Kulcsár Edina: „Úgy alakult, hogy anyu lett a legjobb barátnőm”

Edina és Krisztina kapcsolata igazi anya-lánya barátság, ami, ha kell, bohókás, ha kell, nevelő hatású. A szépségkirálynő arról is vallott, miért alakult úgy, hogy az édesanyja lett a legjobb barátnője. Krisztina pedig egy olyan élményt osztott meg velünk, amikor hajszálon múlt az életük.

Mi a legjobb közös élményetek, amire visszaemlékeztek?

Edina: Nehéz egyetlen legjobb pillanatot kiemelni egy anya-lánya kapcsolatból, mert rengeteg van. Talán egy emlék mégis felötlik, ami mindig mosolyt csal az arcomra. Amikor kiskoromban mama és anyu táncolni vittek, és együtt utaztunk a buszon, a mamim mindig elült mellőlünk, mert mi anyuval poénból elkezdtünk lökdösődni, verekedni, mint két rossz gyerek. Ilyenkor a buszon mindenki nézett, a mama meg mondta, hogy ő nem vállal minket. Akkoriban az egész világot játéknak fogtuk fel, nem foglalkoztunk azzal, hogyan kellene viselkedni, igazán szabadok voltunk. Bevallom, mindig szerettem volna egy kistestvért, de egy idő után rájöttem, hogy anyukám tölti be ezt a szerepet is. Mostanában pedig annyi szép üzenetet kapok tőle, hogy mennyire büszke rám, arra, hogy ő az édesanyám, és mindenben támogat, ugyanúgy, ahogy a dédmamám is.
Krisztina: A legjobb közös élményem az, amikor Edina megszületett, és először a karomban foghattam őt.

Mi a legrosszabb közös élmény, ami sok aggódást vagy szomorúságot okozott?
Edina: Az általános iskolás éveim alatt a mamám volt engedékenyebb. Anyu pedig mindig azt mondta, hogy addig, míg meg nem tanultam a leckét, nem mehetek be hozzájuk a szobába. Pedig akkor még anyu huszonéves volt, mégis következetesen nevelt. Akkoriban azonban, gyermeki fejjel, szerettem volna, ha nem fog ilyen szigorúan.
Krisztina: Jó pár évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedtünk. A sofőr elaludt, miközben 200 kilométeres sebességgel száguldott. Nekicsapódtunk a szalagkorlátnak, a fejemmel vittem ki a hátsó üveget. Napokig intenzív osztályon voltam, és végig Edina élesztgetett, ő tartotta bennem a lelket.

Hogy jellemeznétek a kapcsolatotokat, anya és lánya, vagy inkább barátnők vagytok?
Edina: Egymás bizalmasai vagyunk, anyuval tudok úgy beszélgetni, mint egy barátnővel, de úgy is, mint egy szülővel. Valószínűleg az adottságomból adódóan, nincsenek szoros barátnős kapcsolataim, mert gyerekkorom óta mindig felütötte a fejét a féltékenység a lánybarátnőimben, ezért anyu volt az, akivel mindent megbeszéltem, és akivel igazán őszinte lehettem, mert tudtam, benne nincs rosszindulat, nem akar nekem ártani.
Krisztina: Igazából úgy gondolom, mind a két fajta viszony benne van a kapcsolatunkban. Edinát úgy neveltem, hogy az anyukája vagyok, és egyben a legjobb barátnője. Így aztán teljesen nyitott felém, és őszinte a kapcsolatunk.

Mi a legjobb tanács, amit kaptatok egymástól?

Edina: Amit kiskorom óta mondogatott anyu, hogy a szeretettel nem tudnak mit kezdeni az emberek, arra nem lehet negatívan reagálni. Amikor valakire panaszkodom, hogy hiába voltam vele kedves, ő nem viszonozta, akkor anyu mindig azt mondja, ne foglalkozzam vele, csak forduljak felé szeretettel, mert azzal nem tud mit kezdeni.
Krisztina: Azt gondolom, a kitartás az, amit tanultam tőle. Edina mindig ötszáztíz százalékon teljesít, amikor egy célt tűz ki maga elé.

Elfogadjátok egymástól a tanácsot, magánélettel vagy bármilyen más életterülettel kapcsolatosan?

Edina: Nagyon sokszor hangoztatja anyu, hogy néha érettebben tudom kezelni a helyzeteket, mint ő, és ilyenkor olyan, mintha fordított helyzet állna fenn, és én lennék az ő anyukája, de ez csak bizonyos szituációkban van így. Bevallom, jólesik, hogy időnként megfogadja a tanácsaimat.
Krisztina: Teljes mértékben meghallgatjuk és megfogadjuk egymás tanácsait. Nyilván én vagyok a felnőtt, bár vannak helyzetek, amikor én hallgatok Edinára, mert jók a meglátásai.