Danny Blue: „Még a barátaim sem tudnak elvonatkoztatni attól, amivel foglalkozom”

Danny Blue elmesélte, milyen út vezette őt idáig, hogyan készül egy-egy produkcióra, miben kérnek tőle legtöbben segítséget, sőt azt is elárulta, miben áll a siker receptje.

Lehet-e mentalistává válni, vagy születni kell rá? Nálad hogy kezdődött?

Kisebb koromban rengetegszer játszottam a nagypapámmal logikai játékokat, sakkoztunk is. Ennek köszönhetően folyamatosan és gyorsan fejlődött a logikám, a megfigyelőképességem, a memóriám. Olyannyira, hogy egy idő után a család már nem is játszott velem annyira szívesen… Tulajdonképpen ekkor, nagyjából tízévesen indultam el ezen az úton.

Gondolom, kvázi csodagyerekként kezeltek…

A kortársaim különcnek tartottak, volt rá példa, hogy ki is közösítettek. Nem tudtak velem mit kezdeni, pedig nem vágtam fel a tudásommal, elvoltam magamnak.

A népszerűség sok mindent megváltoztatott.Egy idő után, amikor ismertebb lettem és ország-világ láthatta, mit csinálok, azok is félelemmel vegyes csodálattal kezdtek nézni rám, akik korábban legyintettek egyet és elkönyveltek fura fiúnak. Szóval, amikor eldöntöttem, hogy komolyabban szeretnék ezzel foglalkozni, elkezdtem ráerősíteni a már meglévő képességeimre, emellett nagyon érdekelt még az emberi viselkedés tanulmányozása is. Lett egy mesterem, akitől leginkább azt sajátítottam el, hogyan vihetem színpadra a tudásomat, némi titokzatosságba burkolva.

Mikor, minek a hatására jött el az a pont, amikor elhatároztad, hogy irányt változtatsz?

Amikor egy barátom azt mondta: úgy érzi, ez nem az én utam. Elgondolkodtam rajta és rájöttem, igaza van. Persze ez elég egyszerűen hangzik, de valójában sokáig érlelődött bennem a döntés, több impulzus kellett hozzá, hogy elhatározzam magam, de végül léptem. Rengeteget olvastam, treníroztam magam, a mesterem segítségével különböző technikákat sajátítottam el. Amikor már biztos tudás volt a kezemben, kipróbálhattam embereken, mire vagyok képes - először kisebb közönség előtt, majd nagyszínpadon, nyáron pedig, úgy tűnik, Las Vegast is meghódítom.

A családod, a barátaid mennyire tudnak elvonatkoztatni nem mindennapi képességiedtől? Nincsenek ebből fakadó nehézségeid a magánéletedben?

A családom gyakorlatilag beleszokott. Két testvérem van, és bár mentalista csak én vagyok közülük, cseppet sem átlagosak. Egyiküknek kiválóan fejlett a szépérzéke, ő fotográfus, a másik pedig különösen jól tud bánni az emberekkel, ezt a tudását a szállodaiparban kamatoztatja. Általában senki, még a barátaim sem tudnak elvonatkoztatni attól, amivel foglalkozom. Ez időnként zavar is, de hát én ezzel élek…

Mit tapasztalsz, az „átlagemberek” milyen képzeteket társítanak ahhoz, amit csinálsz?

Úgy gondolják, hogy van egy titokzatos tudásom, amivel megdöbbentem őket. Leginkább élményt ad nekik, olyat, amit aztán soha nem fognak elfelejteni. Az izgatottság és egy kicsit a félelem is keveredik benne.

Nagyon magabiztos és határozott a fellépésed, nehezen lehet rólad elképzelni, hogy létezik olyan helyzet, amikor elbizonytalanodsz. Van valami, ami zavarba tud hozni?

Nem szoktam zavarba jönni, de hibázni néha igen, akár fellépéseken is. Előfordul, hogy éppen nem száz százalékos az emberismeretem, nem érzek rá a másik gondolataira, de ez mind része és valahol a szépsége is a szakmámnak. Folyamatosan tanulok és képzem magam, ami elengedhetetlen.

Hogyan készülsz fel egy-egy produkcióra?

