Homokozó helyett kifutó, kiscicás melegítő helyett amerikai zászlós bikini; smink, haj és magas sarkú cipő. Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Little Miss (& Mister) Hungaryt, az egyre nagyobb publicitást kapó magyarországi gyerekszépségversenyt. A morális kérdésfelvetésekre ösztönző megmérettetésen "mini", "little" és "tini" kategóriában rivalizálnak egymással a gyerekek, akik közül az arra legérdemesebbek (?) nemzetközi porondon folytatják a parádézást.
Kallos Bea öt évvel ezelőtt kezdte a szakmát, és a Magyar Távirati Iroda sajtófotósaként kapta lencsevégre a lassan kordokumentum státusszal bíró vetélkedőket. Az eddig négy sajtódíjat nyert fotográfus elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek valóban önszántukból jelentkeztek a szépségversenyre, vagy az anyukák a csemeték jó génjeit kihasználva saját, meg nem valósult álmaiknak akarnak újabb esélyt adni. Kallos Bea el kívánt határolódni a kemény bírálattól, képeit nézegetve mégis egyértelmű a fényképész állásfoglalása a kisminkelt kisgyerekeken élősködő felnőttekről.
Könnyes szemű, copfos kislányok, sarokba szorított szőkeségek, mélázó angyalkák szomorú képei fogadják a Mai Manó Ház első szintjén elhelyezkedő tárlat vendégeit. A fotók cím nélkül, vízszintes sorba rendezve terülnek el a helyiség három fehér falán, mindenféle bevezető nélkül, az érdeklődőre bízva azok megítélését. A kiállítás anyagában szereplő gyerekek általában a 3-12 éves korosztályt képviselik, a személyiségüket még épp csak építgető kicsik közül igen kevesekről hihető el nyugodt szívvel, hogy - ahogy azt az anyukák állították - a leányzók azért vettek részt a szépségversenyen, mert igenis szeretnek szerepelni.
Akik a sztárok csillogását keresik majd a kiállított képeken, azok bizony nagyot fognak csalódni. Kallos Bea képei merengésre késztetnek, felzaklatnak vagy egyenesen elborzasztanak. Hiába a fotókon pózoló gyerek lopva elkapott mosolya, a harisnyához színben passzoló hajcsavarók - az ötéves kislányokra aggatott miniszoknya-melltartó-napszemüveg együttesek még a legjobb esetben is rosszalló szemforgatásra ingerlik a tárlat látogatóit. A válogatás erénye, hogy hű marad a dokumentarista szerepkörhöz, és több aspektusból mutatja be a választott témát. A pityergő kislányokon túl büszkén pózoló, báli ruhában tipegő, indiai kreációban térdeplő gyermekeket is felvonultat a mustra, a képeket részletesen szemügyre vevő közönség azonban hamar felismeri a kompozíciókban rejlő groteszk minőséget.
A legszembetűnőbb tematikai és strukturális közösség a gyermek magányosságának visszatérő témája. Hiába az esetenkénti szülői jelenlét, a kicsik legtöbbször a színpad szélén feszengve - vagy épp annak közepén pukedlizve -, a sarkokba szorítva, arcukat a kezükbe temetve, elhagyatottan tűnnek fel. A keret kiszélesítése sem menti meg a rendezvényt az esetleges negatív kritikáktól, hiszen a kifutón pipiskedő őszinte gyermektekintetek mellett a csoportokba verődő minifelnőttek bíráló, lenéző pillantásai fedezhetők fel. Ezek az ügyesen elkapott, konzervált momentumok még a szabadabb szellemű anyák lelkiismeretére is hatással lehetnek, akik a kiállítás után valószínűleg fejvesztve rohannak majd a játékboltokba, hogy kreatív, vagy csak egyszerűen naiv játékokkal lepjék meg csemetéiket.
Ahogy a tárlat anyaga, úgy a kiállítás helyszíne is igencsak rendhagyó. Kallos Bea fotói ugyanis nem a Mai Manó felső termeiben foglalnak helyet, hanem az első emeleti könyvesbolt falát "zavarják össze". Az igényes kiadványokkal, művészi plakátokkal megtömött térben a valóságot dokumentáló fotográfiák szinte valótlannak hatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.