Tóth Vera vallomása: így került kapcsolatba a drogokkal

Forrás: Polyák Attila/Origo -
drog marihuána élmény Tóth Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő könyvéből a Best idéz meglepő sorokat, amelyekben Vera a kábítószerekről beszél.

Emlékszem, 16 voltam, elszívtam pár marihuánás cigit, és az utolsó élményem nem sikerült túl jól. Megszívattak a nagyok, kicsit nagyobb adagot tekertek, én pedig utána nagyon rosszul lettem” – vallotta be Vera, aki később exbarátja, Zsolt révén került újra a kábítószerek közelébe. Zsolt volt az az üzletember férfi, akiről korábban úgy nyilatkozott Vera, hogy "terrorban tartotta" őt, aki pedig "mindent eldobott egy drogosért".

Forrás: Polyák Attila/Origo

„Zsolt mosolyogva jelent meg, hogy meghozta a tutit... Leült a kanapéra, és olyan izgatottan látott neki a műveletnek, mint egy kisgyermek karácsonykor. Alig várta, hogy rágyújthasson a varázspipájára. Mikor végre eljutott a pillanatig, csukott szemmel, mámoros tekintettel, elégedetten szívta be az utolsó slukkot, és nyújtotta felém, hogy most én jövök” – mesélte Vera, akit addig noszogatott, míg végül beleszívott.

Tóth Vera: Számomra ez egy kis halál volt

Tóth Vera sok mindenről beszélt már őszintén a rajongóinak, de különös betegségéről eddig mélyen hallgatott. Gyémánt című könyvében fény derül arra, hogy milyen baj kínozta 15 hónapig, amiből csak pszichiáter segítségével tudott kigyógyulni. Olvasd el a Life.hu cikkét!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.