A filmipar és a pszichológus viszonya finoman szólva is problémás. Az ilyen tárgyú alkotások egyik felében a pszichológus afféle ártalmatlan és tehetetlen bolondként illusztrálja azt a közhelyet, hogy az ilyen szakemberek általában betegebbek, mint a pácienseik, és az öngyógyítás tudattalan szándékával választották ezt a pályát. A másik felében pedig korunk intellektuális szuperhőseként küzd a sorozatgyilkosokkal, pszichopatákkal és a társadalom más sötét elemeivel.
Az október 22-én debütált sorozat az Egyesült Államokban In Treatment címen futó széria magyar adaptációja magyar színészekkel, és némiképp a hazai viszonyokra formált sztorikkal, karakterekkel. Az amerikai sorozatot, mely az izraeli Be Tipul alapján készült, 2008-ban mutatták be, és már az első évaddal begyűjtött egy szekérderéknyi díjat, beleértve az Emmyt és a Golden Globe-ot is. Összesen három évad készült belőle, és mindegyik nagyon kedvező fogadtatásra talált a közönség és a kritikusok körében is. Hogy mi lesz a további sorsa, egyelőre kérdéses, ugyanis a sorozat készítői a jelenlegi formában nem szeretnék folytatni, ám zajlanak a tárgyalások arról, hogy milyen módon folytatódhatna a sztori.
Az eredeti történet középpontjában a jó nevű, ötvenes pszichológus, Paul és a magánpraxisa áll: minden évadban néhány esetét követhetjük figyelemmel a terápiás ülések során. Paullal együtt élhetjük át, ahogy ülésről ülésre kibontakozik a pácinesek sorsa, felszínre kerülnek a titkaik. Fokozza az élményt, hogy epizódonként váltják egymást az esetek, aminek köszönhetően a nézők hasonló élményt élhetnek át, mint a terapeuta munka közben: hetente egyszer találkoznak egy-egy pácienssel, párhuzamosan fut több eset is, amiket ugyanúgy részletekből rakhatnak össze, ahogy a pszichológus is teszi. Mindezzel párhuzamosan fut Paul drámája, ugyanis péntekenként mentorával és szupervizorával, Ginával találkozik, és a találkozások alkalmával ő maga válik pácienssé. Mindez még hitelesebbé és emberibbé teszi Paul alakját, hiszen kiderül, hogy a profi és szenvtelen szakmai álarc mögött egy esendő ember lakozik, aki sokszor épp olyan tehetetlenül bolyong a saját kapcsolataiban, ahogy a páciensei, és épp olyan kétségek gyötrik, mint bárki mást.
Persze nem kell afféle száraz dokumentumfilmként gondolni az In Treatmentre, hiszen kőkemény drámáról van szó, ami ráadásul igazán elegáns és manapság meglehetősen szokatlan dramaturgiára épül a maga eszköztelenségével: csak a rendelő, a pszichológus, a páciens(ek) és a dialógus, ami verbális és nonverbális szinten is zajlik intenzíven, és ez létrehoz és mozgásba hoz egy különleges teret. Ebben a szikár dramaturgiában semmi nem tereli el a figyelmet a lényegről; nincsenek speciális effektek, hatásvadász fordulatok, sőt tulajdonképpen cselekmény sincs; csak a szavak, a gesztusok, a csendek és a gyógyító tér. Ez azonban bőven elég, hiszen a néző is a részese lesz annak, ami a képernyőn zajlik, feszülten figyelünk, és bő húsz perc alatt éppúgy kimerülünk, mintha magunk is ott ülnénk páciensként a kanapén vagy terapeutaként a fotelban.
Nem ritka, hogy pszichológushallgatók elemzik az egyes epizódokat és eseteket, hogy ilyen módon is tanulják a szakmát, barátkozzanak a szereppel és azokkal a váratlan fordulatokkal, amik egy-egy ilyen helyzetben felmerülhetnek, és a megoldásban magukra vannak utalva. Ilyen helyzetek pedig vannak bőven. Ha csak az első évadot vesszük alapul, máris gazdag a leltár.
