Vajon szexelnek még nagyiék?

"Vajon hányszor bújnak össze a nővéremék? És - belegondolni is rémes - anyukámék?" Kérdések, amelyek mindannyiunkban megfogalmazódtak, de rendszerint elhessegetjük őket, mondván: "Nem a mi dolgunk, és jó nem sül ki a viszonyítgatásból." De tényleg ilyen könnyű továbblépni a témán? Aligha, hiszen néhány éven, legfeljebb évtizeden belül mi magunk is "Samantha-korba" lépünk, sőt, egyszer annyi idősek is leszünk, mint most a szüleink vagy a nagyszüleink. Miért ne lehetnénk kíváncsiak rá, mire is számíthatunk majd a libidónktól, hogyan ítél majd meg minket a társadalom, és egyáltalán lesz-e "jogunk" vagy "akaratunk" arra, hogy tüzes szeretők legyünk?

Szex és nyugdíj

Egy bizonyos: attól, hogy valakit "néni"-nek szólítanak, még éppen annyira nőből van, mint bármelyik feszeskeblű huszonéves lányka. Még akkor is, ha a társadalom mást gondol erről. Néhány évvel ezelőtt bombaként robbant be a könyvpiacra Jane Juska önvallomása, a Szex és nyugdíj. A hatvanas éveiben járó nő vallja: ha nyáron végigmegy az utcán, gyönyörűséggel nézegeti a rövidnadrágos férfiakat. A könyv rendkívüli részletességgel tárgyalja, hogy a nagymamakorú főhősnő imádja az egyenes, görbe, hosszú, rövid, vastag és vékony hímtagot, ám a történet nem pornósztori, sokkal inkább őszinte napló. A hatvanhét éves asszony ugyanis szexpartnert kereső hirdetést adott fel az egyik legnevesebb New York-i lapban, kötetében pedig arról mesél, hogyan is sikerültek ezek a szokatlan randevúk. A bestseller nemcsak a hasonló cipőben járó, gyengédségre és testi szerelemre vágyó nők körében lett népszerű, de az idősebb nőkről álmodozó huszon- és harmincéves pasik is szívesen forgatták.

Mindenki másképp csinálja

Aki pedig azt hinné, hogy Jane története egyedi eset, beleolvashat a könyvet tárgyaló fórumokba: "Én is hatvanhat múltam. Egy szexuálisan is kielégítő, minden szempontból jó házasság után öt éve vagyok özvegy, és ugyanazokat az érzéseket élem meg, mint Jane." - vallja egy magyar nő a fórumon. Egy másik oldalon egy hölgy arról panaszkodik, hogy a hetvenéves férje borzasztóan kanos, és még mindig legalább (!!!) naponta egyszer szeretkeznek. "Nem érti meg, hogy nekem már nincsenek ilyen nagy igényeim." - mondja. Ám még mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le abból, hogy az asszony a "kora miatt" nem kívánja a szexet, tegyük a szívünkre a kezünket: nem voltunk az életünk során számtalanszor - huszon-, harmincévesen is - olyan helyzetben, hogy épp nem kívántuk a szexet? És persze olyanban is, hogy rettenetesen vágytunk rá, de a párunk libidója nem volt összhangban a miénkkel. Nagyon úgy fest, hogy a szex negyven-ötven-hatvan-hetvenévesen, és valószínűleg azon túl is épp olyan, mint huszonévesen: egyéni szexuális étvágy kérdése, amely egyébként minden életkorban dinamikusan és állandóan változik.

A szex mindenkié

A szexuálisan aktív és inaktív időszakok azért váltakoznak, hogy megtanuljuk a szexualitáshoz való viszonyunkat. Aki stresszlevezető eszközként és önző vágyként gondol a szexre, előbb-utóbb elveszíti a libidóját, mert az értékes szexuális energiáinkkal nem élhetünk vissza. Aki pedig hosszasan elfojtja a saját szexualitását, vagy úgy érzi, hogy számára a szex (már) nem nyújt különösebb élvezetet, annak egyszerűen újra meg kell tanulnia, mit is jelent az igazi szex, bármely életkorban. A jó szex az adok-kapok viszonyról szól. Összeolvadást, megosztást, az intimitás legfelső fokát és - önmagunk és a kiválasztott előtt - az ösztöneink szabadon engedését jelenti. Ezt a szenzációs érzést pedig nem tagadhatjuk meg egyetlen generációtól sem.