Az átok emailen is érkezhet!

A rontás vagy az átok az, amikor valaki a mágia erőit felhasználva rosszat kíván, kér egy másik ember számára. Ez lehet általános negatív kívánalom: legyen az illető szerencsétlen, vagy egészen konkrét: törje ki a bokáját, ne tudjon férjhez menni, verje ki a víz, a ragya.... Vagy esetleg érjen véget az élete.

Az átok -akár az áldás- az elmúlt évszázadokban hozzátartozott az emberi élethez, és az átok még azokban is félelmet keltett, akik egyébként felvilágosult embernek tartották magukat, és akik biztosan hitték, a babonák ideje lejárt. Valahogy, valamiért a gonoszságba mártott, kimondott, leírt szó erősebbnek bizonyult a józan észnél. Hogy miért? Talán mert az emberi lélek nehezen dolgozza fel a felé irányuló rosszindulatot, és már ez, a rosszindulat tompítására elpocsékolt energiaveszteség is legyengítheti a szervezetet. Mert a megátkozott ember előtt a legtöbbször ismert tény, hogy valaki, vagy valakik rosszat kívánnak neki, vagy egyenesen a vesztét kívánják. A megátkozott ember töpreng. A megátkozott ember figyelme elkalandozik, képtelen a feladataira és (a saját egészségére) koncentrálni, és ezáltal is, veszélybe sodorhatja magát. És végső soron a rosszindulattal operáló ellenfélnek mindegy, hogy a fekete mágia vagy valami egészen más, észérvekkel magyarázható körülmény okozza a másik ember balszerencséjét.....

Segítesz vagy annyi neked!

A sokkoló információkat tartalmazó, segítséget kérő levelekkel érzelmileg is nehéz megbirkózni és sokan már azt is zaklatásnak és magánéletük határsértésének tekintik, hogy egyáltalán szembesülniük kell annak tartalmával. Pedig az érzelmi terhen túl az ilyen levelek sokszor súlyos átkot is tartalmaznak, amelyek akkor "aktivizálódnak"amikor a levél olvasója ellenáll, vagy csak figyelmetlen....
Ezekben az esetekben, nem személyre szabott az átok.... Mégis romboló hatással lehet mindazokra, akikhez érkezik....

A kínok kínja....

Erika, 39 éves, varrónő
"Néhány éve érkezett először hozzám és azóta kis kihagyásokkal újra és újra felbukkan egy levél, amely egy súlyosan megsérült kislány fotójával sokkolja a lelkemet. A levélben természetesen segítséget kérnek a kislány gyógykezelésére, egyben felhívja a figyelmem arra, hogy legalább nyolc embernek küldjem tovább a segélykérést.

Egyrészt azért, mert (és ezt soha nem értettem) valamilyen pénzügyi mozgás keletkezik így a továbbküldött levelekkel... másrészt azért kell, hogy továbbküldjem, mert ha nem, és most jön a lényeg, akkor nekem "nincs szívem", és az eredeti levél írója abban bízik, hogy minden szívtelen ember hasonló kínokat fog átélni, mint amit ő most érez...
Nos én minden esetben megrettentem. És továbbküldtem a levelet. És utána minden esetben szégyelltem magam, hogy hatott a fenyegetés. Hogy nem azért küldtem tovább a levelet, mint amiért eredetileg is szándékom lett volna-hogyha igaz az infó, akkor segítsek. Hanem a félelem miatt. Hogy nekem, vagy a gyerekemnek ne fájjon így soha, semmi sem.... Igen féltem, és ugyan homályos érzésként, de azért úgy éreztem: ez bizony átok...."

