Először gratulálni szeretnék ehhez a nem mindennapi díjesőhöz! Milyen érzés, hogy ilyen jól fogadták a Szabadesést?
Az mindig jó, ha ennyire konkrét jelét kapja az ember annak, hogy szeretik. Egy ilyen győzelem arra is jó, hogy más fesztiválokra is meghívják a filmet, az pedig további lehetőségeket teremt - ennek is örülök. És persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy a csodálatos stábomnak köszönhetem ezt a sikert, ha ők nem így állnak hozzá, ez a film nem készülhetett volna el. Az a szerencsém, hogy a magyar filmesek szeretnek filmet készíteni, így nem ismernek lehetetlent.
A Koreai Filmfesztivál 100 ezer dollárja - 22 millió forint - a filmkészítéshez nagyon kevés. Hogyan sikerült mégis összehozni a forgatást?
Igyekeztünk a maximumot kihozni a keretből, de rengeteg szívességet kellett kérnünk hozzá, elsősorban a stábtagoktól, de filmes vállalatoktól is. Olyan filmes cégeket kerestünk meg, amelyekről tudtuk, vannak külföldi bérmunkái, így anyagilag megengedhetik maguknak, hogy segítsenek. Az egyik cég például adta az eszközt, csak az embereket kellett kifizetnünk. A forgatási helyszínnel is óriási szerencsénk volt, egy angol produkció hagyta itt a hazánkban forgatott filmjük díszletét, ráadásul beépítve egy stúdióba - így azzal együtt megkaptuk, ugyancsak szívességből.
Mit gondolsz, ezek a szívességek személyesen neked szóltak, vagy a produkcióban hittek ennyien?
Szerintem a hazai filmes közösségben óriási az elkötelezettség a magyar film iránt. Hiszen nemcsak a szabadidejüket áldozták rám, de amíg velem dolgoztak, más munkákat nem vállaltak - szóval anyagi káruk keletkezett, mégis megtették. Nem jó érzés szívességet kérni, de máshogy ez a film nem jöhetett volna létre. Biztosan benne volt az is, hogy én kérem, de legalább ennyire az is, hogy készüljenek független magyar filmek.
Lehet, hogy naiv kérdés, de nem úgy szokott lenni, hogy a pénz a pénzhez jön, tehát amikor kiderült, hogy megvan az induló összeg, akkor sem lehetett további szponzorokat találni?
Ilyen rövid idő alatt nem sikerült, a dél-koreai fesztiválnak feltétele volt, hogy fél éven belül, a fesztiváljukra kész legyünk. Bár a cégek pénzt nem adtak, de egyéb dolgokat igen - például stábbuszt kaptunk, olcsóbb stábbüfét vihettünk, ilyesmi. Amikor kiderült az elején, hogy még 10 millióra lenne szükség, nem sikerült hazai cégtől megszerezni - mert lassan döntenek. Franciaországból viszont 48 óra alatt érkezett segítség, hiánytalanul, a teljes 10 milliós összeg.
Az anyagiak mellett a határidő is nagyon szűkös volt. Lennie kell valamilyen alapnak - egy forgatókönyvnek, tervnek, amelyet most töltöttél ki tartalommal.
Igen, egy régi ötletet vettünk elő, évekkel ezelőtt kitaláltam egy filmes szerkezetet, ami vizsgára való feladat lehetett volna egy filmes osztály számára. Vagy alkalmas arra is, hogy más korábbi filmjeinkből kimaradt jeleneteket, ötleteket, töredékeket szkeccsfilmszerűen gyúrjunk egésszé.
Szeptember 25-én mutatják be a hazai mozik a Szabadesést. Adnál egy kis előzetest róla? Egy kutatás szerint a magyarokat jelenleg a munkanélküliség, a szociális egyenlőtlenség és a korrupció zavarja a leginkább. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozol te is?
Nem, engem inkább a belső történések izgatnak, amiből aztán a társadalmi igazságtalanságok keletkeznek. Az egymásra figyelés hiánya, a szolidaritás hiánya, az elmagányosodás, ilyenek. Ezek talán személyesebb problémák, és ezért is érthette meg a nemzetközi közönség. Az a hét szoba, amelyet a filmben mutatunk, bárhol a világon lehet - jól működő társadalmakban is, de például ott is érezheted, nem illesz bele egy közegbe. Mi ezt úgy mutatjuk meg, hogy egy nő meztelen a felöltözöttek között. Sötét, abszurd, szürreális komédia - leginkább így jellemezném a filmemet. Bár a nemzetközi közönség is fogékony volt rá, de azért bízom benne, hogy a hazai közönség még inkább magára ismer.
Egy méltatásban azt olvastam rólad, hogy az új filmes generáció legkiemelkedőbb alakja vagy. Milyen ez az új filmes generáció?
Nagyon megtisztelő, de én nem látom egységes filmes generációnak. Inkább csak az indulásunk közös: ugyanabban a korszakban nőttünk fel, ugyanazokat a filmeket láttuk (a moziforgalmazás behatárolt mivolta miatt), ugyanúgy a Vukon és a Magyar népmeséken nőttünk fel. Ezért közös a kultúránk, ami megalapozza a munkáinkat. De a megvalósításban egészen különböző utakon indultunk el. Az viszont valóban egy generációvá kovácsol bennünket, hogy előttünk sokakat nem engedtek filmközelbe a nagy öregek - mi voltunk az első nemzedék, aki lehetőséghez jutott, berobbanhatott.
Szeretnélek megkérdezni a következő nagy tervről, a Toldi-trilógiáról is. Hogy állsz, megkaptátok a beígért 900 millió forintot, indulhat a forgatás?
Meggyőződésem, hogy mindössze egy megbeszélésre vagyunk tőle. Ha végre asztalhoz tudunk ülni a filmalappal, akkor egyetlen tisztázó beszélgetéssel helyrerakhatók a dolgok és zöld utat kapunk a forgatáshoz. Onnantól számított másfél-két év múlva láthatják a nézők a Toldit.
A Kultúrcsemege végén mindig megkérdezem beszélgetőtársamat a kedvenc kulturális élményeiről.
Két magyar filmet ajánlok, amelyek a Karlovy Vary Filmfesztiválon az East of West szekcióban versenyeztek, ősszel lesz a bemutatójuk, és szerintem nagyon jók: Reisz Gábor rendezte, Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valamint az Utóélet című Zomborácz Virág filmet. És egy határon túli színházi előadást is ajánlanék azoknak, aki Kolozsváron járnak, és jól akarják tölteni az estét: Roger Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom című drámáját nagyszerű magyar színészekkel, Silviu Purcărete értő, letisztult rendezésében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.