Minden közönségre szeretek ráhangolódni, akár közvetlenül fellépés előtt is, amikor a backstage-ből nézem őket. Próbálom elkapni a fonalat, hogy aztán én vegyem át az irányítást és vezessem végig őket azon az úton, amelyet elterveztem arra az estére. Természetesen napokkal előre is készülök, trenírozom magam – bár ehhez azért szükség van emberekre is, otthon egyedül a saját gondolataimat nem olyan szórakoztató kiolvasni. De mivel rendszerint sok emberrel találkozom a mindennapok során, ez teljesen ad hoc módon működik: ha rám jön egy érzés, kipróbálom, amivel éppen foglalkozom. A pozitív hozzáállásomra is nagyon oda kell figyelnem, számomra ez hihetetlenül fontos. Még a leghétköznapibb eseményekhez sem állhatok negatívan. Ki kell találnom, hogyan tudok rajtuk pozitív irányban változtatni, alakítani, hiszen különben kihatnak a hangulatomra, a lelkiállapotomra és azt a nézők is érzékelik.

Rengeteg rajongód, követőd van, akik a közösségi oldaladon is nagyon aktívak, érdeklődőek. Milyen kérésekkel-kérdésekkel fordulnak hozzád legtöbbször?

Az emberek a jövő miatt aggódnak, van bennük egyfajta félelem és bizonytalanság a még el nem következett, meg nem ismert dolgokkal kapcsolatban. Mivel sokan látták például azt a produkciómat, amelyben megjósoltam a Forma-1 három dobogósát, azt gondolják, hogy az ő jövőjüket is befolyásolni tudom. Én azonban legfeljebb azzal tudok segíteni nekik, hogy megosztom velük a tudásom egy részét és ráébresztem őket: ne abban higgyenek, hogy a jövő valamiféle külső ráhatás eredménye, hanem hogy képesek alakítani és irányítani a saját sorsukat. Megújulás című könyvem is többek között arról szól, hogyan űzzük el a bizonytalanságot a pozitív gondolatok, hozzáállásunk által. Sokaknak segített, hogy kijöjjenek a negatív hullámokból. Van például egy pékség is, ahol minden nap felolvasnak egy fejezetet belőle.

Az előbb már említetted, hogy hamarosan Las Vegas felé veszed az irányt, ahová szerepelni hívtak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden előadóművész nagy álma, hogy egyszer show-t csináljon „a világ szórakoztató központjában” – a legtöbbeknek csak álom marad, de neked sikerült. Mesélj kicsit erről!

Elég sűrű nyár elé nézek: hamarosan turnéra indulok, amelynek főbb állomásai London, New York, Las Vegas, Los Angeles és Miami lesznek. Nagy izgalommal és várakozással készülök rá. A csúcspont persze Las Vegas színpada, a szórakoztatóipar fellegvára, ahova egyáltalán nem volt könnyű bekerülni. Borzasztóan megtisztelő, hogy rám találtak, de magas mércét kellett megütni, kemény küzdelem volt. Ezen kívül több helyről is érkezett felkérésem, amelyeknek szeretnék eleget tenni, a kinti ügynököm révén pedig már komoly producerekkel tárgyalunk egy esetleges tv-showról.

Külföldön mennyire van kultúrája annak, amivel foglalkozol?

Nagyon, sokkal inkább, mint Magyarországon. Emiatt kint nagyobb is a konkurencia, rengeteg a tehetséges előadóművész a legkülönfélébb nációkból.

A tévénézők gyakran találkozhatnak veled különböző műsorok meghívott vendégeként, sőt neked is van sajátod, ami már második évada sikeresen fut. Otthonosan mozogsz ebben a közegben?

Azt gondolom, amit én csinálok, egy nagyon tévé-kompatibilis műfaj, bár kétségkívül más és intenzívebb élményt ad, ha a nézők élőben tapasztalják meg és élik át. Egyfajta tudást is lehet így átadni.

Nem szoktál néha kísértésbe esni, hogy a mindennapokban is használd közel sem mindennapi tudásod a saját javadra? Ne adj' Isten, ártatlanul visszaélj vele?

Szerintem nem visszaélés, ha mindenki úgy él, hogy használja a saját képességeit. Én is abból főzök, amim van. Ha ezt be tudom vetni egy tárgyalás esetén vagy egy nő meghódítása során, miért ne tenném?

Van recepted a sikerre? A karriered ívéből úgy tűnik, valami nagyon jól csinálsz…

Ha van ilyen, akkor az a nyughatatlanságban rejlik. Abban, hogy soha ne legyen elég; törtetni egy cél felé, amit kitűztem magamnak. Ha nem érem el, abból tudom, hogy valamit nem tudok, és ha rájövök, mi az, megtanulom és utána beteljesítem. El lehet érni bármit és mindent.