Jordán Tamás Berek Kati
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Berek Kati életének 87. évében, hosszan tartó betegség után, február 26-án hunyt el. Rajongói és a színészszakma képviselői március 24-én a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára a Nemzet Színészét. A színésznőtől Székhelyi József, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Mácsai Pál, Bánsági Ildikó, Galkó Balázs, Tordy Géza, Papadimitriu Athina és Jordán Tamás búcsúzott.

"Ha nincs az a feladat, amit a 25. Színházban kaptam tőled, Kati, visszamentem volna mérnöknek. De önmagában ez a szerep sem lett volna elég. Kellett a hited, a töretlen bizalmad, mely hasonlatos volt Don Quijotéjéhoz, kellett az a szeretetteljes, aggódó figyelem, mely a próbákon minden mozdulatomat kísérte, kellettek az időben és jól megfogalmazott, erőt adó mondatok, melyek kirángattak a gödörből, és hihetetlen önbizalmat, erőt adott a könnycsepp a szemedben, ha valami úgy sikerült, ahogy elképzelted. Kati! Teltek múltak az évek, és nem kerítettem sort arra, hogy egy szál virággal a kezemben – megtiltva neked a közbeszólást – mindezt elmondjam neked. Most, hogy már nem vagy, dideregve kívánom, hogy örök nyugalmad zavartalan legyen! Isten veled, szakmai szülőanyám!" - idézi Jordán Tamás búcsúztatóját a Bors.

Budapest, 2017. március 24. Berek Kati búcsúztatása a Farkasréti temetőben 2017. március 24-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.