Virtuális hetyegés és malackaraj - az elhagyott pasi naplójából

Laci második éve élt egyedül. Exe, Emma, állítólag egy meleg taxisofőrrel cuccolt össze. Unokabratyóm harminc éve dobbantott Norvégiába, egy komplett rockzenekarral, ő volt a szólógitáros. Később gumigyárban lett technikus, ám Emma még zenészkorában zúgott bele, és játszotta neki a tüzes norvég nimfát az esküvőjükig, ám a boldogító igen után kiderült, hogy ha van valami, amit Emma nagyon és szívből gyűlöl, az a szex. Laci ezzel egészen másként volt, ezért együtt töltött huszonhárom évük komoly teljesítmény - plusz a két gyerek, tényleg nem semmi.

Ráadásul Laci tök hűséges volt, viszont miután újra talpra állt - Emma távozása után rendesen lepadlózott - nekilátott, hogy behozza a lemaradást. Csak közben beleesett egy magyar csajba, ami egy időre lefékezte, de azon a karácsonyon éppen csínben voltak, így Laci megint kiélhette magát. A neten vadászgatott, és a virtuális hetyegéseket utóbb sikerrel transzponálta át a való világba.

Teszem hozzá, ötvenes évei derekán járt, de életében nem nézett ki olyan jól - már csak az, hogy a válás leszakított róla vagy húsz kilót -, mint akkoriban, bár szerintem a lelkében nem volt kisebb káosz, mint az enyémben. Kérdeztem, hogy miért nem cipelte el Emmát szakemberhez anno, mire csak a vállát vonogatta, hogy úgysem lehetett volna. Aztán megkért, hogy írjak a nevében szerelmes levelet a bulának, akivel csínben volt, mert szerinte az a nő az igazi.

De azért általában nagyon sokat beszélt Emmáról, aprólékos részletességgel idézte utolsó hónapjaik minden gyomorszorító pillanatát, hol voltak, mit csináltak, amikor Emma mobilja felcsippent, és újabb gyanús SMS érkezett. Koncepciója szerint a meleg csávó csak afféle lelki társ lehetett Emmának, és nem értette, hogy volt képes Emma ilyen baromság miatt sutba vágni huszonhárom évet. Én érteni véltem, pláne, mert azt is elmondta, hogy amit Emma nagyon és szívből gyűlölt, azt azért Laci kedvéért gyakran, lényegében mindig megtette, bár közben kispárnát szorított saját arcához és abba nyöszörgött, de nem a gyönyörtől.

Arról viszont lövésem se volt, hogy melyikük a nagyobb hunyó elpazarolt - bár úgy korrekt, ha a pazarlásból kiemeljük két helyes gyereküket - huszonhárom évükért. Különben meg hogy jöttem volna én ahhoz, hogy mások elbaltázott életét boncolgassam, amikor az enyémet sem láttam egyszerűbbnek, mint egy kínai keresztrejtvényt.

Az a vicces, hogy Laci azért tudta, hol lehetett a bibi, bár nem maga jött rá, a haverjai mondták neki egy kikötői kocsmában, miután magára maradt: van az úgy, hogy az ember annak látja a társát, vagyis azt, akivel összesodorta az élet, akinek látni akarja, miközben mások azt látják, ami a valóság.
Ha ebbe jobban belegondolunk, magunkévá tesszük a dolog velejét, az elég szar, ráadásul fáj is.

Elég sokat tanultam a magányról Lacitól, Márqeztől, a vetkőztetett csajoktól - volt köztük egyedülálló, férjes, elvált, meg mindenféle végzettségű -, vagy amikor csak bámultam a tengert a közeli sziklákról. Szép, tanulságos karácsony volt. Az ünnep estéjén megterítettünk a verandán, gyertyákat gyújtottunk, de mire asztalhoz ültünk, már sajna jóllaktunk. Laci norvég szokás szerint megsütött egy jó háromkilós malackarajt, isteni ropogós lett a bőre, még a konyhában leeszegettük az egészet a húsról, a sütő mellett ácsorogva, dobozból kortyolva a sört.

Két hülye, elhagyott Sztankay. Könnyen lehet, csak azt kapták, ami járt nekik.