tényezőtől függ: a rák típusától, attól, hogy a diagnózis felállításakor hányadik stádiumban van, és attól is, milyen kezelést kapott már a beteg.

Ahogy a Life.hu is megírta, agresszív ráktípust dignosztizáltak Tompos Kátya színművésznőnél, akiért most nők ezrei szorítanak és rengetegen dolgoznak azon, hogy összegyűljön a külföldi kezeléséhez szükséges pénzösszeg. Hogy mi a színésznő pontos diagnózisa, nem tudni. Ám a kutatók és orvosok több mint 200-féle ráktípust különböztetnek meg, amelyek között vannak gyakoriak és ritkák, könnyen kezelhetők és nem kezelhetőek, szolídak és agresszívek. Az, hogy ritka egy betegség, még nem jelenti azt, hogy agresszív is, bár tény, hogy a legveszélyesebb daganatos megbetegedések között szerepelnek kifejezetten agresszív ráktípusok is, amelyeknek a túlélési esélye alacsony. Agresszív tehát, az a ráktípus, amelyik vagy gyorsan terjed, vagy olyan helyen van, ahol nem műthető, nehezen vagy egyáltalán nem kezelhető, a korai felismerése korlátozott, vagy ezek mindegyike. 

Doctor,Meeting,A,Patient,In,The,Office,And,Giving,A
A tüdőrák az egyik legagresszívebb ráktípus
Forrás: Shutterstock

 

Tüdőrák, az egyik legagresszívebb ráktípus

A tüdőrák nemzetközi és hazai statisztikák szerint is az egyik legtöbb életet követelő ráktípus. Ennek oka, hogy sok beteget már csak akkor diagnosztizálnak, amikor előrehaladott stádiumban van, így kisebb az esély a sikeres kezelésre és a gyógyulásra. A betegség két típusra osztható: kissejtes tüdőrákra és nem kissejtes tüdőrákra. Típusától és stádiumától függően a kezelés magába foglalhat műtétet, kemoterápiát és/vagy sugárterápiát. A tüdőrák leggyakoribb okának a dohányzást tartják. 

Vastagbél- és végbélrák

Eleinte a vastag- és végbélrák nem vagy csak kevés tünetet mutat. Ha korán felismerik, a betegség jól kezelhető, és jó az ötéves túlélési aránya is: körülbelül 90 százalék. Ugyanez már nem mondható el az előrehaladott vastagbélrákról, ahol a túlélés esélye jóval alacsonyabb. A kolonoszkópia képes kimutatni és kezelni a vastagbélrákot annak korai szakaszában, ám nem sokan mennek el maguktól vastagbél tükrözésre, így gyakrabban mutatják ki a betegséget későn, mint időben. A kis kellemetlenséggel járó kolonoszkópia életet menthet és már altatásban is elvégezhető, tehát érdemes kérni a vizsgálatot. 

Computer,Screen,In,Hospital,Radiology,Room:,Beautiful,Multiethnic,Adult,Woman
Hazánkban évente 8000 új megbetegedést fedeznek fel, és szintén évente 2100 nő hal bele a mellrákba
Forrás: Shutterstock

Mellrák

A leginkább a nőket érintő ráktípus 1 százalékban férfianál is előfordul. Ahogy azt egy korábbi interjúnkban Polgár Csaba professzor elmondta, hazánkban évente 8000 új megbetegedést fedeznek fel, és szintén évente 2100 nő hal bele a mellrákba. Holott a nulladik stádiumban felfedezett daganat 100 százalékos gyógyulási esélyt jelent, miközben az előrehaladottabb állapotú esetekben meredeken csökken a túlélés esélye. A kulcs a mammográfia, amit a hölgyek gyaran igyekeznek a kellemetlenségre hivatkozva halogatni. Hölgyek, nem olyan kellemetlen, mint amennyire hasznos, ne hanyagoljuk el!

Hasnyálmirigyrák

Gyorsan és fájdalmasan öl a hasnyálmirigyrák, amelynek tünetei között a gyomorfájás, epevezeték-elzáródás, a hasban felgyülemlett folyadék és vérzés is lehet. A hasnyálmirigy daganatos megbetegedésére nem léteznek szűrővzsgálatok, és abban is megoszlanak a vélemények, hogy gyógyítható-e egyáltalán. Akinél magasabb a kialakulás kockázata, rendszeres ultrahang- és MRI/CT vizsgálatok elvégzésével korán felismerhető a betegség, amely csak az esetek 10-20 százalékában műthethő. Sugárkezeléssel a daganatok zsugoríthatóak, de el nem távolíthatóak, ezért ez a betegség majdnem minden esetben halállal végződik. 

Prosztatarák

Egy újabb ráktípus, amely jól szűrhető, ám a férfiak ritkán jelentkeznek be maguktól, mert ahogy a nők a mammográfiát, ők a prosztatavizsgálatot tartják túlságosan kellemetlennek és kínosnak is. Vannak a prosztataráknak lassabban fejlődő típusai, amelyek lehetőséget adnak az orvosonak a kivárásra, de van nagyon agresszív fajtája is, ami nagyon gyorsan terjed. Magyarországon a férfiaknál a 3. legtöbb halálesetet okozó daganattípus a tüdő- és vastagbélrák után. Kockázati tényező az életkor (általában idősebb korban alakul ki), a genetikai halmozódás és az életmód is, de bizonyos munkakörök és a prosztatarák között is találtak összefüggést.  
 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.