Tanmese átokkal

A téli ünnepek környékén gyakoribb, de úgy tűnik, a forróság sem tartja vissza azokat, akik lelkesen továbbítják a szívszorító történeteket tartalmazó leveleket. Annak csúf átkával együtt:

Tamás, 28 éves, autószerelő
"A barátaim természetesen tudták, hogy megszületett az első gyerekem. Benjámin most fél éves, hihetetlenül büszke vagyok rá, imádom, és elképzelni sem tudom, hogy valaha megüssem. A barátaim és ismerősei persze elárasztottak a gratulációikkal és a szeretetükkel. Ám a levelek között újra és újra felbukkant egy olyan, amely egy megdöbbentő történetet mesél el egy apukáról, aki megütötte, eltörte a kisfia kezét, a kisfiú aztán súlyos szövődmények után, ebbe az ütésbe belehalt.... Szörnyű és elgondolkodtató történet, amely engem is megérintett. Ám annál kevésbé tetszett a történet után odabiggyesztett mondat (és azt nem tudom, ki volt az első, aki ezt fontosnak tartotta odaírni): " ha ezt a levelet nem küldöd tovább egy órán belül te és a gyereked is, egész életetekben szerencsétlenek lesztek!

Nos én nem küldtem tovább..... de napokig nyomasztott a dolog. Annyira, hogy éjjelente beosontam a kisfiam szobájába. Hallgatni a lélegzését, és megbizonyosodni arról, hogy minden rendben van e vele. És gondolkodom, és tízszer jobban figyelek, mert a munka, amit végzek nem veszélytelen. Emelők, csörlők, szerelőakna, nehéz súlyok és elektromos áram.... Szóval, a szerencsétlenségnek van esélye, ha rólam van szó...."

Véget ér az életed...

A legsúlyosabb esetekben a "levélátok" egyenesen halállal fenyeget:

Eszter, 31 éves, biológus
"Egy alternatív terápiákat (is) alkalmazó belgyógyász ismerősöm küldte a levelet. Megnéztem a listát... rajtam kívül még vagy huszonöt embernek, köztük általam is ismert embereknek, orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, jogásznak.
A levél, amely önmagában hihetetlenül izgalmas "trükköt", egy kártyalapokkal operáló bűvészmutatványt tartalmaz, még érdekesnek is tartottam. Vagy hatszor kipróbáltam, mert érdekelt, hogy működik e a dolog és mindig a "gép" nyert.... De nem ez a lényeg. Hanem a trükk utáni kattintás. Arra ugyanis előugrik egy ablak, amelyben ez olvasható:
Ha ezt a levelet egy napon belül nem küldöd tovább legalább 12 barátodnak, akkor ettől a naptól számítva egy héten belül véget ér az életed."
Ennyi.
Annyira megdöbbentem, hogy a lélegzetem is elakadt, aztán dühbe gurultam. Hogy hogy képzeli? De tulajdonképpen ki? Ki az, akire haragudhatok, aki ezt az elmebajos szöveget, ezt a gyilkos átkot útjára merte indítani?
Aztán dühös lettem magamra, hogy egyáltalán komolyan veszem, és nagy dérrel-durral kikukáztam a levelet. Azt hittem nem fog rám hatni. Végső soron én egy racionálisan gondolkodó ember vagyok. És mégis, azon kaptam magam, hogy figyelem magam és a környezetem. És egyre több és egyre súlyosabb kis baleset történt velem.

Az autómba belehajtottak oldalról, majd leesett a fejem, a laborba szétpattant a kezemben tartott üveg, a konyhámban leszakadt a bögréket tartó polc. Aztán egy nappal a "határidő" előtt lezuhantam a lépcsőn. Hat fokot estem, csoda, hogy nem törtem ki a nyakam. Az utolsó nap már teljesen kétségbeestem, de nem mertem félelmeimről beszélni senkinek..... csak azt kértem a barátomtól, hogy jöjjön át hozzám, és legyen velem egész este. Csodálkozott ugyan, mert hét közben nem nagyon szoktam ilyet kérni tőle. De jött... és azt az estét, a levél, az átok szerinti utolsó estét végig szerelmeskedtem vele.
Aztán elaludtunk, és másnap arra ébredtem, hogy lám itt vagyok. Élek. Hülyeség volt az egész.
A barátom azonban a kávé mellett a fülembe súgta: "Nem tudom mi történt az este velünk, de tudod te azt, hogy egyszer sem védekeztünk? Szóval most nem tudom, hogy átok vagy áldás volt e a levél, mert lehet az eddigi életem, tegnap este tényleg véget ért...."