Tornóczky Anita: Nem látom összeegyeztethetetlennek a gyerekvállalást és az állatvédelmet

Nemrég vesztetted el imádott kutyádat. Hogy vagy?

Azt mondják, az embernek egy igaz szerelme és egy igazi kutyája van. Nekem a Berta volt a nagybetűs IGAZI! A kutyája elvesztését sohasem tudja kiheverni az ember, csak átlép rajta, vagy próbálja figyelmen kívül hagyni, de nem hiszem, hogy ez az érzés, ez az űr valaha is elmúlik.

A többi kutyád nem nyújt vigasz számodra?

A hétköznapokban elfeledtetik a dolgokat. Az, hogy foglalkoznom kell velük, együtt sportolunk, terápiás képzést tanulok velük. Folyamatosan állomásoznak nálam ideiglenes kutyák is. Mindet imádom, mindegyik speciális egyéniség, aki közel áll a szívemhez, de A KUTYÁM Berta volt.

Hány kutya él veled?

Négy saját, és mellé ideiglenesen most épp három kölyök, kis pittbullok. Gyakran állomásoznak nálam ideiglenesen kutyák, amíg meg nem gyógyulnak, gazdához nem juttatom őket. Legutóbb három hete adtam örökbe egyik kedvencemet, Nyiszikét.

Mit kompenzálsz ezzel a sok kutyával?

Ez nem kompenzálás, aki nem ilyen beállítottságú, csak az gondolja, hogy ez kompenzáció, mint például édesanyám. Van olyan kolléganőm, aki három gyerek mellett foglalkozik kutyákkal. Nem azért foglalkozik az ember velük, mert nem akar gyerekekkel foglalkozni. Nem csereszabatos, hogy az embernek gyerekei vannak vagy kutyái. Nem is olyan régen meghalt egy kisfiú, akinek sokan próbáltunk segíteni, egy másik állatvédő szervezet oszlopos tagja szervezte a kampányokat a megsegítésére. Szóval mi nem így gondolkodunk, mindenkinek segítünk, aki segítségre szorul. Nemrégiben jelent meg az „Erőszak nem válogat” című kampányunk is. A családon belüli erőszak és a kiszolgáltatott emberekkel elkövetett erőszakos bűncselekmények nagyon nagy részben ugyanabból táplálkoznak, mint az állatok ellen elkövetettek. Aki bántja a kiszolgáltatottakat, ettől erősebbnek és mindenhatónak érzi magát. Az elkövető úgy gondolja, hogy a társadalmi hierarchiában szerinte alatta állók - nők és gyerekek és állatok - fölött gyakorolhat bármiféle hatalmat. Igenis komoly összefüggés van a két dolog között, csak ezt az emberek nem feltétlenül látják át. Jó lenne, ha felismernék az emberek, hogy mi, állatvédők nem állunk meg az állatoknál. Talán akkor jobban elfogadnák a munkánkat. Lehet, hogy az állatvédelemmel bizonyos cselekményeket meg tudunk akadályozni, olyanokat, amiket emberek ellen követnének el, vagy felszínre kerülnek általunk olyan, már elkövetett erőszakos bűncselekmények, mint a családon belüli erőszak.

Miért gondolod, hogy nem fogadnak el titeket?

Sajnos csak egy réteg számára elfogadott a mi munkánk. Magyarországon 4 millió embernek van társállata, de maximum csak a fele nyitott bármennyire is az állatvédelemre. Az nekem nem feltétlenül kutyatartás, ha van egy kutyád, aki kint él az udvaron és ha hazamész, legfeljebb megsimogatod a fejét. Sokan a fejünkhöz vágják, hogy miért nem gyerekekkel foglalkozunk. Beteg gyerekkel jó esetben foglalkoznak a szülei, meg van egy olyan háló, amire támaszkodhatnak. Ez az állatoknál nincs meg, ezt helyettesítjük mi. Sajnos sok ember gondolkodik így, és nem feltétlenül látja a társadalmi hasznát a munkánknak, hanem egyfajta pótcselekvésként éli ezt meg.

Honnan jött ez a fanatikus állatszeretet?

Nekem ez gyerekkori fejlövésem, kinevettek a szüleim, amikor 6-7 évesen hisztérikus rohamot kaptam az autóban, hogy álljunk meg, mert a boci ki van kötve a tűző napra, és át akarom kötni az árnyékba. Édesapám nagyon szereti az állatokat, megtalálja velük a hangot. Kereskedőként sok olyan üzembe kellett bemennie, ahová senki sem mert belépni a kutyák miatt, őt pedig szertettel fogadták, nyalogatták. Biztos, hogy tőle jött ez az állatszeretet. Pedig még kutyám sem volt! Ötéves koromban tanultam meg írni, onnantól kezdve minden karácsonyra kutyát kértem a Jézuskától karácsonyra, és egy nagyobb fiútestvért. A másodikat kicsit nehezebb lett volna teljesíteni, de kutyát sem kaptam. Ma már azt mondom, nagyon helyesen, ugyanis csak édesanyámnak maradt volna plusztehernek. Valljuk be, egy gyerek hiába akar kutyát, nem feltétlenül tud róla önállóan gondoskodni.

