Pásztor Anna: „Elfelejtettem felnőni!”

Felgyújtottak, felakasztottak és még halálugrásod is volt. Mesélj, hogy vagy?

Nyilvánvalóan minden idézőjelbe van téve, és mindent a szórakoztatás jegyében tettünk. Tehát ez nem egy kivégzés, nem egy mélyrepülés, és nem is egy pszichodráma. Ez egy tapasztalatszerzés, egy vizuális bacchanália, egy eszeveszett tombolás a vizuális és az audiális érzékeknek. Tehát a hallás és a látás, illetve a szaglás kiteljesedése. Ezeket gyúrtuk most össze egy dokumentumfilmé. Elképesztő dolog volt, erre egy egész évig készültünk, és ezzel a filmmel az Utópia turné megkoronázása volt a cél. A teljes gyerekkorom a cirkusz körül forgott: gyerekszínházat rendeztem a kertben, az utcán, mindenhol, ahol megengedték. Mindig is kísérletező kedvű voltam, így a klasszikus cirkuszi előadások mellett mindig helyet kapott nálam egy kicsit versfelolvasás, éneklés, de örömmel vontam be az előadásaimba a szomszéd macskáját, a környékbeli kutyákat, vagy éppen Dezsőkét, a papagájt. Elfelejtettem felnőni, bennem a gyerek még mindig ott motoszkál, és ez a cirkusz, ez a dokumentumfilm ennek a lenyomata.

Nem unatkoztál a Star Academy után, megjelent egy komoly üzenettel bíró dalod...

Annyira boldog vagyok, mert régen nem írtam ennyire szép számokat, mint amik az új albumon helyet kaptak. Ez egy lemeztelenedett, őszinte, csontig-velőig hatoló igazságokat feltáró album. Az új dalom címe pedig az, hogy „Karjaidban - Szeresd a vesztest is, ne csak a bajnokot". Nagyon sikerorientált az egész világ, és ki van hegyezve a győztesekre és a precíziós műszerekre. Grammban mérik az embert, és olyan hülyeségeket mérnek rajta, mint például hogy mennyit keres, mennyi a testsúlya, hány nőt szeret, mennyire szereti őket, és mekkora tulajdona van. Aki őrületesen nagy karriert futott be, az tulajdonképpen a világnak az 1 százaléka. Ez után ácsingózik a további 99 százalék. Úgyhogy ez egy kérés, egy felhívás, egy szerelmi vallomás, egy valahova tartozás, egy esendő felkiáltás.

Hamarosan egy motivációs előadást fogsz tartani. Mire számíthat a közönség?

Nem szeretnék rágörcsölni erre az egészre, arra, hogy nekem itt mindenképpen valami okosat, fontosat, bölcset kellene majd mondanom. Nem vagyok ezoterikus guru vagy sámán, de úgy gondolom, hogyha az kell, hogy rajtam keresztül információ jusson el az emberekhez, akkor az valamilyen formában, de megtörténik. Minden egyes porcikámat és belső gondolatomat felkínálom a jelenlévőknek: elmesélem majd, hogy miszerint élek, hogy mitől tudok megnyugodni, hogy mit teszek akkor, amikor elveszettnek érzem magam. És hogy ilyenkor milyen tartalékokhoz hogyan nyúlok annak érdekében, hogy ismét visszanyerjem az egyensúlyom. Próbálom majd a közönséggel megszerettetni azt az őrültet, akit a színpadon, vagy éppen azt a maskarás tollasbált, amit a tv-ben látnak. Lehet, hogy azzal, hogy egy kicsit szerethetőbbé teszem azt a figurát, aki én vagyok, azáltal mások világnézete is színesedik, és később már más őrülteket is szívesebben befogadnak majd a hallgatók.