Pál Éva utcára kerülhet, nem hívták vissza a Neotonba
![](https://cdn.life.hu/2023/12/cCZWpuc0U6rjNXcS8vGmNaBkVDGMfEnDW2psz47lgJ4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRjZGJkZTg3ZDJlODQ2MzRhNTgxODUxZDdhOGQyNjEy.jpg)
Ahogy a napokban mi is megírtuk: a Neoton egykori tagjának, Pál Évának otthonát hamarosan elárverezik. Az egykori énekesnő hiteltartozásának részleteit nem tudja fizetni, közösségi oldalán kért segítséget ismerőseitől.
Pál Éva 1983-ban lépett ki az együttesből, a banda régi tagjai kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is fellépnek a Neoton Família Sztárjai néven. Tavaly Éva is kísérletet tett a visszatérésre.
A tízmilliós kölcsönéből visszafizetett majdnem 9 milliót, ám a 98 ezres törlesztőrészlet 180 ezerre emelkedett, ezt már nem tudta fizetni, trafikjukat pedig bezárták. Ezután jött a gyógynövénykereskedés. Tavaly pedig újra vissza akart térni a színpadra. "Megkeresett a dobos, Bardóczi Gyula, hogy alapítsunk újra együttest. Lelkesedésemben eladtam a gyógynövényüzletemet" - mondta a Blikknek Pál Éva, azonban a próbálkozásból nem lett semmit. Neo-Neoton néven akartak fellépéni, ám a többiek ezt etikátlannak tartották. Pál Éva úgy érzi, ugyanannyi joga lenne használnia a nevet, mint a többieknek.
Az ügyben Csepregi Éva is megszólalt.
"Tragédia, hogy a hitel miatt ez történt Évával, borzasztó ezt hallani, együtt érzek vele. A helyében ügyvédhez fordulnék, mert nem lehet ilyen uzsorakamattal zsarolni az embereket. Arra nem tudok választ adni, hogy újraalakulhatnánk-e, hiszen amióta szétváltunk, nagyon másfele sodort bennünket az élet" – mondta Csepregi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.