A Juliette társaság: Agy - mint első számú erogén zóna

Sasha Grey távolról sem csupán egy „volt pornósztár". Már a külsejében is elüt a tipikus felnőttfilmes cicababáktól, és a pornózásban aktív évei (2006-2011) során is egyfajta speciális kultusz vette őt körül: popkulturális ikonná vált, akiről lehetett tudni, hogy egyetemet végzett és okos lány (filmszakos volt, mint a regénye főhőse), és aki mintha kicsit másként viszonyult volna a szexhez is, mint a munkáját jelentő iparág egyéb dolgozói.

Így vált Sasha Grey közkedvenccé a pornósztárok között, és ismert figurává a pornórajongók táborán kívül is. Ez pedig csak fokozódott azóta, hogy a pornózással felhagyva immár mással foglalkozik: modellkedéssel, zenéléssel, színészkedéssel (mármint „rendes" filmekben: például a Törtetők című sorozatban is feltűnt, a Barátnő rendelésre című moziban pedig főszerepet játszott) - és regényírással.

A Juliette társaság története igazából nem a Juliette társaságról szól, noha tényleg jó kis cím (Sade márkitól kölcsönözve), és persze a könyv elején felvillantott titkos, szuperhatalmas emberek szexuális vágyainak kiélésére szolgáló klub is épp eléggé figyelemfelkeltő, vonzza a potenciális olvasók fantáziáját. És mint Sashától tudjuk, szinte minden a fantázián múlik...

Ez a regény igazából egy fiatal lány, az egyetemista Catherine útkereséséről szól: párkapcsolatban él és szerelmes, de kielégítetlen és nem érzi teljesnek a személyiségét. Fel kell fedeznie önmaga rejtett területeit, ezt pedig azon keresztül teszi meg, ami a leginkább foglalkoztatja: a szexualitáson át. Képbe kerül aztán egy hirtelen jött, már „beavatott" barátnő, egy ábrándozások tárgyául szolgáló különös egyetemi tanár, egy szennyhonlapokat üzemeltető nyereséghajhász fickó, egy álarcot viselő politikus, egy földalatti perverzen mocskos szexklub, és egy elit számára szolgáló kifinomult szextársaság. Utóbbi a Juliette névre hallgat, de a regény cselekményének csak két pontján tűnik fel. Mely cselekmény meglehetősen soványka, és nem túl eredeti, mondhatni ponyvaregényt idéz, de vállaltan nem is a történetmesélés itt a lényeg: a regényt átszövik Christine elmélkedései, fantáziái, álmai, önvizsgálatai.
Mindez jó sok utalással, és tényleg szerteágazó műveltséggel párosítva: rengeteg híres film és konkrét jelenet kerül elő, visszaköszönnek Sade márki művei, a margarinos análszex az Utolsó tangó Párizsbanból, a Tágra zárt szemek kosztümjei, Bunuel szürreálisan valóságosnak ható látomásai, neves erotikus képek és szobrok.

Christine pedig csak beszél és beszél közben, és az elbeszélő hangja távolról sem egységes: néha mintha az irodalmi előképeit hallanánk (Bret Easton Ellist, Anais Nint, vagy az O történetét), máskor pedig Christine-t, a könyv elképzelt hősét - megint máskor pedig mintha magát Sasha Greyt, a könyv íróját.

És ilyenkor legizgalmasabb a könyv, mely a számos sutasága és egyenetlensége ellenére is megkapó olvasmánnyá tud válni. Maguk az igencsak változatos és bevállalós szexjelenetek is pontosan mutatják ezt: a regény leírásai róluk az erotika és a pornográfia határán billegnek, gyakran az utóbbiba fordulva át, sőt egy-egy ponton a parodisztikusságig eltúlzottá is válnak. De amikor elengedi magát az elbeszélői hang, és nem az aktusokat részletezi, hanem arról mesél, hogy miként éli meg ezeket az élményeket, amikor megfogalmazza a viszonyát a vele történtekkel, amikor felfedi a titkos vágyait és fantáziáit, akkor igazán izgalmas Sasha Grey könyve. És akkor igazán erotikus. Sőt, izgató.