Elhunyt Szalay Gyöngyi hétszeres világbajnok párbajtőröző

Forrás: MTI -
sportoló Szalay Gyöngyi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Negyvenkilenc éves korában elhunyt szombaton Szalay Gyöngyi hétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó.

A Balaton Vívóklub alapítója, vezetője egy tapolcai kolbásztöltő-verseny díjkiosztóján lett rosszul - tudta meg a veol.hu portál Rig Lajos országgyűlési képviselőtől és Dobó Zoltán polgármestertől. Szalayt a helyszínen és a mentőautóban is újraélesztették, majd helikopterrel a veszprémi kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A magyar szövetség honlapjának gyászjelentése emlékeztet arra, hogy Szalay Gyöngyi egész pályafutása során a szülővárosát, Tapolcát képviselte versenyzőként és edzőként is.

Ő volt az egyetlen, aki 1989 és 1999 között mind a hét alkalommal tagja volt a világbajnoki aranyérmes magyar párbajtőr-csapatnak, emellett bronzérmet nyert egyéniben az 1996-os atlantai olimpián.
Méltatásában szerepel, hogy remek eredményeit kivételes ütem- és taktikai érzékkel érte el, és a különleges stílusához páratlan egyéniség társult. Legnevesebb tanítványa Siklósi Gergely, akit 19 éves koráig képzett, nevelt, és aki korosztályos Európa-bajnok és világbajnoki érmes lett az irányításával.
Szalay Gyöngyit a Magyar Vívó Szövetség a saját halottjának tekinti.

Szalay Gyöngyi (jobbra), az atlantai olimpia dobogóján Forrás: MTI
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.