Rágod a körmöd, tekered a hajad? Vigyázz, szorongó vagy!

Az idegeskedés lassan olyan természetessé válik számunkra, mint a lélegzetvétel. Aggódunk, hogy mit szól majd a főnök az elvégzett munkánkhoz, tövig lerágjuk a körmünket egy fontosabb prezentáció vagy az anyóséknál tett látogatás előtt, és majd' kiugrik a szívünk, valahányszor továbbképzésre megyünk. Nem ritka, hogy a bennünk tobzódó feszültséget körömrágással, hajunk babrálásával vagy ütemes lábdobogással vezetjük le. Természetes, mégis idegesítő aggodalmakról van szó, így ahhoz, hogy könnyebben megküzdhessünk velük, nevet adtunk a gyereknek: szorongónak definiáljuk magunkat a feszültség szülte tüneteink alapján.

Ez a fogalomhasználat azonban nem állja meg a helyét, ugyanis a szakértők által "valódi" szorongásként definiált betegség távol áll a mi elképzeléseinktől. A szakzsargon ugyanis nem a reális alapokon nyugvó, természetes aggodalmakat, hanem egy gyakori és komoly pszichés zavart tekint szorongásnak. A hivatalos nevén generalizált szorongásos zavarként emlegetett pszichés probléma többnyire fiatal női pácienseknél üti fel a fejét, és elég ragaszkodó típus: ha már egyszer kialakult, képes akár éveken át kínozni áldozatait. A szorongásos zavar gerincét egy olyan aggodalom adja, melyet a betegek már képtelenek vagy csak nagy nehézségek árán tudnak kontrollálni. Az aggodalmaskodás átszövi az egész életet, és nemcsak meghatározza, de korlátozza is a hétköznapok szinte minden eseményét.

A betegek hangulatára jellemző egyfajta állandósult nyugtalanság, feszültség és a hozzá társuló idegesség érzése, ezt pedig csak fokozza a tény, hogy mások beszélgetéseiből, a híradóból, de még a tévéújságból is csak a saját, túlzó aggodalmaikat igazoló ingereket szűrik ki.
Sokuk fáradékony, és nemcsak koncentrációzavarral, de krónikus alvásproblémákkal is küzd. A gyakran fellépő ingerlékenységhez pedig sok esetben fizikai tünetek, izomfeszültség, gyomorfájás, fejfájás társulnak. A szorongásos zavar hátterében komplex dolgok állnak: részben genetikai tényezők, bizonyos esetekben gyerekkori traumák, másoknál a család vagy munkáltató felől érkező, fokozott elvárások, fenyegető stresszhelyzetek és önbizalomgyilkos, kellemetlen szituációk váltják ki.

Mivel a folyamatos aggodalmak az évek során állandósulnak, kezelés hiányában fokozatosan ellehetetlenítik a szorongók életét. A szakértők által leghatékonyabbnak ítélt gyógymód a gyógyszeres kezeléssel kombinált ún. kognitív terápia.

A terápia lényege, hogy a páciensek számára felismerhetővé és kezelhetővé válhassanak saját aggodalmaik, hogy elsajátítsák az önkontroll képességét, így idővel visszatérhessenek a normál hétköznapokba. Bár gyógyír már van rá, szomorú statisztika, hogy a betegek jó része mégsem jut el a kezelésekre: vagy azért, mert szégyellnek beszélni fura tüneteikről, vagy amiatt, mert fel sem ismerik, hogy aggodalmaik egy súlyos pszichés betegséget jeleznek. Márpedig a későn felismert vagy egyáltalán nem kezelt szorongásos zavarnak komoly rizikója van: szövődményeként olyan problémák jelenhetnek meg, mint az alkohol- vagy drogfüggőség, a depresszió vagy az öngyilkosság.