párkapcsolat férfi megcsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Personality and Individual Differences című folyóirat januári számában megjelent tanulmány szerint a férfiak sokkal megbocsátóbbak, ha barátnőjük egy másik nővel csalta meg őket, mintha egy másik férfival tette volna azt. Ugyanakkor egy nő inkább kitart párja mellett, ha az nővel lépett félre, mintha egy férfival lett volna viszonya.

iStockphoto
iStockphoto

Az austini Texas Egyetem kutatói szerint ez új megvilágításba helyezi a tényt, miszerint a férfiak egyszerre több szexpartnerre vágynak, a nők viszont egy hű társra. "A féltékenységi mechanizmus férfiaknál és nőknél más-más hatásra indul be, a férfiaknál az apaságuk, apává válásuk féltése működik, míg a nőknél az elhagyatottság lehetősége tűnik fenyegetőnek" - számolt be a tanulmány szerzője, Jaime C. Confer evolucionista pszichológus.

Te meg tudnád bocsátani a megcsalást?



A tanulmány során hétszáz főiskolai hallgatót kértek meg, hogy mondják el, egy elkötelezett kapcsolat során hogyan ítélnék meg a különféle hűtlenségeket. A férfiak ötven százalékos valószínűséggel randiznának tovább egy lánnyal, akinek leszbikus viszonya van, és csupán huszonkét százalékos valószínűséggel egy olyannal, akinek heteroszexuális kapcsolata van mellettük.

A nőknél más volt a helyzet, ők huszonnyolc százaléknyi esélyt adtak annak, hogy továbbra is találkoznának egy fiúval, akiről kiderülne, hogy heteroszexuális viszonya van, és huszonegy százaléknyi eséllyel tartanának ki egy férfi mellett, aki homoszexuális kapcsolatot tart fenn.

Forrás: Medipress


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.