Natalie Portman és a gyors numerák

Ivan Reitman az egyik legrégebbi és legmegbízhatóbb hollywoodi mesteremberek egyike, aki szinte kizárólag a vígjátékok területére specializálódott. Az 1946-ban Komáromban született, csehszlovákból amerikaivá lett Reitman rendezőként olyan komédia-klasszikusokat jegyez, mint a Szellemirtók vagy az Ikrek, de producerként még ennél is több vígjáték megszületése felett bábáskodott (többek között: Állj, vagy lő a mamám!, Space Jam, Egek ura - utóbbit a szintén jónevű direktorrá lett fia, Jason Reitman rendezte).

Az öreg Reitman sohasem volt egy invenciózus rendező: nem az egyedi megoldásai vagy érdekes látásmódja hozta meg a sikereit. Viszont halálosan profin szórakoztatott, és mindig ráérzett, hogy mire (és kikre!) van szüksége a közönségnek épp. Az új filmje is ilyen: pontosan teljesíti a kellemes szórakoztatás kritériumait, jó érzékkel hoz helyzetbe két sztárszínészt, de ennél több izgalom nincs benne egy csipetnyi sem.

Persze az végig látszik, hogy melyikük a jobb színész, de Kutcher is felnő végre a feladatához, a gond nem is ezzel van, hanem olyasvalamivel, ami egy szexről (is) szóló filmnél kulcskérdés: egyszerűen nem működik a két főszereplő közötti kémia. Nem érezni, hogy ők tényleg egymásra lennének kattanva, hogy őrjítő fizikai vágy fűzné őket egymáshoz, nem pattognak a szikrák a közös jelenetekben. Talán ezért, talán a rendezői koncepció miatt, de a Csak szexre kellesz egyébként sem sikerült valami túl erotikusra - aki szexis hangulatra, fülledt izgalmakra vágyik ebben a filmben, az nem jó helyen keresgél.

A cselekmény ennek megfelelően csordogál a kiszámított és kiszámítható mederben, minden meg is történik, aminek kell - kábé a filmidő kétharmadára, amikor ugyanott vagyunk, ahol a mozi legvégén. Ám hogy a sztori folytatódhasson, és végre legyen valami csavar az addig bántóan egyirányú történetben, indokolatlan és motiválatlan módon romlik el minden - nem azért, mert ez következne az előzményekből, hanem azért, mert el kell romlania, és azért, hogy megjavulhasson.

Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy ez végül így vagy úgy, de sikerül, a film első kétharmadát jellemző, kissé szókimondóbb és realistább stílhez képest immár tényleg a romantikus filmek habos-babos fordulatai között. A főbb szereplők pedig (akik korábban szinte mindannyian többé-kevésbé unszimpatikusnak és nem épp azonosulásra ingerlőnek tűntek) végül mind megtanulnak valamit. A Csak szexre kellesz történetét így is össze lehetne foglalni: érzelmileg tökéletesen analfabéta figurák végül eljutnak legalább a nyomtatott nagybetűkig.

Tippünk: Randizz az interneten!