szcientológia egyház Suri Cruise Tom Cruise
Suri helyett a vallást választotta Tom Cruise. Lánya elérve a 18. életévét, végleg búcsút is mondott az apjának.

Suri Cruise a napokban töltötte be a 18. életévét. Azt hihetnénk, hogy ez minden szülő életében mérföldkő, ám úgy tűnik, Tom Cruise-t egyáltalán nem hatotta meg. A színésznek és lányának ugyanis évek óta nincs semmilyen kapcsolata, utoljára 2012-ben látták egymást.

London,,United,Kingdom,-,June,22,,2023:,Tom,Cruise,Attends
Tom Cruise a lánya helyett a szcientológusokat választotta
Forrás: Shutterstock

– A Szcientológia Egyházhoz fűződő kapcsolatom hatással volt a Suritól való eltávolodásomra

 –nyilatkozta Tom a Bauer Media elleni 2013-as rágalmazási per során. - Amikor az ügyvédek megkérdeztek, hogy Katie részben azért hagyott-e el, hogy megvédje Surit a szcientológiától, igennel feleltem, mert tényleg ez volt az egyik oka.

Amíg Tom karrierje az utóbbi években egyre feljebb ívelt, teljesen megszűnt a kapcsolata a kisebbik lányával. A Szcientológia Egyház szabályai szerint a tagoknak tilos nem hívőkkel kapcsolatba lépniük, és mivel sem Katie, sem Suri nem szcientológusok, a sztár nem érintkezik velük.

– Tom valószínűleg csak arra vár, hogy a lánya néhány évvel még idősebb legyen – állította nemrég Leah Remini volt szcientológus a The New York Postnak. – Akkor majd rábeszéli Surit a szcientológiára (ahogy azt a Nicole Kidmannel közösen örökbe fogadott fiával és lányával, Connorral és Isabellával tette hajdan), és örökre elszakítja az anyjától!

Ez egyelőre nem nagyon fog neki menni, Suri ugyanis keményen üzent az apjának. Elvállalt egy szerepet egy New York-i előadásban, ahol viszont nem, mint Suri Cruise, hanem Suri Noelle-ként szerepel – felvette ugyanis anyja középső nevét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.