Trogir, Dalmácia ékszerdoboza

Először az illírek szerettek bele a környékbe, majd a siracusai görögök alapítottak itt várost Tragurion néven. Később a rómaiak, a bizánciak, majd a népvándorlás korában erre járó avarok és szlávok, sőt, Nagy Károly frankjai is itt hagyták a kézjegyüket, míg végül a 10. században Trau néven előbb a horvát állam, majd 1105-ben a magyar királyság része lett a város, hogy aztán a velenceiek és a bizánciak váltogassák egymást csatáról csatára a "tulajdonosi" pozícióban. IV. Béla királyunk ide menekült az üldöző tatárok elől. Az élet később sem vált nyugalmasabbá errefelé: a török elleni folyamatos harcot Napóleon francia uralma, majd a Habsburgok uralkodása követte. A 20. században először a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, majd Jugoszláviához, a II. világháború idején pedig néhány évig Olaszországhoz is tartozott a város. Ezután megint Jugoszlávia következett, 1990-ben pedig egy népszavazás nyomán a független Horvátország része lett.

Évszázadok emlékei

A történelmi hányattatások azonban ma már nem látszanak Trogiron. Ellenkezőleg: a Világörökség listájára is felkerült középkori óvárosban a legnagyobb zajt az idelátogató turisták okozzák. Bármennyire is népszerű turistacélpont azonban a városka, aki ide belép, pár órányi szabadságot vehet ki a 21. századból, még akkor is, ha a legközelebbi kávézóban nagyon is mai gépekkel készül a fagyi a jegeskávéjához. Persze, ha már erre jársz, ne csak üldögélj a főtéren, hanem járd körbe a látnivalókat, amelyekből akár egy teljes napra találsz elegendőt. A 13. és 15. század között felépült városfalak védelmi rendszerének sarokpontja a Kamerlengo citadella, az óváros délnyugati részén, közvetlenül a tengerparton. Aligha lehetne letagadni, hogy velencei mesterek építették. A valamivel délebbre található Szent Márk torony és a citadella között viszont a franciák hagyták ott a nyomaikat egy klasszicista stílusú gloriett formájában.

A középkori városmag legfontosabb látnivalója a főtéren álló Szent Lőrinc-székesegyház, amely szintén a 13. és 15. század között épült. Világhírű főkapuja 1240-ben készült, Radovan mester alkotása. A Boldog Ivan Ursini kápolna viszont már a 15. században épült, Dalmácia legszebb reneszánsz építménye.

A székesegyház előtti téren álló loggia is az itáliai reneszánsz korszakát idézni, ahogy a kis Szent Sebestyén-templom is ebbe a stílusban épült, a közeli városházával együtt. Ha azonban a legrégebbi templomra vagy kíváncsi, sétálj el a főutca végéig, a Szent Borbála-templomhoz, amelynek legrégebbi kápolnája a 9. századra keltezhető. A régi nemesség emlékei a csodás paloták: a katedrálissal szemben található Cipiko-palota, a Berislavic-, a Lucic- és a Statileo-paloták, amelyeket meglátogatva képet kaphatsz arról, milyen gazdag is volt errefelé az élet a középkorban.

Irány a tenger!

Ha pedig elég a régi idők emlékeiből, egyszerűen sétálj ki a kikötőbe. A 2002-ben felújított tengerparti rész kedvelt kikötője a vitorlás és motoros hajók tulajdonosainak, a tengerparti sétány pedig kiválóan alkalmas az ebéd elfogyasztására, fagyizásra, kávézásra vagy céltalan lődörgésre. Ha pedig inkább megmártóznál a tengerben, kelj át az óváros és a Ciovo-sziget közötti hídon - a szigeten, illetve a város környékén több helyen is találsz homokos és kavicsos partszakaszokat, kristálytiszta vizű strandokat. A búvárok is előszeretettel ereszkednek itt a víz alá, de az erre kijelölt helyeken akár a jet-skizést is kipróbálhatod.