A többi állat sorsát is a szíveden viseled?

Nem csak a kutyákat szeretem, három hónapon keresztül gyógyítottam otthon az egyik aranyhalamat. Mondta az állatorvosi egyetem halakkal foglalkozó orvosa, hogy egy petákot nem adott volna, hogy ez a hal életben marad. Minden segítséget megkaptam tőle, de nem feltételezte azt, hogy naponta kétszer csepegtetni fogom a hal oldalát, külön akváriumban tartom, és antibiotikumos kajával etetem.

Hány kutya köszönheti neked, hogy ma már boldogan él?

Fogalmam sincsen, négy éve foglalkozom állatvédelemmel. Azok, akik az otthonomban töltöttek hosszabb-rövidebb időt, úgy 100 kutya, de akinek volt a mentéséhez közöm, ők ezer fölött vannak.

Otthonodban van egy elkerített rész az ideiglenes lakóknak?

Nem, mindenki mindenkivel együtt él. Egyedül Izé, "anya kicsi babája", aki nehezményezi időnként a helyzetet. Egy hétig meg van sértődve, ha jönnek kiskutyák, ugyanis akkor nem ő a legkisebb, a cuki, a dédelgetnivaló. Próbálja elzavarni a betolakodókat. A 12 kilós keverék négyhetes kora óta él velem, a nyakamon maradt, és ma már embergyereknek képzeli magát. Amikor hozzám került, négy hónapig beteg volt. Mondtam neki, hogy most már fejezze be a betegeskedést, inkább megtartom, csak ne találjon ki újabb betegségeket. Akkor abbahagyta, és azóta semmi baja.

Hány hivatalos szervvel tartod a forró drótot?

A polgárőrséggel, a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel és a NAV-val van napi kapcsolatunk. Igyekszem mindig elérhető lenni a számukra, de 24 órás ügyeletnek nem az én számom van megadva. Ha folyamatban lévő ügyről van szó, akkor engem hívnak, én vagyok a legtöbbször képben.

Volt olyan eset, hogy nem tudtál segíteni?

Sokszor megáll a tudomány, mert vannak olyan bürokratikus utak, amit ha végigjársz, már késő. Előfordul, hogy összeférhetetlenség adódik, és a hivatalok nem tudják, mit csináljanak. Pl. a rossz körülmények között tartott ló tulajdonosa a polgármester, így a helyi jegyző és a helyi hatósági állatorvos nem szívesen intézkedik. Ha nincs precedens, új utakat kell bejáratni, ami mire végigmegy, gyakran már késő.

Honnan van erre energiád, ez boldogít?

Azért én sem boldogan zárok minden napot, de hát kinek sikerül az? Amikor hazamegyek, sokszor segít, hogy ott vannak a kiskutyák, akik nagy szeretettel, gyermeki odaadással ugrálnak rám. Majd jönnek a gazdijelöltek, aztán kapom a jó híreket az örökbe adott kutyákról. Ritka az szerencsére, hogy valamibe belevágunk, és nem jó a vége.

Szoktál sírni, ha nem tudsz valamit megoldani?

Előfordult néhányszor, viszonylag ritka. Egyszer a Fókusz is megörökítette, amikor egy illegális sintértelepet számoltunk fel. Volt egy kutya, akit a kollégám hozott ki teljesen megmerevedve, be kellett kötni a száját. Azonosíthatatlan kommunikációs jeleket adott, nem tudtuk, hogy fél, vagy csak le van fagyva, vagy a következő pillanatban meg fog harapni. A láncon tartott, hatalmas kaukázusi kutya, az Igor pedig maga alá pisilt, amikor odalépett hozzá egy férfi kollégám. Már felfokozott hangulatban voltunk, korán keltünk, és sok vitán túlestünk, és ráadásul hasba is rúgtak. Elszakadt a cérna! Arra gondoltam, hogy mi mindent kellett elkövetni ahhoz, hogy egy kaukázusi, aki nem egy félős kutya, maga alá pisiljen csak attól, ha odaállsz mellé. A könnyeimet nem a tehetetlenség szülte, hanem inkább az, hogy én szégyellem magam azok miatt, akik ezt tették/teszik az állatokkal.

Fizikailag is bántották?

Csak egy ilyen volt, és folyamatban van egy bírósági eljárás annak ellenére, hogy nem akartam feljelentést tenni. Csak mivel 12 rendőr jelenlétében történt, és én a jegyző megbízásából voltam jelen mint hivatalos személy, így hivatalos személy elleni erőszaknak minősült, és a rendőröknek kötelességük volt elindítani az eljárást.

