Nézz rá az életedre - másként, mint eddig

A Felhőatlasz című film egy hatalmas vállalkozás hatalmas végeredménye. Regényből készült: David Mitchell néhány éve óriási sikert aratott (és magyarul is olvasható) bestselleréből, amelyet minden kalandossága és látványossága ellenére megfilmesíthetetlennek tartottak ezidáig. A munkát végül nem is egy, hanem három filmrendező végezte el (és ők írták a forgatókönyvet is): a már eddig is együtt dolgozó, ám a Mátrix első része óta csupa csalódást jelentő filmet alkotó Wachowski testvérek (akik esetében azért nem használhatjuk többé a fivérek kifejezést, mert egyikük időközben nővé operáltatta magát), valamint a német Tom Tykwer, aki leginkább a Lé meg a Lola és A parfüm rendezőjeként ismert.

A számos helyszínen és korszakban játszódó történet(ek) filmre vitele persze méretes költségvetést és óriási szervezőmunkát igényelt, miként a sztárszereplők egyeztetése is a különböző epizódok között. A Felhőatlasz ugyanis nem egyetlen történetet mesél el, hanem hatot. Egy 19. századi vitorláshajós utazást a Csendes-óceánon; egy zenemű megszületésének kalandos körülményeit a két világháború között; egy újságírónő krimibe illő nyomozását a hetvenes évek Amerikájában; egy erőszakkal öregek otthonába zárt idős szerkesztő humorban gazdag viszontagságait a jelenkori Angliából; egy fogyasztói rabszolgaságából kimenekített klónlány menekülését a jövőbeli Új-Szöulban; és végül egy "bennszülött" és egy látogató egymásra találását a posztapokaliptikus Hawaiion a 24. században.

A regényben ezek a történetek egy Matrjoska-baba szerkezetéhez hasonlóan követik egymást: öt történetet elolvashatunk a feléig, majd a hatodikat teljesen, utána pedig a korábbi ötnek a második felét. Ehelyett a film alkotói azt a módszert választották, hogy végig párhuzamosan viszik a szálakat, hiszen a mozi nyelve lehetőséget adott számukra olyanokra is, amikre az irodalom nem: például a különböző történetek és azok szereplői közötti összefüggéseket úgy (is) érzékeltették, hogy egyazon színészek több epizódban is feltűnnek, mintegy önmaguk "reinkarnációjaként", gyakran a felismerhetetlenségig elmaszkírozva. Ami viszont előny, az nehézség is tud lenni: a film fogalmazásmódja több direktebb megmutatást és kimondást is követel, hiszen itt nem lehet visszalapozni, hogy megnézzük az előző lapokon az olyan finom utalásokat, mint hogy véletlenül nem épp azt a kötetet olvassa-e az aktuális történet szereplője, amit egy korábbiban írt meg valaki?

Ez azzal a veszéllyel is fenyegetett, hogy nagyon szájbarágós lesz a film, de szerencsére a rendezők eltaláltak egy egészséges határsávot, így se nem túl bonyolult és érthetetlen, se arcunkba tuszkolt nem lett a hat epizód közötti kapcsolat. Merthogy külön-külön kiválóan működnek, de az igazi tét itt az, hogy együtt hogyan tudnak hatást gyakorolni, és mit ad ki a végére a nagy kép. Nos, akik attól féltek, hogy konyhafilozófiai életbölcsességekre fut ki a Felhőatlasz, azok megkönnyebbülhetnek: az alkotóknak ezen a téren is sikerült mértéket tartaniuk. Pont annyira rejtélyes még az egész, hogy nagyon is érdekeljen minket - de nem veszik azért titokzatoskodó blöffbe se. Közben pedig pont annyira grandiózus és látványos a film, hogy lenyűgözzön bennünket.