Az egykori honvédelmi miniszter volt az, aki Györgyiért ment a határra, amikor kiengedték a rebibbiai börtönből. Egy édesapa, aki lehet, hogy magában elítélte lánya tettét, mégis elsőként sietett a bajbajutott középső gyermeke segítségére.
"Nem kell neki a szeretetem. Nem kellek neki. Sosem kellettem igazán. (...). Az árnyékember - gondolta magában. Gyerekkoromban is olyan volt, akár egy árny. Ott volt egy kicsit, majd szinte észrevétlenül tovatűnt. Hogy az ember aztán azt higgye, hogy nem is volt valóságos. (...) Györgyi tudta, hogy a cukorbetegsége óta nem a legjobb az egészsége, és évről évre távolabb kerül az eszményi katonatiszt képétől, akiért kislánykorában oly nagyon rajongott. Most vette csak észre, hogy bizony az apja is öregszik. (...)
Mennyi év eltelt egymás mellett, és mégis egymás nélkül. Mennyi kimondatlan szó, mennyi elhallgatott vallomás, mennyi elpazarolt esztendő, és mennyi üres, semmitmondó ünnep. Sosem ültünk le őszintén beszélgetni egymással. Sosem mondtam el őszintén, hogy mennyit is jelent nekem, és hogy mennyire bánt máig is, hogy úgy éreztem gyerekként, nem szeretett eléggé, hogy nem törődött velem eleget. Mindig is őt kerestem a férfiakban. Dacosan, kissé gyerekesen. Azt hiszem, kislányként szerelmes voltam belé.
S még mindig idealizáltam őt. S még mindig, ugyanúgy nem hittem el, hogy igazán szeret engem, ahogyan gyerekként sem. Emlékszem, kislánykoromban olyan szépnek láttalak. Ahogy álltál az egyenruhádban, az élére vasalt nadrágodban, és mindenféle emberekkel beszélgettél. Nyugodt voltál, okos, kiegyensúlyozott, és... olyan hatalmas. Az én bátor apukám... - ezt mondogattam mindig magamban, ha megláttalak. Úgy csüngtem minden szavadon, ahogy egy apukájába szerelmes kislány teszi. Mohón, rajongással, áhítattal. Felnéztem rád, és csodáltalak. Ahogyan ma is. Rongy, sokszor boldogtalan életemnek egyetlen másodpercében sem szűntem meg szeretni téged.
Tudom, hogy szégyellsz. (...) Nem mutatod, hogy így érzel, és azt hiszed, nem is érezteted. Tévedsz. Semmit sem kell nekem mondanod, de én akkor is jól tudom, mi játszódik le benned.
Hiszen miniszter voltál, egy ország minisztere, megbecsült, hatalommal, tekintéllyel bíró ember. Te valaki voltál. S mi lett közben a lányodból? Madame... akit a börtönből kellett kihoznod!
Nem kell kimondanod, hogy szégyellted magadat miattam, hidd el, szégyelltem helyetted én is.
Tudom, mi a szégyen.
Te mindent megtettél, de... egyvalamit mégsem. Egyetlen régi vágyamat nem tudtad, vagy akartad teljesíteni. Sosem mondtad őszintén azt, hogy szeretsz engem. Te azt hiszed, igen, de nem, nem és nem! Nem elég hangosan! Nem elég erővel. Nem elég őszintén... Úgy, hogy az én beteg lelkem gyógyuljon általa. Nem mondtad nekem, Apa.
Nem mondtad... És félek attól, hogy talán már sosem fogod" - írta le gondolatait Györgyi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.