Gábor Zsazsa hamvait férje nem hagyta a sírban: kihantolta és hazavitte
![](https://cdn.life.hu/2023/12/EAnrvECjg_4y_m1ePsRRNo8Whyxf4_ACzqkj_6Dv2x0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1MmQ0MTU5NmZkYzRiNzA5ZjY5YWY3ZjMyZTZkZWFk.jpg)
Gábor Zsazsa hosszantartó betegség után hunyt el, búcsúztatója Los Angelesben volt. Ahogy arról a Life.hu is beszámolt, a gyászmisét a Good Shepherd-templomban tartották, a temetésre pedig a Westwood Village Memorial Parkban került sor. Az egykori díva azonban nem nyugodott sokáig a sírban, férje ugyanis hazavitte hamvait néhány nappal a temetés után.
"Való igaz, a feleségemnek testvére, Gábor Éva mellett lenne a helye most a temetőben. De
nem akartam egy olyan sírban hagyni, amelyen még tábla sincs.
A fémlapot, amelyen a neve is szerepel majd, már készítik, de ez egy ideig eltarthat. Addig Zsazsa mellettem marad" - árulta el a Bild nevű lapnak az özvegy, aki azt is elmondta hol van most az urna: egy kisasztalon, a telefon mellett. "A feleségem imádott telefonálni. Amikor meg már ő maga nem volt képes rá, mindig hallani akarta, amikor én telefonálok. Most ismét lehetősége van rá" - mondta Frédéric von Anhalt, aki még nem tett le arról, hogy Zsazsa kívánsága szerint hazahozza hamvait, de előbb fel kell újítani a sírhelyet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.