Bíróságra is gyakran jársz?

Sajnos nem elégszer, kevés az olyan ügy, ami eljut bírósági szakba, nagyon sok megreked a rendőrségi vagy ügyészségi szinten. Kevés példás ítélet születik, ugyanis sok enyhítő körülmény van. Például a beismerő vallomás, a büntetlen előélet, vagy ha egy kiskorút el kell tartani, ezért kapnak csak felfüggesztettet. De sok olyan esetet is ismerek, amikor le kellett tölteniük a szabadságvesztést.

Magas sarkúban mikor tipegtél utoljára?

Nagyon ritka, néha, amikor megyek valahová a családommal vagy a barátaimmal, de akkor gyakran túlöltözöm az alkalmat. Hisz olyan jó néha nem rakodómunkásnak öltözni, hanem nőnek, kifejezetten jólesik. A hétköznapi viseletem olyan, hogy ha bármi miatt egy kutyát az autóba kell pakolnom, ne legyen gond. Azért nem tudok motorral sem járni, mert soha nem tudhatom, mikor kell kutyát cipelnem. Öt éve nem vettem magamnak semmi komoly ruhát. A család tudja, mit szeretnék, ők meglepnek vele. Hová is vegyem fel? A disznóólba vagy a sintértelepre? Szép ruhám pedig van annyi az életem előző szakaszából, hogy sohasem fogy el.

A hajad megnőtt…

A sajátom is elég hosszú már, de most hozzá lett toldva, ráadásul a saját régi hajam. Megtartottam a levágatott hajamat, de nem otthon őrizgettem. Nem tudtam, hogy bírom-e a póthajat, a toldást, hisz sohasem volt hosszabbítva. Ez most így jó. Nekem sokkal nőiesebbnek tűnik a rövid, de ezt egyedül én gondolom így.

A férjeddel mi a helyzet?

Ő sérelmezte, hogy rövid a hajam, de neki is az a fontos, hogy mivel érzem jól magam. A miénk egy túl szeszélyes kapcsolat, hullámzó. Két harcos ember, akik egymással küzdenek is, meg nem is, sokszor fölösleges dolgokon harcolunk.

Mit szól ennyi kutyához?

Párszor már jelezte, hogy ezt meg kellene beszélnünk. Feltűnik neki, ha új kutyánk van, ugyanis mindenki bent alszik. Én minden este kutyakaját főzök, így minden este kajaszag van a lakásban, azt sem szereti annyira.

Nem egyszerű a Tornóczky Anita férjének lenni... bár jól hangzik.

Senki sem mondta…

Korábban vállalkoztál, újabb saját vállalkozáson nem gondolkodsz?

Antivállalkozó vagyok, erre már többször rájöttem a saját káromon. Nem érdekel a pénz, és mindenkinek elhiszek mindent. Abból indulok ki, hogy az emberek olyanok, mit én, de ez nem így van. Célszerű lenne gyanakodni és utánajárni dolgoknak, de nem ez az én világom. Volt már fogyasztószalonom és cukrászdám. De nem nekem való a vállalkozás.

Hiányzik a korábbi életed, a tévézés?

Nem izgat már. Azt nem tartom kizártnak, hogy az állatvédelemmel kapcsolatos dolgot csináljak egyszer a televízióban, de nem egy vasárnapi, tinglitangli magazinra gondoltam. Arra nem vágyom, és az a része nem hiányzik, hogy azt kelljen figyelnem, jobbról balra hogy teszem a lábamat, mert utána megszólnak. Minden héten így is feltűnök a képernyőn, és azzal kapcsolatban nyilatkozom, ami érdekel.

Gyermek?

Előbb-utóbb aktuális lesz, én sem leszek fiatalabb, 37 éves vagyok. Én nem az a típus vagyok, aki bepánikol, hogy ketyeg a biológiai órája, és azonnal gyerek kell. De egy nap, ha szülök, akkor sem fogok lemondani a kutyákról. Szerintem meg lehet mindent oldani, nyilván terhesen nem fogok rühes kutyát fürdetni. Meg fogom húzni a határokat. De nem gondolom, hogy az ember úgy lehet jó édesanya, ha teljes egészében feladja az életét a gyerekéért. Nem hiszek benne, hogy a gyerek egy olyan önfeláldozást igényel, ami 100%-ban kiirtja a korábbi életedet. A gyerek is akkor lesz kiegyensúlyozott és boldog, ha az anyja is az. Én most így, tapasztalat nélkül mondom ezt, ugyanis látok egy csomó embert magam körül, aki ezt meg tudja oldani. Nem látom összeegyeztethetetlennek a gyerekvállalást és az állatvédelmet. A munkám jó részét otthonról is tudom csinálni, és fogom is.