MC Hawer bevodkázva adott interjút
![](https://cdn.life.hu/2024/01/F_OovOK-q6Sh1c281OrTQ8qiK5rhp27hrPEKDBNp4Hs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3Y2IyN2YzMjIwYTQyZDhhYjgxMjFkYzEwMWY5Mjk2.jpg)
"Az elmúlt 2-3 évben odáig fajult a dolog, hogy ezt most meg kellett lépnem. Nem szerettem volna, de sajnos külön kell válnunk, és egyedül kell továbbvinnem ezt az egészet" - nyilatkozta az Aktívnak MC Hawer zenésztársa, Tekknő, aki szerint tartozik ezzel a közönségnek és nem szeretné hosszú évek munkáját néhány hónap alatt lerombolni.
Tekknő eddig is sokat próbált segíteni zenésztársának, aki többször volt elvonókúrán is, de eddig ezek mindegyike sikertelennek bizonyult - volt rá példa, hogy egyszerűen otthagyta az elvonót. "Bent volt két-három hétig, és amikor kijött, egy hét elteltével megint ott tartott, mint előtte. Szerintem fiatalkorában kezdett el inni, hozzászokott ehhez az állapothoz" - mondta Tekknő, aki megemlítette, előfordult, hogy zenésztársa a tablettákra is ráivott, amely teljesen letompította. Tekknő egyébként el tudja képzelni, hogy egy sikeres elvonó után újra összeálljanak, sőt, nem nélküle szeretné folytatni a zenélést, hanem vele - ahogyan egykor elkezdték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.