VV Fanni vélt gyilkosa, Ifjabb B. László erőszakos ember volt

Forrás: RTL -
gyilkosság gyilkos erőszak VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fannit a gyanú szerint Ifjabb B. László ölhette meg, aki politikai pályája mellett egy vízisport-egyesület szövetségi elnöke is volt. Akik ismerték azt mondták róla, hogy erőszakos ember volt. 

VV Fannit még eltűntként kezeli a rendőrség, de a lány édesanyját már tájékoztatták arról, hogy Fanni meghalt. Egyelőre azonban nem találták meg a holttestet, és senki nem tett beismerő vallomást. Amíg ezek egyike meg nem történik, addig hivatalosan nem mondhatják ki Fanni halálát. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, egy embert előzetes letartóztatásba helyeztek.

VV Fanni feltételezett gyilkosa erőszakos ember volt Forrás: RTL

Azt feltételezik, hogy a politikusnak - aki emellett egy vízisport-egyesület elnöke is -, B. Lászlónak van köze Fanni eltűnéséhez és meggyilkolásához, de a férfi egyelőre hallgat. Az ismerősei azonban elmondták, hogy milyen ember is ő az RTL Klub-nak. Ugyan csak kamerán kívül voltak hajlandóak nyilatkozni, de

erőszakos és pökhendi embernek írták le a férfit,

hozzátették, hogy az egyesületben mindig összeveszett valakival, amikor megérkezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.