Ott van például a zűrösen szexis Laura, aki rögtön az első epizódban szerelmet vall Paulnak. Persze egyszerű érzelemátvitel, ami már többször megtörtént vele a praxisa során, de mi a teendő, ha számára sem közömbös a nő?
Hasonlóan izgalmas eset Alex, a vadászpilóta, aki valóságos alfahímként a terápiát is irányítani akarja, lehetetlenné téve ezzel a sikert. Hogyan tud a magabiztos páncél mögé hatolni Paul?
Sophie, a tinédzser tornászlány esete megrázó, hiszen csak egy szakvéleményért érkezik, teljesen félreértve a terapeuta szerepét. Közben azonban fel-felvillan egy-egy részlet zűrzavaros életéből, és Paul számára nyilvánvalóvá válik, hogy a lánynak segítségre van szüksége. A helyzetből pedig adódik a kérdés, hogy meddig terjednek a szakmai határai: van-e joga és legfőképp lehetősége beavatkozni.
Amy és Jake párterápiára jár, mert nem tudják eldönteni, hogy megtartsák-e a második gyermeküket, és az egyik ülésen Jake addig provokálja Pault, míg teljesen kiesik a szerepéből. Vajon felvállalhatja teljesen emberi indulatait, vagy egy ilyen nyilvánvalóan szakmaiatlan gesztus nem fér bele a terápia kereteibe?
Amikor felröppent a hír, hogy magyar adaptációt forgatnak a sorozatból, sokan aggódtak amiatt, hogy ez is afféle magyar narancs lesz: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk, és jobb belátásunk ellenére illik rá büszkének lenni. Szerencsére nem így történt: az első öt epizód alapján bátran kijelenthetjük, hogy a Terápia legalább olyan profi és igényes alkotás, mint a Be Tipul vagy az In Treatment. Mácsai Pál magabiztosan és hitelesen hozza a pszichológus figuráját - aki nálunk az András nevet kapta -, és szemmel láthatóan élvezi, hogy kizárólag a saját színészi eszközeire van utalva.
Csákányi Eszter is utolérhetetlen a szupervizor Ágnes szerepében, és talán a Mácsaival közös jelenetek a sorozat csúcspontjai. Lenyűgöző összhang van ugyanis közöttük. A többi szereplő is határozottan jó választásnak bizonyult, hiszen tökéletesen alkalmazkodva a sajátos dramaturgiához, színpadias gesztusok nélkül, fegyelmezetten és kifinomultan formálják meg a karaktereket.
A Terápia legalább olyan profi és igényes alkotás, mint a mintául szolgáló szériák, ám nem is nyújt sokkal többet vagy mást. Alex figuráját gyúrták át legjobban az alkotók. Belőle a magyar verzióban Máté lett, a milliárdos üzletember, akit Nagy Ervin alakít. Személyiségvonásai és az alaphelyzet azonban szinte ugyanaz. Marozsán Erika pedig a megformálás tekintetében újított be, ugyanis Laura alakját sokkal visszafogottabban jelenítette meg, szinte teljesen mellőzve a neurotikus vonásokat, ami nem feltétlenül tett jót a karakternek.
Ezektől a látványos különbségektől eltekintve azonban az első öt epizódban csak kicsik az eltérések, a karakterek, az esetek, sőt még a szöveg is szinte teljesen megegyezik az eredetivel, és csak az arányok és árnyalatok területén figyelhető meg egy-egy eltérés. Persze nehéz lett volna ebből radikálisan mást csinálni, és nem is szükséges. Éppen úgy részesei leszünk most is annak a térnek, ami létrejön a dialógusokból, csendekből és gesztusokból, és épp úgy próbáljuk összerakosgatni a részleteket, mint az In Treatment esetén, csak most nem Paul a játszótársunk ebben, hanem András.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.